Daily Archives: 2010. november 17. szerda

Görömbei András: Csoóri Sándor

17 november 2010

Pályája kezdettől folyamatosan fölrázó szellemi-erkölcsi kihívásokat ad a nemzeti önismeret szavaival küszködő magyarságnak. Küldetésének vallja a felismert és a kimondott igazságok közötti távolság megszüntetését. Fontolgatások nélkül vállalja önmagát. A nemzeti tradícióban mélyen gyökerező, de az új jelenségekre fogékony, folytonosan megújuló és új utakat kereső író. Stílusának személyessége a vallomást az önépítés, nemzetépítés napi gyakorlatává tette. Felelőssége nem korlátozódik önmaga személyére, a nemzet, az itthoni és a szétszórt magyarság sorskérdéseivel egyaránt szembenézett és szembenéz. Írásai fölráznak, rádöbbentenek igazságokra, vagy vitára késztetnek, de közömbösen soha nem hagynak. Esztétikai erejük, belső szenvedélyük, elevenségük, egyéni szempontjuk, bátor következtetésük szembesülésre késztet. Költészetében előbb nyomon követhetők a különféle ösztönzések: a Petőfitől örökölt realista, szemléletes közvetlenség, majd Juhász Ferenc és Nagy László látomáselemekkel telített metaforikussága, később az avantgárd, valamint a népköltészet szürrealisztikus képvilága. A hetvenes évek folyamán azonban korábbi ösztönzéseket is szintézisbe fogó, összetéveszthetetlenül egyéni szemléletet teremtett. A Csoóri-versben szinte rejtett a kompozíció. (more…)

Móra Ferenc: Bort iszik a magyar ember

17 november 2010

Sietek kijelenteni, hogy ezt nem én mondom, mert én ijedős ember vagyok, és nem szeretném magamra haragítani se a sörgyártókat, se a pálinkafőzőket, se a málnaszörpölőket, se azokat, akik minden nélkül isszák a vizet. A magyar embernek itali szempontból való karakterizálá­sáért Losonczy László viseli a felelősséget, s ő már viselheti, mert van vagy ötven esztendeje, hogy meghalt.

Losonczy László nagyon népszerű költő volt a maga idejében, s nem is érdemtelenül; egy-két verse még ma is őrzi az emlékezetét, úgy lehet, sírkő helyett. Hanem arról a versről, amelynek a címét eltiedeltem címnek, ma már aligha tud valaki. Pedig az országra szóló vers volt akkor, amikor íródott: 1859-ben.

Az volt a Kazinczy-centenárium és a sörbojkott esztendeje Magyarországon. Szegény magyar azzal reszelt tormát Bécs orra alá, amivel lehetett. Kiásott a sírjából egy költőt, akit életében pörbe akartak fogni mint a magyar nyelv megrontóját, és indexre tették a sört mint hazafiatlan italt. Ennek a sörnemissza forradalomnak a Talpra magyar-ja volt a Losonczy László verse: (more…)