Daily Archives: 2010. október 15. péntek

Epiktétosz kézikönyvecskéje; vagyis a sztoikus bölcs breviáriuma

15 október 2010

I.

Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hoztunk létre.

Azok a dolgok, amelyek hatalmunkban vannak, természetüknél fogva szabadok, semmi sem akadályozza, semmi sem köti őket. Azoknak a dolgoknak azonban, amelyek nincsenek a hatalmunkban, nincs erejük önmagukban, másoktól függenek, egy kívülálló megakadályozhatja vagy elsajátíthatja őket.

Emlékezz erre: ha a természetüknél fogva függő dolgokat függetleneknek tartod és a más dolgait sajátaidnak tekinted, akkor minduntalan akadályokba ütközöl, bánkódni és háborogni fogsz, káromolod az isteneket és az embereket, de ha csak azt tartod a tiednek, ami valóban a tied, a más tulajdonát pedig a helyzetnek megfelelően a másénak tartod, akkor sohasem leszel a kényszer hatalmában, senki sem fog utadba állni, nem fogsz senkit szidalmazni és vádolni, és semmit sem kell majd akaratod ellenére végrehajtanod; senki sem árt neked, és nem lesz ellenséged sem, mert nem történik veled semmi baj. (more…)

Paganini-Liszt La Campanella

15 október 2010

Buddha: Tanítás a boldogságról

15 október 2010

– Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom – mondta Buddha a tanítványainak.

Hallgatói megkérdezték: – Miért ostoba az efféle gondolkodás?

– Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!

Márai Sándor: A szomorúságról

15 október 2010

Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet…

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

Schopenhauer: Tanács

15 október 2010

Hogy ne legyen nagyon boldogtalan az ember, a legbiztosabb szer, ha nem kívánja, hogy nagyon boldog legyen

Reményik Sándor: Érdemes?

15 október 2010

Irodalom? Világirodalom?
Himalája. – Ez a vers ha megél,
Egy porszem lesz, – vagy az sem lesz talán, –
Mit táncoltat a szél.
S ha netalántán a hegyekre fújja:
Ugyan micsoda súly egy porszem súlya?

Mindegy. Megírtam.
És azzal fekszem le ma éjszakára:
Megnőtt egy porszemmel a Himalája.

Könyves Tóth Enikő: Halld, szól a lélek

15 október 2010

Nagyszombat van.
Virrasztok…
pislákoló gyertyám ónsugarában
bénultan keresem a szentek hangját,
hisz Te nem látod,
riadt szívem koldusrongyba öltözötten
nincs hangom, fülem nem hall, szemem
nem lát,
kiűzetett lettem a Kegyelemből,
vonszolom néma sikolyom.

[…] (more…)

Preludium deszczowe

15 október 2010

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Második fejezet, mely arról szól, hogy mi történt Candide-dal a bolgárok között)

15 október 2010

Candide, miután kiűzték az ő földi paradicsomából, sokáig ment, mendegélt, anélkül, hogy tudná, hová; hol sírt, hol meg tekintetét az ég felé emelte, hol pedig vissza-visszafordult a legeslegszebb kastély felé, amelyben a legeslegszebb bárókisasszony lakozott; mikor este lett, étlen-szomjan kinn a mezőn nyugodott le, a puszta földön, két barázda között; a hó kövér pelyhekben hullt a mezőkre és Candide-ra is. Szegény egészen átfázott, s alig tudott bevánszorogni másnap reggel a szomszéd városba, amelyet úgy hívtak, hogy Valdberg-hofftrarbk-dikdorff, s mivel nem volt egy garasa sem, majd meghalt az éhségtől és a fáradtságtól. Szomorúan álldogált egy kocsma ajtaja előtt. Két ember, mindkettő kék ruhában, hamarosan észrevette:

– Pajtás – jegyezte meg az egyik -, nézd ezt a jóképű fiatalembert, a termete is megfelelő… (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Első fejezet, mely arról szól, hogyan nevelték Candide-ot egy szép kastélyban, s hogyan űzték el ugyanonnan )

15 október 2010

Volt egyszer Vesztfáliában, Thunder-ten-Tronckh báró úr kastélyában egy fiatal legényke, akinek a természet a legszelídebb hajlamokat adományozta. Arca is tükrözte lelkét. Nyílt esze volt, de egyúttal igen jámbor észjárása; azt hiszem, ezért is hívták Candide-nak, vagyis jámbornak. A ház régi cselédei sejtették, hogy tulajdonképpen a báró úr húgának volt a fia, apja meg egy szomszédos, derék, becsületes nemesember, akihez azonban ez a hölgy sosem akart férjhez menni, mert mindössze hetvenegy őst tudott kimutatni családfáján, míg a többit megrágta az idő rozsdás vasfoga.

A báró úr egyike volt a tartomány leghatalmasabb urainak, már azért is, mert kastélya ajtóval és ablakokkal is dicsekedhetett. Sőt a kastély fogadótermét még egy faliszőnyeg is díszítette. A baromfiudvar kutyáiból vadászfalkát is formálhatott; istállószolgái, ha kellett, hajtóknak is beváltak; s a falusi plébánost kinevezte házikáplánjának. Mindnyájan nagyuramnak hívták, s ha mesélt nekik valamit, udvariasan nevettek. (more…)

Giacomo Leopardi: A végtelen

15 október 2010

Mindig szerettem ezt a puszta dombot
s ezt a vad sövényt, mely a szemet úgy
elrekeszti a messzi horizonttól,
de, míg itt ülök s szemlélődöm, ott túl
mérhetetlen térség, emberfölötti
csönd és oly mély, olyan mély nyugalom
nyílik agyam elé, hogy a szívem
szinte megborzong. S ahogy átviharzik
e lombokon a szél, összevetem
azt a végtelen csöndet s ezt a hangot:
s az örökkévalóság jut eszembe,
s a halott idők, és a mai kor,
az élő s hangos. Gondolatom a
határtalanba merül; s ebben a
tengerben oly édes megsemmisülni.

Dobos Hajnal: Karácsony

15 október 2010

Itt vagyunk mindnyájan – csillagod vezérelt,
Küldöttek a gondok – hívtak a remények,
hogy megszülettél Megváltónak nékünk!

Jöttünk messzi földről – király, koldus, pásztor,
Ki-ki tépett lábbal – fel is bukva százszor,
De idehoztuk szerteszét-szórt létünk!

Eléd gyűjtjük, Gyermek, minden kincseinket,
S kiben a kincsünk van – hoztuk szíveinket…
Te biztosan tudod, mily repedt a lélek.

Jöttünk kicsinyekként, csodáló szemekkel,
Jöttünk megfáradtan, kihúnyó tüzekkel,
De mindenképpen látni vágyunk Téged! (more…)

Watzker Szilvi: Néma fohász

15 október 2010

Ölelj magadhoz jótékony sötétség,
jeges szád fagyos csókja,
mint vad sarki szél járja át testem,
vájd belém vad karmod, hogy
vérem kárminkristálya, vöröslő
gleccserré dermedve álljon a
lét valószerűtlen keskeny ösvényén,
lehulló bíborcseppjei, mint
guruló gyöngyök fussanak tova….
s látom, amint az idő végtelen
kapuját tárja felém,
s a fájdalom, mint illékony varázs
oszlik szét e magányos óra csendjében,
másodpercekbe zárt pillanatképek
futnak szemem üveggé csontosodott
vásznán, egy színes fényfüggöny
szürreális vibrálása játszik csalfa táncot,
elmém kusza koponyába zárt tekervényén (more…)

Erasmus: A boldogság hiedelem kérdése

15 október 2010

Tévedni nagy szerencsétlenség! – mondogatják. Dehogyis! “Nem tévedni” az igazi szerencsétlenség. Vannak akik azt állítják, hogy a boldogság a tényektől függ, hogyan fogjuk fel a tényeket. Mert az emberi élet oly bonyolult és annyira homályos, hogy tisztán, szinte semmit sem látni. (Így tartják az “akadémikusok” is, a legkevésbé rátarti bölcsek. Végtére is úgy áll a dolog, hogy az embereket oly fából faragták, hogy a látszat, a hamis, jobban megragadja, mint az igazi valóság.

Ha erre nézve bizonyítékot óhajtasz, térj be egy templomba, amikor prédikálnak. Ha komoly a téma, a nyáj unatkozik, egyesek ásítoznak, mások még szunyókálnak is. Ha szájaló (nyelvbotlás volt csak, szavalót akartam mondani) vénasszonyos mesékbe kezd, az alvók fölébrednek, és áhítattal hallgatják a pásztor történetét. Innen ered, ha egy szent alakját költői módon festik le, vagyis körülötte több a mese, azt buzgóbban tisztelik. Így volt ez Szent Györggyel, Szent Kristóffal, Szent Borbálával Péter apostol, Pál apostol és Krisztus kárára. (more…)

Pilinszky János: Viszontlátás

15 október 2010

Ez volna hát a viszontlátás?
Egy pillanatra meginog,
de oly kopár marad a testem,
mint lombjavesztetten a bot.

Pőrén didergek köpenyemben,
ruházzatok fel, reszketek.
Régi csókok osztoznak rajtam
és még mezítlenebb leszek.

Elzuhanva az idegek közt
gazdátlan mosoly fuldokol,
hány éjszakán át készülődött,
mit virrasztott át e mosoly!

Egy hang kellene, egy kiáltás,
egyetlen jajdulás csupán!
Megnyílik, mint a fuldoklóé
és üres seb marad a szám.
(more…)

Következő oldal »