Monthly Archives: december 2011

Kaffka Margit: A veszedelem

30 december 2011

A lakás külső csengettyűje röviden, alig érintve zizzent, azután megint előkelő, komoly csönd támadt a szőnyeges lépcsőházban. Az ajtó előtt két fiatal, sietségtől pirosas leány mosolygott egymásra, és amíg várakoztak, a lihegésük párája fényes ködként surrant el a villanylámpa íve előtt.

Az egyik fekete volt, nyúlánk, szabályos arcú, vékony szájú, a mozgása szögletesen bájos, olyan sajátságosan tiszta és különös szépség; mint egy fiú, egy gyönyörű római puer. A másik szőke és kicsiny, fitos, csúfondáros képű, asszonymód kerek csípőkkel, gömbölyű, parasz­tosan kemény, apró kézzel. A ravasz, csöpp szájában tejfehér rizskásafogak villogtak, és a hangja gyöngén csilingelt, amikor látszólag szorongva megszólalt.

– Te, Klára! De nem fognak engem kidobni innét?

– Csacsi! – hangzott a válasz röviden és komolyan. – Szeretném, ha nem affektálnál.

A barna leány később mégis hozzátette:

– Te a társnőm vagy, és velem jössz a nagynénémhez, ő pedig jól tudja, hogy az internátusból csak párosával engedik ki az embert, ha a kedves rokonai nem jönnek érte.

– Klára! – okvetetlenkedett a másik – nézd, talán ne is kérnénk most színházjegyet. Olyan furcsa az… (more…)

2001 DECEMBER 9

30 december 2011

Anyámra emlékezve…….

A temető csendje vett körül. Eligazgattam a rózsákat, amiket anyám sírjára vettem, felöntöttem friss vízzel a vázákat, meggyújtottam a mécseseket és leültem törökülésbe a földre. Nagyon meleg volt, de mégsem akaródzott elindulnom. Ültem a füvön, és csapongó gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a hatalmas csokornyi halvány rózsaszín rózsa kellemes illata lengte be a levegőt.

Hirtelen gyermek lettem ismét, eszembe jutott, hogy mennyire szerettem a nagymamámmal temetőbe járni. Nagyon-nagyon érdekes dolog ez így visszagondolva. Gyönyörűnek találtam az angyalkás sírköveket, a virágdíszben pompázó sírokat. A vásárolt virágokat mindig én választhattam ki, aztán boldogan szaladtam velük nagyapám sírjához, hogy vázába tegyem őket, majd vízért futottam a kúthoz. Folyton csacsogva, vidáman ugrálva gesztenyét gyűjtöttem a földről és a gyermeki lélek ártatlanságával nem fogtam fel a temető magányának és emelkedettségének tényleges jelentését. Nem értettem, hogy miért kellene nekem csendben lennem, amikor a nagymamám nagyon kedvesen, de azért megfelelő erélyjel próbált csendre inteni……. (more…)

Hans Christian Andersen: A FENYŐFA

24 december 2011

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kisfenyő tövébe, és azt mondták:

– Milyen szép ez a kicsi fa! – S ezt a kisfenyő nem szívesen hallgatta.

A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva még egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a fák.

– Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim – sóhajtotta a kis fenyőfa -, akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba! Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott!

És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép kis piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte. Elközelgett a tél, csillogó-fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kisfenyőt. Ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak már nem ugorhatták át, meg kellett kerülniük. Ó, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér legtöbbet ezen a világon – áhítozott a kisfenyő. (more…)

MÁRAI SÁNDOR: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

21 december 2011

Kovács Daniela: Ha sírig űzöl is

18 december 2011

Te más vagy, mint a többi álmom,
mint az a buja, bomlott akarás,
s ha sírig űzöl is – nem bánom,
hogy hittelek, mint hívők a Messiást.

Hogy nevet adtam annak, ami nincsen
kihordtalak, s most űröd súlya nyom,
pedig még érzem tejföl-szőke tincsed,
hogy terül szét büszke vállamon.

Borostyánszemed rám ragyog sötéten,
bölcs szavaddal telik meg a lelkem,
és minden ember szépbe-szőtt hitében
csak téged látlak, Édes Gyermekem!

Ám visszaránt a valóság vasökle,
és átölel a csonttá fagyott csend,
csak vágy maradsz, mit mostantól örökre,
magamba zártam, mélyen, idebent…

Rajnai Lencsés Zsolt: Őrangyalkám

16 december 2011

Álmomban, mikor kinyílnak a terek,
és elbóbiskol a valóság már,
elősurran szívemből egy gyerek,
sápadt karcsú fényből, mint sáfár…

És letörli cserzett homlokomról mind
a szenvedély és a bánat porát,
kicsiny ujjával lelegyinti a kín
alvó sóhajba gyűrt bársonyát. (more…)

Karel Capek: A sértett ember

16 december 2011

Vojtěch mélyen aludt (novemberi éjszakákon jólesik az embernek az ágy), amikor valaki bottal megkopogtatta az ablakát. Még maradt egy pillanatnyi ideje, hogy végigálmodja álmát, amelyben a kopogtatás valami zavaros, de döntő szerepet játszott, aztán felébredt. A kopogtatás megismétlődött. Vojtěch fülére húzta a dunyhát, és elhatározta, hogy semmit se fog hallani. De a bot hevesen és parancsolóan újra dobolni kezdett az üvegen. Vojtěch kiugrott az ágyból, kinyitotta az ablakot, és a járdán egy feltűrt gallérú embert vett észre.

– Mit akar? – kiáltotta, és hangja a legdühödtebb bosszankodást fejezte ki.

– Főzzél nekem egy kis teát – felelte az ember rekedten. (more…)

JÜ HUA: Testvérek

16 december 2011

JÜ HUA: Testvérek

(regény)

Pergő, lendületes cselekmény, szívszorító helyzetek, vicces, burleszkbe illő anekdoták, szexuális szabatosság  jellemzi Jü Hua, James Joyce-díjas művét.

E nagyszabású, szinte enciklopédikus mű története Kínában, nem sokkal a “Mao-féle kulturális forradalom” előtt veszi kezdetét, és mintegy 50 évet átölelve ugyanott zárul.

A történetbe egy visszaemlékezés folytán csöppenünk, amint a jelenkori Kína egyik leggazdagabb embere Kopasz Li,  arany WC csészéjén ülve elmereng eddigi életén. A regény tulajdonképpen egy életre szóló barátság története  egy, a kényszerűség szülte nem vér szerinti testvérpárról. A két félárva fiú, szüleik házassága révén lel testvérre egymásban, és a vérzivataros időknek köszönhetően, ez a kapocs erősebb lesz a vér szavánál, a szerelemnél és felülkerekedik a történelem sodrán….. (more…)

Melissa & Adam – Contemporary

15 december 2011

“Csodálatos” világ………….

11 december 2011

Gevorg Emin: Ilyennek szeretlek

11 december 2011

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
… mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szívemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

 

Rab Zsuzsa fordítása

József Attila – Gyermekké tettél

10 december 2011

Honore de Balzac: FACINO CANE

10 december 2011

Akkortájt egy kicsiny utcában laktam, melyet nyilván nemigen ösmernek, a Lesdiguières utcában: ez a Saint-Antoine utcánál kezdődik, szemközt egy kút van, a Bastille tér mellett és a Cerisaie utcába torkollik. Tudományos szomjúságom egy padlásszobába vetett, ahol éjszaka dolgoztam, a nappalt pedig egy szomszédos könyvtárban töltöttem, mely a király fivéréé volt. Szerényen éltem, csaknem szerzetesi egyszerűségben, hogy minél többet dolgozhassam. Csak éppen jó időben sétálgattam kicsit a Bourdon körúton. Egyetlen szenvedély vont el tudomá­nyos kutatásaimtól; de vajon ez maga nem volt-e szintén tudomány? A külváros erkölcseit és szokásait, lakóit és azok jellemét vizsgáltam állandóan. Magam is rossz munkásruhába öltözötten jártam, semmit se adtam a külsőségre és így ők se vetettek rám ügyet; bátran közibük keveredhettem, megfigyelhettem csip-csup üzleteiket és munka után hazamenet parázs perpatvaraikat. Ez a megfigyelésem valósággal sugallatossá vált s lélekbe hatolt, de a testet se hanyagolta el, jobban mondva, annyira megragadta a külső apró részleteit, hogy már túl is lendült rajtuk; azt a tehetséget adta nekem, hogy azoknak az életét éljem, akik érde­keltek, akár csak az Ezeregyéjszaka dervisének, aki, bizonyos bűvös szavak kiejtésekor, bárki testét és lelkét magára ölthette. (more…)

Old Sparky

10 december 2011

 

………..avagy a villamosszék nyomában

Ki gondolná, hogy az  a “Menlo-parki varázsló” alkotta meg, akinek a nevéhez a szénszálas izzó feltalálása is kötődik, és épp azért, hogy humánusabb módot találjanak az akasztásnál.

Davis Bennett Hill,  New York-i kormányzó ötlete nyomán- az amúgy halálbüntetés ellenes – Thomas Alva Edison készíttette el alkalmazottjával Harold P. Brown-al. Hillnek ugyanis elnöki ambíciói voltak és a népszerűségének növekedését várta az új ötlettől. Edisonék váltóáramot használtak a szerkezethez, annak ellenére, hogy ő az egyenáram propagálója volt. Rossz nyelvek szerint azért, hogy riválisa, a váltóáramot felfedező George Westinghause nevéhez kössék a gyilkoló gépet. Ha így történt, Edison  jól számított, mert a kivégzetteket évekig úgy emlegették az emberek, hogy a  “meg-westinghouse-oltak”. Edison utóbb csak annyit ismert be: “én csak hozzájárultam egy technika javításához, humánusabbá akartam tenni a halálos ítéletek végrehajtását.” (more…)

Imre Flóra: Törékenyek

6 december 2011

A csend üvegjét feszíti a fagy.
Koppanó zaj a macskalépteké.
Mint déli szél, többé sehol se vagy,
vakon kereng az álom lefelé.
S amire visszaemlékezni fáj:
amilyenek voltunk.
Megroppanó csontozatát
most vallja meg a táj.
És felszakad az ég,
s ömlik a hó.

Következő oldal »