Monthly Archives: január 2011

Jack London: A fehér csend

19 január 2011

– Carmen már csak pár napig húzza… – Mason kiköpött egy darab jeget, és bánatosan nézegette a szegény állatot, azután szájába vette a kutya lábát, s tovább harapdálta az ujjak közé fagyott kegyetlen jégcsomókat.

– Még nem láttam olyan előkelő nevű kutyát, amelyik egy fabatkát is ért volna – mondta, mikor befejezte a munkáját, és félretolta a kutyát. – Egyszerűen elgyengülnek, és belepusztulnak a felelősségbe. Láttatok már tönkremenni olyant, amelyiknek becsületes neve volt, például Kassziár, Szivas, Eszkimó? Nem ám! Nézzétek meg ezt a Sukumot, ez…

Huh! A sovány állat felszökellt, fehér foga alig hibázta el Mason torkát.

– Ez kell neked? – Egy ügyes ütés a kutyakorbács nyelével a fül mögé kinyújtóztatta az állatot a hóban. Lágyan remegett, fogáról sárga nyál csorgott.

– Mit mondtam? Nézzétek meg Sukumot… az belevaló kutya. Fogadok, még ezen a héten megeszi Carment.

– Én más fogadást ajánlok – felelte Malemute Kid, s megfordította a tűz mellé tett fagyos kenyeret. – Mi esszük meg Sukumot, mielőtt az út végére érnénk. Mit szólsz hozzá, Ruth?

Az indián asszony leülepítette a kávét egy darab jéggel, előbb Malemute Kidről a férjére, azután a kutyákra pillantott, de nem felelt. Nyilvánvaló igazság volt, felesleges lett volna felelni rá. Előttük kétszáz mérföld töretlen út, alig van hatnapi élelmük maguknak, s egy csepp sincs a kutyáknak: más választásuk nem lehet. A két férfi és az asszony a tűz mellé húzódott, és neki­látott sovány ebédjének. A kutyák felszerszámozva feküdtek, mert déli pihenő volt, s minden falatot sóváran néztek. (more…)

DEBRECZENY LILI: ŐSZINTESÉG

19 január 2011

Őszinteség, te éltető meleg forrása lelkem tépett tájainak: elfojtalak,
Megfojtalak, magam, a két gyilkos kezemmel.
Visszafojtalak a keserű nem lehet, a szigorú nem szabad
kemény gátja mögé.
Buzogó áradásod úgy húllott reám, mint Gileádnak
tiszta balzsama, szikrázó csepped most is áldom,
Önkénytelen feltárúlás, ihlettel szóló, meggondolatlan, vakmerő s igaz!
Ha sértett volna bárkit, érjen érte vád, állok elébe s
védjen hű bűnbánatom, fájó alázat és a veszteség.
Ó, mert legtöbbször én szenvedtem érte. (more…)

Victor Hugo: A szerelem…

17 január 2011

“A szerelem azt jelenti, hogy két ember kettő, mégis egy. Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország”

Rajnai Lencsés Zsolt: Veréb

15 január 2011

Veréb. Szürke madár.
Lépni nem tud, páros lábon
bukdácsol. Télen fázik, mégsem költözik el…

Ember. Legtöbbször szürke.
Tud lépni, mégis bukdácsol.
Télen-nyáron fázik, de nincs hova költöznie…

 

ALGERNON CHARLES SWINBURNE: BALLADA ÁLOMHONRÓL

15 január 2011

Elrejtem a szívem rózsasziromban
távol a naptól, kert közepén
hó puha ágyban, lágy nyugalomban
rózsa alá rejtem szivem én.
Mért nem szunnyad e lágy helyén?
Rózsalevél sem rezzen a fán.
Mi nem ereszti az álmot elém?
Semmi – csak egy titkos csalogány.

Légy csendben; a szél szárnyat csuk nyomban
nyugtalanabb bár mint te meg én.
Légy csendben; a nap nyila megtör a lombban
alszik a szél tenger melegén,
bánt még mindig a tűnt remény?
s gondok tövise szúr talán?
Mi tiltja lezárni pillád idején?
Semmi – csak egy titkos csalogány. (more…)

Cziffra plays Grand Galop Chromatique by Liszt

15 január 2011

Hans Cristian Andersen: A kis gyufaárús lány (mese)

14 január 2011

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.
Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele. (more…)

Tamási Áron: Okkersárga Ábrahám

13 január 2011

Bekenem friss vízzel a homlokomat.

Készen vagyok.

Látom a falumat. Olyan, mint egy hatalmas kóberes szekér. Valami hegy van eléje fogva, mint egy mérhetetlen fekete gebe. Hűvös éj­szaka van. Hűvösebb is lehetne, mert koros őszt mutatnak a fák, a magas ég is ki van derülve. A hold süt, nem versenyképesen, csak szelíden süt. A mérhetetlen gebe lomhán abrakolja sugarait, miköz­ben éjfélt mutat a farkával, mint egy különös szerkezettel.

Valami vénasszony kopogtat a csendes utcán. Mindig azt a lábát nézi, amelyiket előreteszi. Látszik rajta, hogy a kopogást nem szereti, pedig ő csinálja. Egyszerű lelkével szeretné, ha láb nélkül lehetne járni. Jóval előttem halad. Aprókat lépik: negyvencentiseket. A tá­volság közöttünk száz méter lehet. Hamarjában számítani kezdem, hogy hány lépéssel érem utol, ha én hetvencentisekkel haladok. Alig veszem fel azonban a tempót, meghallja lépteimet, megáll és vissza­fordul.

Egy kissé bosszúsan megállok én is. (more…)

Márai Sándor: Január

11 január 2011

A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok, még az élettől? – gondoltam, pezsgőspohárral a kezemben. – Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés?
Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?
Az évek elhozták ezt a titkot is: egy reggel felébredtem és megtelt vele az életem. Most minden egyszerűbb, érdekesebb és reménytelenebb. Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek, és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik és áthatol mindenen. Ez az igazság nem tételes. (more…)

GIOVANNI PASCOLI: A BARGAI TORONYÓRA

10 január 2011

Tanyámon csönd van. Hallgat a béke,
csupán a telt kalász ha zizeghet,
s a széllel jő az óra ütése
városkájából messzi hegyeknek.
Egyenletesen hullik a tájra,
mint egy szelíd hang lágy unszolása.

Szólsz: itt az óra, szólsz: késő van már,
hang, mely az égből hullasz le lágyan,
ó, ha percig gyönyörködni hagynál
a fában, pókban, méhben, kocsányban
s felhőben!… Bennük századok, évek,
hónapok, órák mélyére nézek.

Hadd legyek percig moccanatlan, hol
csupán csak szárnyak, lombok lebegnek,
s a rétről hallik: fácánkakas szól,
mire egy másik máshol felelget.
A lelkem röppen, messzi mereng el,
lármás a cinke: civódik, nyelvel. (more…)

Balla Zsuzsanna : Mégis…

9 január 2011

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek,
Sötét december dermeszti lábuk,
Derekuk roppan január burkában,
Február béklyózza tavaszálmuk.

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek,
Szelíd kérgük alól rügy nem kandikálhat,
Vergődő vágyak, el nem indult léptek,
Himnuszát dúdolják a rejtőző csodának.

Vannak márciusok, mik el sosem jönnek.
Gömbölyded árnyékkal, karcsún dideregnek,
Fátyolban moccannak, csendből ébredeznek,
Önző, konok szívvel egy tavaszban hisznek.

Krúdy Gyula: Rákóczi fia

9 január 2011

Mit látsz az arcodon, te múlt századbeli magyar ember, amikor harminc és egynéhány esztendő előtti fotográfiádat nézegeted az elmúlt idők limlomjai között?

Dicsőséges ifjúságot, diadalmas férfikort, ragyogást és megelégedést látsz a régmúlt arcodon, mert ebben az időben „ád engedelmet Ferenc József”, hogy a turini szent remete hátramaradott fiai hazatérhessenek…

Harminc esztendő előtti ifjúnak kell lennünk, hogy azt a csodálatos érzést újra vissza­idézhessük, amely érzés rakétássá tette darab időre az emberek hétköznapi beszélgetését Magyarországon; történelmi lámpásokat helyezett el megtört fényű szemekbe is; új dobogá­sokra szoktatta a magyar szívéket, amely szívek a tavaszi földekhez hasonlóan már csak a szabályos, pontos haszonhozáshoz voltak szokva a mindenkori szabadelvű párt bőven trágyázott, gondos, céltudatos kezelésében; úgy látszott, az öreg Madarász József egyedül marad a legszélsőbb baloldalon, nem kell itt már senkinek függetlenségi eszme, márciusi Tizenkét Pont, debreceni nagytemplomi detronizálás… az Athenaeum évről évre kevesebb példányt ad el Kossuth könyveiből, az Irataim az emigrációból című munkából… Már a keménykötésű, Árpád apánk óta (more…)

Kosztolányi Dezső: Lámpafény

8 január 2011

1

Ó lámpafény, oly szép vagy, méla, halvány,
mint a beteg ajkán a bús mosoly,
te vagy, aki a napnak alkonyatján
fáradt szivünkre balzsamot hozol.

Már mint gyerek csodáltam, lám a lámpa,
s bámész szemekkel néztem ott alant,
amint a vén bronzcsésze a szobánkba
szétszórta a rózsás, szelíd aranyt.

Mindíg szerettem, mindíg véle nőttem,
később vad éjeken égett előttem,
hogy küszködtem a csillagokra én.

Most tört a lámpám s nincs lámpafény.
Isten-kísértő, vágyvillámos éjjel
járok kihült lámpával, tört cseréppel. (more…)

OSCAR WILDE : SILENTIUM AMORIS

7 január 2011

Mint a tüzes nap is elkergeti
a sárga holdat, mely sötét odún
búj meg, habár a csalogány neki
nem is dalolt még s csőre hangtalan,
úgy Szépségedtől béna ajkam
s lágy énekem is elhal szomorún.

Mint szél, amely hajnalban nyargal át
a sik mezőn, gyors szárnnyal, szertelen
s garázda csókjától lehull a nád,
pedig dalának ez a hangszere.
Úgy szivem is vad vággyal van tele
és elnémit titáni Szerelem.

De nézz szemembe, majd az megfelel,
mért nem bir szájam, ajkam zengeni:
ha ezt sem érted, váljunk csendben el.
Te egy dalosabb ajkhoz s én a holt,
el nem csókolt csókok, el nem dalolt
dalok kopár kincsén merengeni.

Anna Grigorjeva Dosztojevszkaja Emlékeim (részlet)

6 január 2011

Dosztojekvszkaja Anna Grigorjeva Lev Nikolájevics Tolsztojjal való beszélgetés részlete

„ – A drága uram- feleltem lelkesülten – ideális ember volt. Minden magasztos erkölcsi és lelki tulajdonság, amely az ember díszére válik, a legnagyobb mértékben megvolt benne. Jóságos, nagylelkű, könyörületes, igazságos, önzetlen, tapintatos és érzékeny lelkű volt – mint senki más. Nyíltsága, megvesztegethetetlen őszintesége sok ellenséget szerzett neki. Nem volt olyan ember, akinek – ha hozzá fordult – nem adott volna tanácsot, vigaszt vagy segélyt valamilyen formában. Igaz, hogy epilepsziás rohama után, de azonnal meg vagy komoly munka közben keresték föl, mogorva volt, de azonnal meglágyult a szíve, mihelyt látta, hogy látogatójának segítségre van szüksége. S menyi szívélyes szót mondott, csakhogy elvegye nyerseségének vagy mogorvásának az élét, mint a sem árulja el annyira az ember jelleméta mindennapi életben, a család körében s én  mondhatom,hogy én a tizennégy évig , tartó házaséletünk folyamán mindig csodálkoztam, amikor tetteit láttam Bár sokszor ránk nézve hátrányos vagy talán káros is volt az eljárása, mégis be kellett látnom, hogy uram az adott esetben úgy cselekedett, ahogy nemes és igazságos ember cselekszik. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »