Daily Archives: 2011. január 21. péntek

Szabó Lőrinc: KÉT ORSZÁG HATÁRÁN

21 január 2011

Ha még megkívánsz,
megkívánlak érte,
kevés már a kedvem
földi jóra, szépre,
kezdek öltözködni
jégbe, hófehérbe.

Nem érek rá többé
könnyű ölelésre,
ha nagyon szeretsz,
hálás leszek érte,
ha nem csábítasz el,
magad vesztesége.

Én már csak az égre
nézek fel maholnap,
két ország határán
lábaim topognak,
az is csak búcsú, ha
szívedbe botolnak. (more…)

Reményik Sándor: Özvegy

21 január 2011

Nevetni szívből újra megtanult.
S mert Nyár van még: a ruhája fehér.
De lelkében, a legbelső szobában,
Minden élőnél erősebben él
Az ifjú isten, aki tovaszállt,
Ki ajándékba kapta a halált,
Hogy férfi helyett csillaggá legyen:
Örök szépség és örök szerelem.

A lelkében, a legbelső szobában,
A virágait rendezgeti szépen:
Ezt névnapra, ezt kézfogóra kapta,
Ezt viszontlátáskor, ezt búcsúképen…
Ó mennyi, mennyi virágot kapott!
Pedig be kurta volt a földi éden.

Pár hétig tartott a paradicsom.
S most lányos asszony-lelkében pihen (more…)

Áprily Lajos: Vigasztaló vers

21 január 2011

Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.

Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.

Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis. (more…)

Stendhal: Ernestine vagy a szerelem születése

21 január 2011

Figyelmeztetés

Egy nagyon értelmes és némileg tapasztalt asszony a napokban azt vitatta, hogy a szerelem nem oly hirtelen születik, mint általában gondolják.  “Úgy hiszem, a szerelem születése hét, teljesen különálló korszakra oszlik” – s állítása igazolásaként a következő történetet mesélte el. Vidéken voltunk, szakadt az eső, boldogan meghallgattuk.

Egy teljesen közönyös lélekben – a vidék egy zugában, távoli kastélyban fiatal lány lakik – a legcsekélyebb meglepetés is mélységesen felizgatja a figyelmet. Például egy fiatal vadász, amint váratlanul előbukkan az erdőből a kastély mellett.

Ennyire egyszerű eseményből fakadt S… Ernestine boldogtalansága is. Öreg nagybátyjával, S… gróffal lakott a Drac partján, még a középkorban épült kastélyban, mely e vad sodrású hegyi patak medrét összeszorító sziklák egyikén állott, s Dauphiné egyik leggyönyörűbb táján uralkodott. Ernestine nemes vonásúnak ítélte a véletlen jóvoltából megpillantott fiatal vadász arcát. Emléke untalan kísértett gondolatában, mi egyébbel is foglalkozhatott volna ebben az ősi fészekben? Bizonyos fényűzésben élt itt, nagy cselédséggel rendelkezett, de mintegy húsz éve már, amióta a ház ura s a cselédek is megvénültek, minden órarend szerint történt a házban, ha beszélgetés szövődött, az emberek cselekedeteit becsmérelték, vagy szomorkodtak a legegyszerűbb dolgokon. Egy tavaszi este – a nap lemenőben – Ernestine az ablakban ült, a kis tavat meg az erdőt szemlélgette, s talán a táj különös szépsége is hozzájárult, hogy borús álmodozásba merüljön. Hirtelen azt a fiatal vadászt pillantotta meg, kit néhány nappal azelőtt látott volt, most is a tavon túl, a kis erdőben, egy csokor virágot tartott kezében; megállott, mintha őt akarná nézni, megcsókolta a virágcsokrot, s gyöngéd tisztelettel a tópart egyik hatalmas tölgyfájának odvába helyezte.

(more…)