Daily Archives: 2011. május 29. vasárnap

Kovács Daniela: Te tudtad?

29 május 2011

Vénligetünk naptól aszúlt bokra
járdára veti szomjas levelét,
s a jázmin ágának nyíltszirmú csokra
lépcsőnk felé nyújtja bágyadt tenyerét.

Minden kusza növény az árnyék felé fut
a májusvégi hőség szinte fojtogat
porzó homlokán a keskeny sétaút,
pántként viseli a gyökér-rojtokat.

A kertek alatt egy árva lélek nem jár
mély csönd honol a föld húsába vágva,
s míg karók serege bús-meredten áll,
valahol a távolban már lóg az eső lába.

A lég ezüstlik, mint őszutón a hold,
és felbúg régen nem sírt jajokban
a párkányon, hol gerlénk fészke volt,
dús esőcseppek gyűlnek kis rajokban.

Bár hallhatnád, hogy megzúdul az ének,
hogy nyeli az eső könnyű lábnyomom,
hogyan párállanak a felüdült ház-élek,
míg ez a nyári zápor zúg át a városon.

Villámlott, s bár féltem, odatapasztottam
hűs ablaküvegére forró homlokom,
és minden mennydörgéskor rád gondoltam;
Te tudtad, hogy a föld a pokollal rokon?

Csáth Géza: A kályha

29 május 2011

A diák begyújtott a kályhába. Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány.

A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait. A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat.

Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt. Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsat, papírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között.

És nézte a lángokat hosszú órákon át. Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról. Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón. Sokszor még ott is evett a kályha mellett. (more…)

Móricz Zsigmond: A költő

29 május 2011

A kávéház előtt szép kis tér van; a tükörüvegek előtt terasz, márványasztalokkal. Az ember leül, a hideg márványra teszi kezét s véletlen embertársának, ki mellette lomhul, elmondja szíve legigazabb, legszebb titkát.

– Nekem az a legmélyebb gyermekkori emlékem, – szólt a költő s hátra vetette nagy szőke fejét, lobogó agyagsárga puha hajával, fönt a kiszökellő homlok dombja fölött – nekem az a legmélyebb gyerekkori érzésem, hogy a felnőttek boldogok, ha rajtunk gyerekeken segíthet­nek.

Mosolygott, vékony bágyadt száján fáradt és mégis könnyű, gyermekes mosoly volt. Kékes­szürke szemei nedvesek voltak és álmosan néztek.

– Lehettem öt-hat éves és az apámmal haragban voltam

Őt magát is meglepi.

– Igen, haragban voltam, mert én ötéves koromban legalább annyira férfi voltam, amennyire gyerek vagyok ma. (more…)

Émile Zola: Egy szerelmi éjszakáért

29 május 2011

ELSŐ FEJEZET

P. városka dombon épült. A régi erődítmények lábánál szűk és igen mély medrű folyó folyik, a Chanteclair, amelyet kétségkívül tiszta vizének kristályos csergedezése miatt neveznek úgy. Ha a versailles-i út felől érkezik az ember, egyetlen ívű kőhíd vezet át a Chanteclairen és a híd alacsony és legömbölyített mellvédei padul szolgálnak a külváros valamennyi öregembere számára. Szemközt a Rue Beau-Soleil emelkedik, végén csendes térrel, a Place des Quatre-Femmes-mal, amely nagy kövekkel van kikövezve, de amelyet oly sűrű fű vert fel, hogy olyan zöld, mint egy rét. A házak alusznak. Félóránkint egy-egy arra menő csoszogó léptei ugattatnak meg egy kutyát az istállóajtó mögött és az elhagyatott zugba naponta kétszer még csak azok a tisztek visznek be némi mozgalmat, akik a Rue Beau-Soleilben lévő étkezdéjükbe mennek.

Julien Michon baloldalt, egy kertész házában lakott, egy első emeleti nagy szobában és minthogy a kertész a háznak a Rue Catherine-ra néző másik oldalát lakta, ahol kertje is volt, Julien nyugodtan éldegélt és már huszonöt éves korában olyan bogarai voltak, mint egy nyugalomba vonult kispolgárnak. (more…)

Gracián: Ne versengj másokkal (Életbölcsességek kézikönyve 114. töredék)

29 május 2011

Minden igény, ha ellenzői vannak, árt a hitelnek. A vetélytárs rögtön rágalmakat szór rád, hogy kisebbítsen. Csak kevesen harcolnak nemesen; a vetélkedés leleplezi a fogyatkozásokat, amelyeket az elnézés eltakart. Legtöbben nagy tekintélynek örvendenek, míg nincs vetélytársuk. A verseny láza felébreszti, vagy feltámasztja a holt gyalázatot, kiássa a földből a régi és a meg régebbi csúnyaságokat. A vetélkedés a másik fél gyöngéinek dobraverésével kezdődik, és azt rángatja elő amit tud és nem amit szabad. S noha olykor, sőt legtöbbször a személyeskedés nem hasznos fegyver, az ellenfél megszerzi magának a bosszú alantas kielégülését, és úgy folytatja, hogy dicstelen dolgokról veri le a feledés porát. A jóindulat mindig békés, és a jó hír mindig jóindulatú.

Márai Sándor: Öreg költő

29 május 2011

A széles sugárúton az öreg költő jött szemközt. Csíkos, fekete nadrágot viselt, kopott kabátot, vedlett keménykalapot. Hófehér haját oldalt rövidre vágatta. Lassan ment, mint aki az összes célokat ismeri, s már tudja, hogy nem érdemes sietni. A villamosok, a gépkocsik, a hirdetőoszlopok, és a nők, a kirakatok és az ügynökök között ment, neonfények vörhenyes világításában. Áthaladt a sugárúton, s mintha az értelmet és a szomorúságot vitte volna magával a világ zűrzavarában. S arcában, mely gyermekes volt, és öreg, szemeiben, melyek merően bámulták a mesterséges fényeket, az iszonyat emléke tükröződött. Mintha valami szörnyűségeset látott volna egyszer, s ezt nem tudja elfelejteni, ezt szeretné megérteni. Ez a szörnyűség a világ volt.

Radnóti Miklós: Istenhegyi kert

29 május 2011

A nyár zümmögve alszik és a fényes ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.

Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.

Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét? (more…)

Ady Endre: (Egy hervadt ibolyacsokorból…)

29 május 2011

Egy hervadt ibolyacsokorból
Tavaszi illat száll felénk,
Egy régi név áttör sugárzón
A mult sötét, bús éjjelén.
Lapozzon majd bízón e könyvbe,
Ha tán szemébe könny tolult
S majd meglátja, fel fog támadni
Az ifjuság s a drága mult…
…A feltámadt multból kisarjad
A hit, mit rég’ elföldelénk,
Egy tán rég’ elhalványult sorból
Tavaszi illat száll felénk!…