Daily Archives: 2011. február 21. hétfő

Bella István: Anyanyelvem vagy

21 február 2011

1.

Hát milyen szót keressek hozzád?
Égből, búzából válogassam?
Vagy mondjam csak így, sziszegő szoknyád
kígyózik minden kapualjban?
Így mondjalak, a népmesék
tűzből mentett, fölsíró gyíkja,
ki a dadogót a fák, az ég,
az állatok nyelvére megtanítja?
Vagy ez lennél, fényes nevetés?
Tánca ficánkoló lovaknak,
kiket a szerelmes szeretés
szomjas mezőire kicsaptak? (more…)

Anthony de Mello: Vakság

21 február 2011

– Lehetek a tanítványod?
– Csak azért vagy tanítvány, mert szemed zárva van. Mihelyt megnyitod, már nem lesz mit tanulnod tőlem, vagy bárki mástól. – Mi szükség van akkor Mesterre?
– Hogy megláttassa veled, mennyire haszontalan dolog Mesterre hagyatkozni.

Hamas Béla: Töredék

21 február 2011

Aki behódol, az alkalmazkodásban lényét feladja és végül elveszti.
Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni, mert egyedül áll.
Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani.

Bret Harte: Idill a Vörös Szurdokban

21 február 2011

Sandy nagyon részeg volt. Csaknem ugyanúgy feküdt egy azáleabokor alatt, ahogy néhány órával korábban elesett. Fogalma sem volt róla, mióta fekszik ott, de nem is érdekelte; s hogy meddig marad ebben a helyzetben, azt ugyancsak megfoghatatlannak és érdektelennek tartotta. Ez a fizikai állapotából eredő nyugodt filozófia bevonta és átitatta erkölcsi lényét.

Részeg embert látni – különösen ezt az embert -, sajnálattal közlöm, nem tartozott az olyan feltűnő jelenségek közé a Vörös Szurdokban, hogy bárki is felfigyeljen rá. Aznap reggel egy helyi szatíraíró sírkövet rögtönzött Sandy feje mellett az alábbi felirattal: McCorkle whiskyje – kétszáz lépésen belül halálos, és egy kéz mutatja az irányt McCorkle kocsmája felé. De attól tartok, hogy mint minden helyi szatíra, ez is személyes élű volt, és inkább az igazságtalan eljárásra utalt, mintsem a szégyellni való eredményt bírálta. Ezt a csúfolódást leszámítva, ez idáig senki sem hederített Sandyre. Egy társaitól elszakadt, csavargó öszvér a gyatra növény­zetet rágcsálta mellette, és gyanakodva szagolgatta a földön fekvő embert; egy kóbor kutya fajtájának a részegek iránti mélységes együttérzésével nyalogatta a férfi poros csizmáját, és összegömbölyödve odakuporodott a lábához, fél szemével a napba hunyorgott, ügyesen és kutya módra megjátszotta a másnaposságot, úgy, hogy az eszméletlenül fekvő férfi akár bóknak is tekinthette volna. (more…)

Dsida Jenő : A Naphoz

21 február 2011

Te, ki szomorú lényegemmel
kezdettől kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg tűzzel
az én csóktalan homlokom.

Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet –
Mindenkitől csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.

De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen. (more…)

Várnai Zseni: Csodák csodája

21 február 2011

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az élet magvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél. (more…)