Daily Archives: 2011. március 20. vasárnap

Sir Walter Raleigh: Színpad a világ

20 március 2011

Mi is a lét? Érzelmes színdarab.
A kedv: közzene, olykor elmarad.
Az anyaméh: öltöző, hol hiányos
jelmezt húzunk a gyors komédiához.
Bíránk, közönségünk a kerek ég,
jegyzi, hagy ki nem tudja szerepét.
A sír, amely egykor majd eltemet,
a függöny; zárókép után lemegy.
Sorunk a sír felé mókázva lábol,
s a legvégén – meghalunk igazából.

Kaffka Margit: Egy asszony meg egy leány

20 március 2011

Alkonyatkor jött az asszony, sietve suhogva, mély lélegzetet vett a virágillattól terhes kicsi boltban. Valahol a kassza mögött egy nagy legyezőpálma sima leveleit mosogatta a leány, Terka. Fehér pongyolás, telt alakja könnyedén, puha léptekkel osont elő a homályból, a merev, sötét levelek alól. Két kezét nyújtotta a vendége elé, aztán megölelte.

– Jó estét, asszonykám! Milyen jó télszagot hoztál az utcáról. A prémeidből jön.

Itt benn csakugyan sűrű, mesterségesen tropikus volt a levegő, és a virágok úrnője is könnyű, sok ráncú batisztköntösben járt-kelt a szőnyegen.

A benyílóba mentek, és nyitva hagyták az ajtót, bár az üzletben egy csipkefejkötős öreg­asszony is maradt, és diszkrétül, hallgatagon szolgálta ki a színház előtti közönséget, ibolyavásárlókat, estélyre hivatalos urakat. Ah, ez a bolt melletti kicsiny zúg éppolyan csodálatosan könnyű, telt és világos volt, mintáz egész leány. Nem volt benn semmi rejtelem, semmi elfojtott hangja valami titkos búbánatnak, erőltetett jókedvnek.

– Itt nálad nem ideges az ember. Az egész szoba csupa kedves csodálkozás azon, hogy mért nem lehet mind a nagyképű talányokat, titkokat egyszerűen, (more…)

Ady Endre: Az Úr érkezése

20 március 2011

Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Herczeg Ferenc: Az iskolai bizonyítvány

20 március 2011

Otthon jártam megint a kis városunkban. A nagybátyám egy pléhdobozt mutatott nekem, melyet a kőművesek találtak a szülei házunk padlásán, mikor nemrégiben a kéményt javí­tották. A doboz a kémény téglájába vájt lyukba volt elrejtve. Tartalma egy írás volt. A girbe-gurba, verébfej nagyságú betűkben megismertem a tulajdon gyerekkori írásomat. Elolvasni azonban nem tudtam a megsárgult lapot: csupa értelmetlen, barbár szóval volt telefirkálva. Titkosírás volt, melyet valaha magam eszeltem ki és melynek régóta elfelejtettem a kulcsát.

Ebéd után újból a kezembe vettem az írást és ekkor véletlenül megoldottam a titkát. Meg­lehetősen együgyű titok volt: a leírt betű helyett az ábécé sorrendjében rákövetkező betűt kellett olvasni. A helyett B‑t, C helyett D‑t… Az okirat így szólt: „Esküszöm a Jézus Krisztusra és minden szentekre, hogy Katona Miskát meg fogom gyilkolni mérgezett tőrrel, éjnek idején, ha nagy leszek. Nem fogok néki megkegyelmezni, ha térden állva rimánkodnék is érte édesanyja. Jutkának pedig nagy hajasbabát fogok venni, ha nagy leszek. Esküszöm, hogy ezen titkot megőrzöm mindaddig, míg végre nem hajtom.” Következett a nevem aláírása, ugyancsak titkos írással. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (6. levél)

20 március 2011

Azt veszem észre, Lucilius, hogy nemcsak javulok, hanem át is alakulok. Mégsem kezeskedem felőle, s nem is remélem, hogy semmi sem marad bennem, amin ne kellene változtatni. Persze hogy akad még sok minden, amit kötelességem volna helyrehozni, akad még bennem legyalulni-, akad még öregbítenivaló. Lelkem jobb útra tért; ezt éppen az bizonyítja, hogy meglátja saját hibáit, jóllehet idáig nem törődött velük.
Egyes betegeknek szerencsét kívánnak, ha maguktól észreveszik, hogy betegek. Így hát nagyon szeretnélek részeltetni énemnek e gyors alakulásában: azután még szilárdabban bízhatnék barátságunkban, abban az igazi barátságban, melyet nem szakít szét sem remény, sem félelem, sem az önérdek, abban a barátságban, amellyel együtt pusztul az ember, amelyért meg is hal.

Sok olyan személyt idézhetnék, aki nem barátoknak, hanem a barátságnak volt híjával. Ilyesmi nem történhet meg, ha a lelkeket egyforma akarat társítja a tisztességes dolog után való törekvésre. S hogy miért nem történhet meg? Mert tudják, hogy mindenük közös – viszontagságaik (more…)

Pascal töredékek…

20 március 2011

200.

Ha valaki börtönben ül, de nem tudja, vajon meghozták-e már felette az ítéletet, s csupán egy óra áll rendelkezésére, hogy értesüljön róla, ez az egy óra azonban elegendő is hozzá, hogy az értesülés birtokában visszavonassa az ítéletet: esztelenség lenne tőle, ha ezt az órát nem arra használná fel, hogy megtudja, vajon döntöttek-e már a sorsáról, hanem arra, hogy még lejátsszon egy piképartit (…)

218-221.

Helyesnek tartom, hogy ne menjünk bele mélyebben Kopernikusz véleményébe: de …! Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan, vagy halandó-e a lelkünk.
Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is. A filozófusok mégis ettől függetlenül fejtették ki erkölcstanukat: egy órára adnak erkölcsi útmutatást. Platón, a kereszténységhez való előkészülethez.
Azoknak a filozófusoknak a tévedése, akik nem foglalkoztak a lélek halhatatlanságával. Dilemmájuk téves volta Montaigne-nál. (more…)

Pilinszky János: Hétköznapok

20 március 2011

Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak.
Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is.
Ha az ünnepben életünk végső értelme, állomása tűnik fel, – a hétköznapok hosszú sorát útnak kell tekintenünk, mely “életre vagy pusztulásra” vezet.
A hétköznapok sora, ez a szürke vonal, semmivel se kevesebb hát az ünnepnapok kivilágított állomásainál. Nem is az a fontos, hogy köves ez az út, hanem hogy hová visz? Az önzés tévelygéseibe, vagy az áldozat egyenes útján a megígért boldogságra?
Szürkesége a hétköznapoknak: talán legméltóbb színe az igazi áldozatnak. Az út pora a vándorok palástja.
Isten a legszürkébbért adja majd a legszebb ünneplőt cserébe.
Porból vagyunk és porrá leszünk. De mindaz, ami por belőlünk, porrá omlik a hétköznapok áldozatosan szürke munkájában, hogy egyedül az maradjon belőlünk fenn, ami már nem por többé, hanem világosság. Persze, mindez csak hasonlat, tétova tapogatózás a munka isteni rendeltetésének jelenléte, szerepe körül. Bizonytalan megsejtése annak, hogyan lehet a teherből áldozat, s az. áldozatból szabadság és öröm utoljára. (more…)

Rónay György: A világ legszebb délelőttje

20 március 2011

Ez volt a világ legszebb délelőttje
május az ég makulátlan
minden egyszerre virágzott
orgona akác eukaliptusz rózsa
a város vasbeton szirmai nyíltak
csillant a folyó kristály tükre a fényben
fölötte fűzek selyme barka mimóza
ez volt a világ legszebb délelőttje
szerelmes pár sétált a parton
karoló inda a fiú karja a lány haja lágy folyondár
tíz perc múlva tizenkettő mondta a lány
ma délutános vagyok még elmegyünk addig a fáig
soha nem volt még ilyen édes a napfény
mintha méz csordulna az égből
s ez a sűrű illat ahogy minden egyszerre virágzik
mondta a lány a fiú nem szólt semmit
csak egy kicsit szorosabban ölelte
s még elmentek addig a fáig (more…)