Kezdőlap » Versek - Kovács Daniela rovata » Fay Ferenc: Szárszói portré

Fay Ferenc: Szárszói portré

25 október 2011

Tedd fejed alá ezt a csillagot,
s takarózz be a lomb-könnyű sötéttel.
Tudom, nagyon fáj. De ki elhagyott,
zúzott sebedből itt már nem segít fel.

Te gyáva, kit anyád is meglopott
és minden kínnak ágya most a tested,
arra is gyáva, hogy a homlokod
a dübörgő ég vánkosára fektesd.

Levágtad inged ujjait. Minek?
Csonkjukban vézna karjaid lobognak.
Már kezed sincs! – Hát, hogy adsz most vizet
a tapsikoló, szomjas jázminoknak?

Felesleges vagy. Mert felesleges
mind, ki a porból épp hogy csak kilátszik
s maga-vakarta, borzalmas sebek
s nagy kínok éles késeivel játszik.

Vonat sikolt. A tolató nyarak
váltói közt a Mama árnya térdel.
Feküdj mellé és takard be magad
hűtlen halála gyönyörű egével.

Versek - Kovács Daniela rovata

Nincs hozzászólás to “Fay Ferenc: Szárszói portré”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)