Monthly Archives: november 2011

Bársony István: Lecke

5 november 2011

A falusi kert estikéi már javában nyiladoztak, minthogy alkonyodott. Messziről olyan porfelhő nyúlt a kertek alá, mintha füstöt hajtott volna erre a szél. Ott vonult a csorda hazafelé a községi legelőről. Az urasági udvar gömbakácaira százával telepedtek a verebek: itt volt rendes éjjeli szállásuk. A fák alatt egy cirmos kandúr nyalogatta a száját s a verébszállás felé pislogott.

Az akácos rondójában, gyalult deszkából összerótt asztal mellett, néhány gyékényzsöllye volt, amelyek egyikén egy már időses nő ült. Ámbár egyetlen ősz hajszála sem volt, arca fonnyadtsága mégis elárulta korát. Simára fésült, két oldalra szétválasztott haján kis fekete csipke fejkötő csücsült Az egész alakban valami merevség és szigorúság ötlött szembe. Ölében kézimunka volt; de azzal most szünetet tartott. Pihent.

A rondón kívül, az istálló tájékán, szikár, hajlott vállú öreg úr gyönyörködött abban, hogy milyen jó étvággyal csámcsognak a vályúra kapatott malacok. Volt belőlök vagy negyven. (Egész kis vagyon.) Ugyancsak igyekeztek felhabzsolni az eléjök öntött darát; visítottak, tolakodtak, belelépegettek a vályúba, telhetetlen étvággyal vacsoráltak, az öreg úr nagy mulatságára. (more…)

Egy újságíró vallomásai 1936 – Henri Matisse

5 november 2011

henri-matisse.jpg (220×288)

Henri Matisse

 

 

Egy újságíró vallomásai 1936

Hegedűs Ádám London

 

Egy nizzai délután a Cafe des Deux Magots teraszán cafe creme és grenadin mellett ültünk Charlie Gordon barátommal, aki a Rauter-iroda nizzai embere volt, mikor megjelent Matisse, aki három generációt élt át, átviharzott a francia pictura legjelentősebb és legfontosabb korszakán, és most közel a hetvenhez még mindig friss, új és fiatal. (more…)

Orbán Ottó Magány

1 november 2011

Üvegkoszorúk csengenek
az éjszaka ablakain,
rándul a táj, zsinórrá
feszíti a  kín.

Csillagok lépte porzik,
szomorú őzek futnak
lebegő hidakon a nyíló
fénykoszorús kapuknak.

Más semmi. A sötétség
mint meleg szél legyint meg,
a némaság vízében is
saját árnyamnak intek.

Te messze vagy nagyon
Körödben saját törvényed szerint
hó hull, madár zuhan,
csillag kering.

Így várom, hogy megérik
a bűnbocsánat a kövekben
s egy-szenvedés tavába fullaszt
az élő lehetetlen. (more…)

Márai Sándor: November

1 november 2011

Az ifjúság álmodik, és nem tud semmi biztosat az évszakokról. Számára a díszletek változnak csak, az élet sugárzó játékának díszletei. Az évet úgy látja, mint négyfelvonásos színjátékot. Mikor az ifjúság életérzése múlóban, érzékenyen figyelni kezdünk a külső változásra: novemberben nemcsak bőrünk érzékeny, hanem lelkünk is. Valami történik, ami nyugtalanít.

A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kissé városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor. Mindenekelőtt – és mindenekfölött – fázunk.

Mint egy középkori város lakói, kiket váratlan támadás ért, lázasan, kissé fejvesztve készülünk a védekezésre: szenet rendelünk, vastag ruhákat szellőztetünk, beöltözünk a tél jelmezeibe, félünk valamitől. Nemcsak a hidegtől félünk. Álmainkban még feldereng egy kegyetlen élmény, a jégkor emléke. Gyermekkorunkban szívesen lapoztunk egy színes rajzokkal ékes könyvet, melynek ez volt a címe:A tél örömei. A képeken nagyapó, keménykalappal fején, fehéren és rózsaszínen korcsolyázott, mint egy megőrült hóember, mindenfelé szánok csilingeltek, a behavazott fák violaszín csillogással álltak az alkonyi, hideg napsütésben. Mindez elmúlt. (more…)

« Előző oldal