Daily Archives: 2010. december 6. hétfő

Jókai Mór: A béka

6 december 2010

Nagyon jól emlékszem rá. Az idén éppen ötven esztendeje. Kecskeméti diák voltam. Ketten, nyalka jogászgyerekek a Nagy Feri pajtásommal, utaztunk ünnepi vakációra Halasra, ahol a barátom szülői laktak. Fel is dűltünk útközben a szekérrel; de nem lett semmi bajunk.
Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, aminél különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. Aki ezt végigjárja, ugyan elmondhatja, hogy „mégis csak mozog a föld”. Ez itt egyre változtatja az alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok – fövényből, köztük egy-egy „angyalhullás”, amit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás bakhátak, amik az öreg buckákat egymással összekötik. Az öreg bucka már dacol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett magának valahonnan valami göcsörtös nyírfákból, ezüst levelű nyárból felvert bozótot, az megvédelmezi; az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei mint a kígyók nyúlnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól megkapaszkodnak; míg az új buckákat, amiket az idei böjti szél alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csúcsából mered elő az eltemetett nyírfa vége. (more…)