Daily Archives: 2011. március 23. szerda

Ottlik Géza: Szerelem

23 március 2011

Felicia valamennyiünkkel tegeződött, hogy Kispéter Gyulával is tegeződhessen; aztán mégis meggondolta magát, nyilván, s úgy alakult, hogy ez a csinos, csúfondárosan mosolygó fiú lett az egyetlen, akit magázott. Magázta ebédnél, vacsoránál, magázta, ha a parton heverésztünk, magázta éjszaka is, ha valamelyikünk szobájában megragadva, pácolódtunk a dohányfüstben s az unt gramofonzenében, és felteszem, hogy magázta akkor is, ha kettesben maradtak. Egyre gyakrabban maradtak kettesben. Megtörtént, hogy reggel eltűntek a telepről, avval az ürüggyel, hogy Fonyódra mennek tojásért, s késő este érkeztek meg valahonnét, talán Fo­nyódról, ravaszul egy tucat tojást hozva magukkal. Kispéter Gyuszi a csodálatos szobrásznak és nagyszerű asszonynak, Kispéter Orsolyának volt testvéröccse, így került közénk, festők közé, ezen a nyáron. Magas, talpraesett fiú volt, huszonöt-huszonhat év körül, az egyetlen „civil” a nyaralóban. (more…)

Dante Gabriel Rossetti: Az arckép

23 március 2011

Ó, kegyes isten, aki csupa részvét,
ó szerelem! Hadd, hogy ujjam alatt
felragyogjon kedvesem képe, s hadd
mutassa lelke legbelső egészét:
hadd lássa, kit mély céllal vonz a szépség,
túl szeme fényén, amint lángra kap,
s túl mosolyán, mely gyűrűz, mint a hab,
hogy tárul benne teljes tenger és ég.
Lám! Sikerült. A karcsú nyak felett
hangról, csókról némán is vall a szája,
az árnyas szem múltat lát és jövőt.
Arca ereklyetartó. Ne feledd
hogy ezután (ó, Szerelem csodája!)
hozzám jöjj, ha látni kívánod őt.