Daily Archives: 2011. július 31. vasárnap

Szűcs István: Meglátni és megszeretni

31 július 2011

Úgy érzem, tegnap megtalált,
ki elhozza a vesztemet.
Szép délután volt. Erre járt.
Én ránéztem, ő rám nevetett.
Még nem tudom, mi volt oka,
hogy bennem mély nyomot hagyott.
Azóta mindig ostoba
kis versikéket dúdolok.
Nem volt pedig több, perc csupán,
amíg itt ringva elhaladt,
de dallam kélt a lábnyomán.
Dallam, mi mélyen átitat.
Azóta mindig őt lesem.
Talán majd újra erre jön,
és nyugtalan, bolond szívem
átnyújtanám, ha rám köszön.

Csajkovszkij: Hattyúk tava

31 július 2011

Pilinszky János: Fordulat

31 július 2011

Szépségem mindent meghalad.
Hallgatásom: aknamező

Kiszolgálsz, mégis én vezetlek.
Olyan erdőbe érkezünk,
hol mindent el kell vesztened.

Akkor talán még el is tűröm,
hogy megérints. Különben
visszatérünk a tükör elé, és
csak nézzük egymást.

Se ház, se fésű, se tükör,
se erdő, honnét visszajöttünk.
Gyönyörű vagy. Minden szépségem
kiihatnád egy kortyintásra.
Fuldoklok, mint a színig telt pohár.
Megfésüllek. Ezüst hajad. (more…)

Tatiosz: Csillagok találkozása

31 július 2011

Szeretnéd tudni, hogyan válhat az ember csillaggá?
Püthagorasz erre azt feleli:
Ne edd meg a szívet!
Szeretnéd tudni, milyen kapcsolat van az ember és a csillagok között?
Csak az az ember emelkedhet csillagmagasságokig, aki szeret; csak az találkozhat csillagtársával, akit szeretnek. Ha két ember egymásra talál, végtelenné tágul a tér, elmosódnak a tengerek, hegyek, sivatagok körvonalai; öröklétnek tűnik az idő, melynek egyetlen valóságos része: a pillanat. Ugyanazt látják a világból, amit a csillagok a földre tekintve. Lágyabbá válnak a színek, kellemesebbé a hangok, a vasziliko (Görögoszágban honos nagyon szép és illatos virág; a lélek szimbóluma) illata betölti a mindenséget; fogékonnyá, szárnyalóvá lesz a lélek, megduplázódik a tetterő. Ne edd meg a szíved, hogy a csillagok közé emelkedhess! (more…)

Kaffka Margit: Új típusok

31 július 2011

Hatan voltak már itthon – az egyetemre járó leányok rögtönzött kis kollégiumának a növen­dékei. Kimenő napjuk volt, s ilyenkor a nagyváros legkülönbözőbb társaságaiban töltötték a decemberi estét, hogy diszkrét pletykákkal, futtában elkapdosott benyomásokkal, irodalmi hírekkel vagy kulisszatitkokkal megterhelve kerüljenek össze megint. És míg itt a megkésett vacsorához hívó csengettyűszóra várnak – megbeszélik, feldolgozzák a lelkükben, kiszínesítik a fantáziájukban azt a sokrétű, zavaros képét egy nyüzsgő, konglomerált életnek – nézvén azt a vidékről felszármazottak naiv megbotránkozásával, az elzárt élet kíváncsiságával vagy eszes és finom asszonyi lelkek biztos ítéletével, de mindig úgy, hogy egy kicsikét f ö l é j e  kép­zelték magukat mindezeknek, pedig csak – egyelőre: k í v ü l  estek rajtuk.

A tintafoltos nappaliban, amelyik egyúttal tanulószoba és a fizikai kísérletek helye is volt – poros lexikonok, törött fülű lombikok és egy ócska sálakba göngyölt, kedélyes, öreg csontváz társaságában –, sokszor támadtak furcsa, mély és mégis harmóniátlan ötletek a szintúgy mély és harmóniátlan életről, és a cigarettafüstös, parfümillatos légbe röppenve – mintha küszködve lebegnének, szikrázva pattannának szét ezek a tépett és szomorú leány-gondolatok – amikor annyi igyekezet ellenére is finomak maradtak és szubjektívek –, mint az egész asszonyi élet. (more…)

Szabó Lőrinc: Szökj, lélek !

31 július 2011

Vér s hús: sóvárgok, robbanok.
Mit tudsz, Föld? Hát ti, Csillagok? –
Óh, kész a lélek, de gyönge a test!
A gyémánt hajnal kopni kezd.

Minden kéne, de tétován
hányódom kis örömök zátonyán,
zátony magam is, málló kövület:
az erőm, az erőm, jaj, hova lett?

– De hisz még tudsz, még emlékezel:
te az egész világra éhezel
s várod a csodát, mint prédát a pók? –
Óh, tengerek! alkony! büszke hajók!

Friss lányok! pénz! új egek mámora!
Szökj, lélek, indulj, akárhova!
Szökj! merj! halj meg!… Csak ne vergődj tunyán
a gyávaság örök rabpiacán…

Jókai Mór: A béka

31 július 2011

Nagyon jól emlékszem rá. Az idén éppen ötven esztendeje. Kecskeméti diák voltam. Ketten, nyalka jogászgyerekek a Nagy Feri pajtásommal, utaztunk ünnepi vakációra Halasra, ahol a barátom szülői laktak. Fel is dűltünk útközben a szekérrel; de nem lett semmi bajunk.
Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, aminél különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. Aki ezt végigjárja, ugyan elmondhatja, hogy „mégis csak mozog a föld”. Ez itt egyre változtatja az alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok – fövényből, köztük egy-egy „angyalhullás”, amit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás bakhátak, amik az öreg buckákat egymással összekötik. Az öreg bucka már dacol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett magának valahonnan valami göcsörtös nyírfákból, ezüst levelű nyárból felvert bozótot, az megvédelmezi; az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei mint a kígyók nyúlnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól megkapaszkodnak; míg az új buckákat, amiket az idei böjti szél alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csúcsából mered elő az eltemetett nyírfa vége. Fű nem lepi be a völgyet, csak a vasgyökerű iglice-tövis marad itt meg és a kék iringó; abból is ördögszekeret csinál a szél, amit végig karikáztat a sivatagon. S amennyire a legmagasabb buckatetőről ellátok, nincs előttem egyéb, mint hullámzó sárga föld, fehér levelű fák, szürke bozótok; egy-egy öreg kánya károg a száraz fa tetején: más állat nem vetődik ide. (more…)

Endrődi Sándor: Szeretet

31 július 2011

Oh, ne fukarkodj’ szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a
szeretetnek!
Az évek – mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja – gyorsan
el-lebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman
égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad
senkisem szegényebb.

 

Mert, oh, romok között borongni némán
És emlékezni – gazdagság-e
hát?
Láthatsz-e mást a legragyogóbb multban,
Mint földeríthetetlen
éjszakát? (more…)