Monthly Archives: november 2011

The Known Universe by AMNH

29 november 2011

Ennyik vagyunk, mégis folyton marjuk egymást…

 

Hans Christian Andersen: A rendíthetetlen ólomkatona

27 november 2011

Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket. Puskájuk a kézben, szemük egyenesen előretekint, piros-kék egyenruhájuk pompázó szép. Amikor kinyitották a dobozt, amelyben feküdtek, meghallották az első szót ebből a világból: “Ólomkatonák!” Ezt egy kisfiú kiáltotta, és boldogan tapsolt. Születésnapjára kapta az ólomkatonákat. Sorba állította őket az asztalon. Egyik katona szakasztott mása volt a társának, csak a huszonötödik különbözött valamennyire a többitől: fél lába volt, mert őt öntötték utolsónak, s két lábra már nem futotta az ólomból. De fél lábán is éppen olyan szilárdan állott, mint társai a két lábukon. Mégis éppen ez az egy volt az, akinek a sorsa különösre fordult. (more…)

Shakespeare – 75. szonett

27 november 2011

Lázár Ervin: A bajnok

27 november 2011

Hogy a faluból hazajusson Rácpácegresre, el kellett mennie a grófi kastély parkja mellett. Magas, kovácsoltvas kerítés övezte a parkot, s ráadásul még egy szögletesre nyírt örökzöld sövény is, jó magas. Így aztán csak hallotta, hogy nagyon vidáman vannak odabent, lányhangok csilingeltek, kiáltások csattantak, tapsok.

Meresztette a szemét, hátha lát is valamit, de csak néhány fehér villanás szüremlett át az élősövény ritkásabb foltjain.

Beugrott a kerítés melletti árokba, a bokrok tövén talált egy kutyajárta rést, leguggolt, bámult befelé.

Tarkaruhás csoport egy homokgödör körül, előttük valami állványféle, most befut a képbe egy hófehér sportöltözékes fiú, igen, a gróf kisebbik fia, elrugaszkodik a földtől és átlendül az állványon keresztbe tett léc fölött. Taps csattan, a grófgyerek föláll a homokban és győzedel­mesen az ég felé lendíti a karját.

Hötöle hasalt az árokban, a kerítés drótja megérintette az arcát.

Most egy másik fiú próbálkozott odabent, de sikertelenül, leverte a lécet. Nevetés bugybo­rékolt, vidám megjegyzések röpködtek, egy fehér kesztyűs inas fölemelte a lécet a homokból és visszahelyezte az állványra, a kárvallott újra nekifutott, de megint csak leverte.

Az inas kérdezett valamit a grófgyerektől, bólintott, matatott az állványon, egy csavarós szerkezettel emelte a magasságot. A fiú nekifutott, de ezzel már ő sem tudott megbirkózni, a léccel együtt huppant a homokba.

Látszott, ezzel véget ért a magasugró verseny, de Hötöle nem mozdult a rés mellől. Vajon ő át tudná-e ugrani? Igazított a testtartásán, mert egy hantdarab nagyon nyomta a térdét. (more…)

Lovik Károly: A vak ember felesége

27 november 2011

Kedves olvasóm – érezted-e valaha a borzalom leheletét? Lebocsátkoztál-e a középkor költőivel a pokol tornácába, elkísérted-e Faustot a Walpurgis-éjszakába? És ha igen, nem támadt-e föl benned is a dőre vágy, ráülni egy felhőfoszlányra és végignyargalni a világ fölött, belekacagni a kéményekbe, táncot járni a gonosz szellemekkel? Ah, nem, kedves olvasó, nem merem ezt a lelkedről elgondolni, ha a lólábú ördög előbújna a kandallóból, bizonyára elűznéd, és ma már nem is járnak Antikrisztusok, Asmódik, egyéb rossz szellemek a földön. Éppen ezért a következő mese egyes részeiben talán homályos lesz szemedben; úgy lehet, évszázadokkal ezelőtt kellett volna megírnom. Ha mégis elmondom ezt a történetet, azért teszem, mert talán megkönnyebbülök, ha kitárom lelkemet; ez az emlék a kárhozat tüzével éget, és úgy látszik, sohasem tudok tőle megszabadulni.

A kis gőzhajón láttam először, az öltözete, mint egy varróleányé: egyszerű, kék szoknya, fehér blúz, regattacipő és fekete szalagos szalmakalap, de mindez igen finom anyagból, amely messziről elárulta, hogy az egyszerűségnek itt nem a szegénység a magyarázata. Mindjárt megtudtam az igazi okot; a szomszédos tábori széken szürkülő hajú, egyenes tartású férfi ült, és szemét türelmesen szegezte egy láthatatlan pontra. Vak volt; e kegyetlen testi fogyatkozása annál szomorúbb volt, mert maga a férfi csupa erő, egészség; messziről polgári ruhás katonatisztnek hitte volna az ember vagy aratásról felszökött földesúrnak, aki ösmeretséget kötött egy csinos varrókisasszonnyal, és most kirándulásra (more…)

ÖNÉLETRAJZ

27 november 2011

Kaffka Margit

Nagykárolyban születtem, súlyos és letagadhatatlan harminckét esztendővel ezelőtt. Az apám ügyvéd, később a megye főügyésze – mondják: eszes, szelídlényű és emberekkel bánni tudó; – nem volt idősebb, mint ma én, mikor hirtelen támadt betegség pár hónap alatt megölte. Anyám újból férjhez ment – ismét megözvegyült; most is otthon, a szülővárosomban éldegéli már nagyon elcsöndesedett életét. Az apai családomból – állítólag hiteles adatok szerint egy Gawga Zdenko nevű cseh ember háromszáz esztendővel ezelőtt jött be elsőnek a Morvamező felől és – bármint is nehezteljenek, akiket ma kívülem érdekel – nem volt rablólovag, hanem békés és hasznos mesterséget űző, királyudvari cseléd. Sok jel és adat vall rá, hogy később nemességet kaptak itten; Biharban meghirdették a szépapámét, amikor oda átvándorolt – de az ismeretlen ősök álmatag csergésű, északi és jobbágyi vére az újabb időkig megtartotta a családot városi házban élő, kézművesi, iskolamesteri, biztonságos és tisztes sorban, kicsinyesen szigorú erkölcsökben; nagyapám volt közülük az első diplomás ember; bíró. Anyám vérei az Urayak, a Nagy Iván és egyéb csalhatatlan történelmi kútforrások tanúsága szerint, a megye legősibb nemzetségei, az Árpád vezérrel bejöttek közül valók; s igaznak kell lennie, mert a “Wrá”-nak írott, ősi zsombékos, lapos otthonban sok száz évekig annyira hitték, hogy – (heves, lobbanó, konok és nemes hóbortú kisúrhad) – leütötték, aki tagadni merészelte. Az anyámat én még ismertem olyannak, aki csupa dac volt, gőg és lázadozás minden ellen; mert ez a minden az élet volt, a fajták és osztályok felett álló törvény, mely megőrölte lassan és teljesen. Az előttem járt okoknak és nehéz, véres csatájú bonyodalmaiknak nemcsak a “Színek és évek” regény témáját köszönöm, melyért szülővármegyém – megizente – kegyetlenül csúffá tesz, ha megbántott földjére merem a lábam tenni; – hanem bensőmnek folytonos és küszködő kettősségét főképpen; ez igen kétféle örökség tusáját, mit nagyon analizáló, tudatos voltommal minden, léptemben nyomról nyomra kísérek. Kissé azt is mondhatnám: ez a csata karakterem, megváltozásaim, történéseim története. (more…)

Márai Sándor: Két kézzel

26 november 2011

De te csak írjál, két kézzel, pazarolva. Ne hallgass reájuk, ízlésükre, tanácsaikra, divatjaikra, parancsszavaikra. Bízd reájuk, hogy vitatkozzanak, meghatározzanak – te csak írjál két kézzel, s adj oda mindent, ne törődj semmi mással. Ne sajnáld a mondattól azt a fél órát, vagy fél napot, ami kell hozzá, hogy egész, igaz, helyénvaló, gazdag s ugyanakkor könyörtelen, mértéktartó és valóságos legyen. Ne sajnáld könyvedtől azt a tíz, vagy húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő leteljen, s egy napon, csakugyan írjad, mert nem tudsz többé kitérni előle. Ne sajnáld életed – mit ér, ha nem az írásnak adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit ér egy vagy száz év múlva, hogy boldog, vagy beteg voltál, ha nem végezted el dolgodat, nem teljesítetted kötelességedet? Mindent adj oda, hallod! – s két kézzel adjad, pazarolva, fenntartás nélkül. Mi lesz akkor, ha mindent odaadtál? Semmi. Csak így lesz jó, mert ez volt a dolgod.

József Attila & Ágnes Vanilla – Szeretők lázadása

19 november 2011

Kosztolányi Dezső: Szentbeszéd

14 november 2011

Én, ki tavaly még könnyű szívvel jártam,
forró sugárban,
most járok itt sápadt, bús fagyok
fenyérein
és fölordítok: hol vagyok?

Testvéreim.

Volt egy kutyám
s nem vertem ki, mikor haragos éjjel
a hóvihar acsarkodott a széllel,
csúnyán.
S mikor beteg lett,
köré sereglett
a bánatom, a gondom.
Fölkeltem, hogy reá tekintsek,
úgy néztem, mint egy árva kincset.
Egész éjszaka virrasztottam otthon.

Aztán vásott és buta lázban
nem madarásztam,
mert szántam a madárfiókot, a picinykét. (more…)

A legendás Michelin csillag története

14 november 2011

Sokan elképzelni sem tudják, mi köze lehet egy francia gumigyártó vállalatnak a világ legkiválóbb éttermeihez, pedig a válasz egyszerű.

Edouard Michelin több mint száz évvel ezelőtt feltalálta a cserélhető szelepes autógumit, majd testvérével, Andréval együtt kitűnő éttermek és hotelek címével bővített térképeket adtak ki, így próbálván ösztönözni az autósokat, hogy tegyenek kitérőket, és ezzel is koptassák autójuk Michelin gumiját.

Közérthető, könnyen követhető útleírásokkal és praktikus utazási tanácsokkal segítették első olvasóikat, az úttörő autósokat.  Ebben az időben Franciaországban körülbelül  2400 autótulajdonos volt.

A kezdetekben Párizs központú térkép és útikalauz csupán a környező városokhoz vezető autóutakról szolgáltatott adatokat. A Michelin ezért arra bátorította olvasóit, hogy gyűjtsenek további információkat, leginkább a hotelek terén. A későbbi kiadásokban a kötet már értékelte is a benne szereplő szálláshelyek minőségét és ellátását, és külön jelölte a Francia Autóklub által is ajánlott helyeket. (more…)

William Shakespeare: Szonett (51-55)

14 november 2011

51. William Shakespeare: LI. szonett

Így mentheti szívem rossz lovamat
Lassú bűnéért, ha tőled igyekszem:
Mért száguldjon onnan, ahol te vagy:
Majd visszafelé! addig mért siessen?
De, ó, mi menti akkor majd szegényt, ha
Kellő gyorsan semmi iram se száll,
Ha sarkantyúznám a szelet is, és a
Szárnyas viharra azt mondom, hogy áll?
Vágyammal nem lesz versenyezni ló:
A vágy, a legteljesebb szerelem
Nyerít majd, nem rest hús, de vágtató:
S a paripát így menti a szívem:
Minthogy tőled kelletlen baktatott csak,
Száguldok majd én feléd — ő kocoghat. (more…)

Bársony István: A szerelem hangjai

12 november 2011

– Kérlek… kérlek szépen, édes asszonykám, ne siesd el… ne engedj hirtelen haragodnak; ne mondj nagy szavakat… nyugodjál meg, azután hallgass meg; kérdezz…

– Kérdezzelek!… Hihetek én teneked ezentúl? Megcsaltál!

– És még sem csaltalak meg. Szavaimra mondom, nem.

– Oh!

(Egypár másodpercnyi szünet. Az asszony borús, szinte sötét arccal nézi a férfit. Mintha abban az „Oh”-ban a felháborodás mellett leküzdhetetlen megvetés is lett volna. Feljajdulás, vészkiáltás, kiábrándulás, végtelen szemrehányás, a férfiszóban való kételkedés, egy világ összeomlása,—minden, ami rossz s ami keserű.)

– Édes!

– Ne szólíts többet így. Egyáltalán ne tegezz. Ne tegezzen.

– Azt én nem tudtam. És te sem tudod. Azt mink nem tudjuk.

– Majd megválik. Tapasztalni fogod.

– Látod?! (more…)

Ady Endre: Senki

11 november 2011

Leányfejet rajzoltam egy papírra.
– Ez a nő – így szólott szegény anyám -,
Akit önkéntelen mindig lerajzolsz,
Mondd meg, fiam, ki ez, miféle lány?

– Óh, senki, senki – mondtam én nyugodtan
És ő olyan kétkedve néz reám.
– Fiam, mért nem vagy őszintébb anyádhoz:
Mért titkolod, ki ez, miféle lány?

– Óh, senki, senki – mondom újra halkan.
S ő azt hiszi, hogy megcsalom talán,
Pedig ha tudná, mily sivár igazság,
Hogy most már senki nékem ez a lány.

Rajnai Lencsés Zsolt: Ha az érzés…

5 november 2011

Nyugalmas szélrózsa szórja lépteit felettem.
A fűben fekszem, szemem felhőbe vész.
Halandó dal zúg a szívemben…

Bogár a fán, – kicsinyke világként esdekel a rügyön!
Paránya most érzéseimnek.

Enyhe sírás sző át, és köt ide szelíden…
Veled volna lenni jó.

Repülni képzelt világok árva
árnyaiba mártva, mint ifjúkor, ha repdes.

A szív, mondd: mért figyel magára?
Hisz folyam és szenvedés, folyam és szenvedés,
ha a létezés időt kér magának…
Ó fogékony merészség, te kinek szólítod magad?

Ahogy érzek, képzelt képek ejtik magukat hozzám.
Hűvös minden, mint halotti csók, de békés.
Áll az idő, rezdül a perc, s a dallam örök, miként a csönd… (more…)

Antonio Vivaldi – “Summer” from four seasons

5 november 2011

Ez a zene borzongatóan jó! Ha túl hosszúnak találod, legalább 7.30-tól hallgasd meg végig. Tekerd az idősávot 7 perc 30 másodpercre, és élvezd…

Következő oldal »