Monthly Archives: július 2011

Ady Endre: Már előre rendeltettem

18 július 2011

Álom-mázsát hordok magamban
S mint ragyogó, sulyos kisértet
Nézetegetm a maiakat
És imdkozva látok, mérek.

Ha mikor én álomba botlok
(Nehéz az álom mostanában)?
Mindig aféléket képzelek,
Hogy az Élet izlik a számban.

Hogy az Élet izlik a számban
S szivem vérétől messze-messze
Csörgedeznek kicsi patatkok
Én szivemnek vérével festve

Valahol mintha fönt-fönt volnék,
Érc-oszlopok s gránit-bálványok
Szilárd talpazatát érezem:
Valamely Isten-fejen állok. (more…)

Ábrányi Emil: Credo

17 július 2011

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is:

Míg lesz e durva földön
Egy szép emberi tett:
A gyászt még fel nem öltöm
S ünneplem a hitet.
Amíg lesz könnyem, vérem, (more…)

Wass Albert: A “háborús bűnös”

17 július 2011

Délfelé járt az idő. Magasan fönt, a Standing Indian sziklás gerincén ragyogva izzott a nap aranypora. Alant, a völgyi legelőn, borja után bőgött egy jóllakott tehén s a hegyoldal tölgyesében valahol harkály kopogtatott.
A görbedt vállú, sovány vénember lassan, fáradtan ereszkedett alá a hegyről, karján a kiskosár gombával. Mögötte kilógó nyelvvel kullogott a hosszúszőrű, nagy veres vadászkutya. Belefáradt már a kajtatásba, friss vízre s árnyas fekhelyre vágyott.
Szelíd, békés, vénembernek való augusztusvégi nap volt. Gyümölcsérlelő nap. S ahogy lassan, ügyelve lépdelt a hegyoldal kanyargós ösvényén, árnyékos tölgyek, borzolt fenyők alatt, a vénember gondolatai messze jártak. Egy régi, odaveszett otthon hajdani gyümölcsösében. Vajon a pojnyikalmafák megvannak-e még? – tűnődött. A muskotálykörte? A szőlőskert fölött a vén diófák?
A ház bizonyára összedőlt azóta, gondolta és sóhajtott hozzá. Harminc esztendő bizony nagy idő. Talán a gyümölcsfákat is kivágták már azóta, ki tudja? De a szomorúság nem sajgott már nagyon. Megszokott, szinte megbékélt szomorúság volt az emlékké vénült hajdani otthon távolodó képe. Bizony, sok idő eltelt… (more…)

Kosztolányi Dezső: A szabadság

17 július 2011

A szabadságról beszélgettek köröttem. Arról, hogy el kell törölni a régi, korhatag intézményeket, az ostoba tilalmakat, melyek csak előítéleteken alapulnak. Magam is helyeseltem ezt. De megjegyeztem, hogy ez még nem elegendő. A külső gát eltakarításával nem szűnik meg a belső gátlás. Előbb föl kell szabadítani a lelkeket, hosszan kell iskolázni a szabadságra, akár valaha a rabságra. Erre vonatkozólag ezt a történetet meséltem el:

-Amikor először értem angol földre, engem is a gyöp lepett meg leginkább, mint az idegeneket általában. Zöld sziget – kiáltottam -, édes, buja gyümölcsöskert, smaragd ékszer, mely a tenger kék hullámain lebegsz, komor és ködös sziklaország te, melyet a természet nyájas előzékenységből végtől-végig zöld selyemperzsákkal teregetett be. Mit bántam, hogy nem valami eredetibbet vettem észre. A szólamok mögött boldogan fedeztem föl az igazságot. – Az angol gyöp valóban csodálatos, semmihez se hasonlítható. Ez a föld természetes haja. Dús, sűrű, göndör, mint egy húszéves ifjú sörénye. A gereblye akadozik benne, mint a fésű a bozontos fürtben. Lehet tépni, cibálni, tiporni is. Annál pazarabbul nő. Hozzá képest az európai szárazföld legápoltabb gyöpe is olyan, mint a hajnövesztővel pacsmagolt gyér haj, mely csak tél-túl ütközik, s arra szolgál, hogy eltakarja az öreg föld kopaszságát. Ezt a gyöpöt a tenger sós-keserű párái hizlalják és fényesítik, az örökös köd, az örökös lucsok. Albion fiai nyilván kárpótlásul kapják azért, hogy évente százezren és százezren pusztulnak el köszvényben. (more…)

Imre Flóra: Az idő

13 július 2011

Az idő – Mit tehetne mást? – telik.
Tán történik valami reggelig.
Egy roppant kéz a csillagok mögött
megsodorintja talán az időt,
és összeérhet a volt meg a van
a percek rögtönzött hurkaiban,
egy pillanatra csak, addig, amíg
elmondhatnék még neked valamit,
vagy hallgatnék csak inkább, hátha úgy –
Milyen zsákutca végül minden út
az egyik élettől a másikig.
De az idő, az legalább telik.

Pilinszky János: Mégis nehéz

10 július 2011

Anya, anya
ebben a sivatagban,
miért hagytál itt ebben a sivatagban?

Miért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent, mégis oly kíváncsian
szemlélgetek?

Tudod, hogy hány kísértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?

Persze a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakul, s a fű
beteríti az utakat.

Persze, persze, a feledés, az elmúlás –
de hol is hagytam abba? –
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

Örkény István: „In our time”

10 július 2011

– Kérek egy duplát – mondta a fiatalasszony.
– És a kedves vendég? – érdeklődött a felszolgálólány.
– Hát mit igyak – tűnődött a férfi. Megnézte a pincérkisasszonyt. Üdén, csaknem gyerekesen mosolygott le rá. – Nem baj, ha valami különlegességet kérek?
– Csak tessék bátran. Bár idekint minálunk nem nagy a választék.
– Én sem valami ínyencségre gondolok.
– Ide hallgasson – hajolt hozzá a fiatalasszony. – Ha megint nem fér a bőrébe, hazamegyek.

Két-három hetenként megittak egy kávét, mindig ugyanabban a kis budai presszóban, nem messze a remíztől, gesztenyék alatt.
– Nézze, Alizka. Maga feketét kért. Engedje meg, hogy én is azt hozassam, amire gusztusom van.
A pincérkisasszonyhoz fordult.
– Csak az a baj, hogy amit rendelni szeretnék, annak hirtelenében nem jut eszembe a neve. Egy olyan sötét folyadék. (more…)

Karinthy Frigyes: Rejtvények

10 július 2011

Kétségbeesve kérdezik az embertől, “te, mi az, hat betű, szoba közepén áll, esznek rajta, és a vége: sztal?”

Mióta a világ legnépszerűbb lapjai egyre-másra hirdetik a nagy rejtvényversenyeket, rejtvényderbiket – Amerikában ötvenezer dolláros keresztrejtvény-versenyt tartottak – a dolog kezd izgatni. A régi könyv- és sósborszeszdíjak kora lejárt, ma autót, családi házat, helyes kis birtokot, életjáradékot és negyvenkettes ágyút sorsolnak ki a nyerők között – előrelátó embernek, aki előtt nem közönyös saját és családja jövője, komolyan illik foglalkozni ezzel a tudománnyal, mely szerencsés esetben satöbbi… A többi pálya még ennyire se biztos.

Komolyan munkához láttam.

Tanulmányozni kezdtem a helyi és külföldi rejtvényújságokat és újságrejtvényeket. Megpróbáltam egységes elvet találni, amelynek alapján úgy a szerkesztés, mint a megfejtés általános kulcsa a kezembe kerül: otthonosan tudok mozogni abban a labirintusban, ahol a szó képet, a kép pedig szót jelent. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Modern sztoikus kiáltvány!

8 július 2011

Olyan sok előember rohangál ebben a félresikeredett világban. És nem tudják, hogy Embernek lenni mit jelent…
Az embert az állattól az értelme és morális érzéke különbözteti meg. Az, hogy van lelkiismerete.

Kaparni az életért mindenáron? Minek? Hisz a halál úgyis elragad. Ez közös: a halál elragad. Ám amiben más lehetsz, mint a sok előember, hogy amíg élsz, Ember maradsz, így nagybetűvel írva: “Ember”.

Mert nem taposol, nem tülekszel, nem használod ki embertársaidat, különben egy napon arra ébredsz, hogy, mikor hajótörést szenvedsz másodmagaddal egy lakatlan szigeten, mikor elfogy az élelem, éjjel elvágod annak a torkát akit szeretsz, és kimetszed a szívét, és a túlélés nevében felfalod, csak azért, hogy 2-3 héttel tovább élj! (more…)

Ady Endre: Imádság háború után

6 július 2011

Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd tüzes daganat a szívem
S nincs, ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben,
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem. (more…)

Márai Sándor: Július

5 július 2011

Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak, készülnek a napra, az életre. Ezek a titkos órák. A város savanyú lepleibe göngyölten alszik, gyötrötten és aléltan készül a nappal harmincnégy fokos végzetére. De a kora hajnal, ez a gyöngéd, nemes és szagos júliusi hajnal az érettség egészséges és üde illatával lélegzik.

Erkélyemen állok, reggel négykor, a fák között, hallgatom azt a finom zizegést, mellyel a fák ébrednek. Igen, ez a nyár, gondolom; s mintha elborítana egy érzés, amely nem alkuszik többé, s tele van egyszerű, testi emlékekkel: egy uszoda szagát érzem, a kajszibarack illatát, annak a viaszosvászonnal behúzott hencsernek hűvös szagát, melyen diákkoromban hasaltam júliusi délutánokon, s Jókait olvastam, boldog habzsolással, a „Kőszívű ember fiai”- t és „Erdély aranykorá – t. Azután egy domboldalt látok az alkonyatban, apám megy a jegenyék alatt, puskával kezében, előtte Castor és Pollux, a két barna vizsla, anyám a kertilak tornácán áll, fehér pongyolában, s a táj tele van barna és kék alkonyati árnyakkal. Negyvenéves lehet e pillanatban apám; sárga szalmakalapot visel, s vadásztáskájáról véres szemű fürjek lógnak le. A füzest látom, a sekély vizű folyó partján, a porfelhőt az országúton, a teleholdat a meleg éjszakában, Nepomuki Szent János szobra felett. A szobor orrát letörték részeg vándorlegények. A tücsköket hallom. Az éjszakában nők nevetnek valahol, a füzes közt tót leányok fürdenek a folyóban. Ez a nyár, ilyen volt, emlékszem. (more…)

« Előző oldal