Daily Archives: 2010. november 4. csütörtök

Gabriel García Márquez búcsúlevele

4 november 2010

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. (more…)

Hamvas Béla: A holnapban élünk

4 november 2010

Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban.
Mindnyájan ma a holnapot éljük – holnap: a holnaputánt.
Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni.
Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.

(További aforizmák és rövidke gondolatok  elküldhető formában itt.)

HAJNAL ANNA: UGYANAZ?

4 november 2010

Rossz vagyok? csupa hűtlenség ,
mint füst a szélben erre-arra
úgy lengek át a napokon,
nem várva semmi diadalra…
Elernyedt minden akarat…
s ha fáradt kezeimet nézem
úgy érzem legjobb tétlenül,
lanyhán túladni az egészen.

Én megpróbáltam, s hittem is…
hogy mit? valahol még derengnek
lepkeszínek és sugarak…
de olyan fáradtan kerengnek,
oly messze már, hogy nevüket
s tapintásukat elfeledtem…
Ez lett volna az életem?
de ki maradt itt én helyettem? (more…)

Jack Kerouac 113. kórus

4 november 2010

Felkelt, és felöltözött
és kiment és párzott
majd meghalt és bedugták
koporsóstól a sírba,
Hapsikám –
De minden tökéletes
mert üres
mert ürességében tökéletes
Mert még csak története sincs.
Semmi sem ismeri saját ürességét –
A düh nem szereti ha rohamaira emlékeztetik –
A Rombusz kifürkészhetetlen
Tanításával kezded
S ezzel is végzed egykor,
célod a starthelyed, (more…)