Daily Archives: 2012. január 7. szombat

Kaffka Margit: Lacika imádkozik

7 január 2012

Vallásoktatásról van szó, legalább valami távoli szellő kemény polémiák hírét röpíti felém. Este van. A jó meleg, puha szappanvízből most szedtem ki szárazra egy hatesztendős kis embert, aki rám van bízva, és még nem küldtem iskolába. Nem sokára leülök vele a frissen húzott kis ágya szélére, és halkan, de tisztán elébe mondom a napi imádságot – rögtönözve, mindennap mást – mintegy leszűrését az aznapi tanításnak, hozzátoldva és kiegészítve az előbbiekkel. – Egyet – például, amint megpróbálom, leírom:

„Én most lefekszem a jó, puha párnámra, és azt akarom, hogy szépet álmodjak, és reggel megint felkeljek, akkor süssön a nap, és megcsókoljon a néném. Azt kívánom, hogy minden gyerek, aki csak a világon van, éppolyan jó ágyban aludhasson, mint én, és örüljön reggel. Vannak a világon árva gyerekek, szegény koldusok, beteg emberek, fájós szívűek és öregek, azoknak meg világosságot. Kívánom, hogy nagyra nőjek, és segíthessek azokon, akiknek rossz dolguk van és szomorúak. Sohasem akarok hazudni, és nem akarok bántani senkit, a cselédeket sem és a szegény embereket sem. Tudom, hogy a macska azért öli meg az egérkét, mert erősebb nála, és én megszoríthatom a macskát, és eltaposhatom a bogarat, mert erősebb vagyok. A bogár elrontja a fák levelét, azért el is taposom, de nem szabad annak örülni, hogy neki fáj az, és hogy a macska nyávog. Ha valami már meghalt, akkor nem fáj neki semmi. Énnekem vigyázni kell, hogy meg ne haljak, és a többi ember sem, akik hasonlítanak rám. De egyszer majd meg fog halni mindenki – én is, mint nagyapa -, akkor puha földbe fektetnek, és szép virágos fűvel betakarnak. Este mindig meghal az ember, amikor elalszik, de reggelre feltámad. Szeretném, ha akkor is, ha igazán meghaltam, föl lehetne egyszer kelni, és látni a napsütést, és amit szeretek. De azt még nem lehet tudni, csak annyit, hogy előbb meg kell nőni nagyra, és ami szép vagy jó, azt nem szabad elrontani. Azt kívánom, hogy egyszer majd mindent lássak és tudjak, ami csak a világon van. A nap egyformán rásüt a kis bogárra, a cicám, az egérkére és énrám, és mindegyiknek azért van élete, mert úgy akarja az Isten. Istennek hívják azt a valakit, aki olyan nagy, hogy az egész világ tele van vele, és olyan jó, mint az apa keze, amikor simogat. Őróla még csak annyit tudok hogy nagyon jó és erős, de egy cseppet sem olyan, mint amit látni lehet vagy megfogni. Én most őrá bízok mindenkit, jó éjszakát mindenkinek!”

Egy meleg, édes gyermekcsók, és már ott piheg a tiszta, fehér párnán, a karját, mint valami csöpp angyalszárnyat a feje alá emelve. A hálószobában enyhén zsong a csendesség, és a gyerek megmosott fejéről könnyű, finom emberpárák szállnak föl. Elnézem őt, és arra gondolok – vajon megérti-e az én hevenyészett „imádságom”-at – vagy a rövid és észrevétlen tanításokat a nap egyéb óráiban. Jobban megérti-e, mint a „malaszttal teljes”-t, a „lészen el jövendő”-t, a „közönséges anyaszentegyház”-at, és a „szenteknek egyezségét”?

És vajon különb ember lesz-e, mint az édesapja.

Lao-ce: Az út és az erény könyve (TAO TE KING) /Első rész/

7 január 2012

AZ ÚT

1

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja. (more…)

Bródy Sándor: A nadrág

7 január 2012

Már reggel volt, de a lámpa égett a konyhában; télen, ünnep előtt. Egy asszonyka melegedett a tűzhelynél és vitázott az olcsó cseléddel, akinek nem a napi munka, hanem az ünnepi estve járt az eszében. Az asszony is az estvére gondolt, komoran és haragosan, mert még csak ötlete sem volt, hogy miből és miféle meglepetést szerez a három gyermekének. Egyelőre az urát szidta, aki oly kíméletlen volt és a földbe ment, mielőtt a gyerekeket fölnevelte volna.

– A gazember; ne legyen nyugta a földben! – így gondolkozott a különben szelíd asszony, miközben főzte a reggelit, lefölözte a tejet és bírálta az urát, aki – amíg élt és élni tudott – nem éppen rosszkeresetű zenész volt. Nem született cigány, hanem alapjában véve fehér ember volt, amolyan félművész, akit mindenféle véletlenek cigánysorba sodortak bele.

– A gazember! – ismételte, de most már hangosan a még fiatal, de meggörbedt asszonyka, aki az ünnep kedvéért megmosta a még egészen fekete haját és nyilván dacból – gyásza ellenére – bekötötte kackiásan fehér kendővel. (more…)

Edgar Allan Poe: Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban

7 január 2012

Énmagam nyilván nem csodálkozhatom, hogy Monsieur Valdemar különleges kóresete vitát kavart. A csodálatos az lett volna – figyelembe véve a körülményeket -, ha nem így történik. Mert jóllehet az érdekelt felek általános óhaja volt, hogy az ügyből a nyilvánosságot kizárjuk, mindaddig legalább, amíg további vizsgálatra alkalmunk nem kínálkozik – vagy talán éppen azért történt így, mert a hírzárlat érdekében minden lehetőt elkövettünk -, a nagyközönség körében zavaros és túlzásokkal terhelt hírek kezdtek keringeni, amelyek később számos kellemetlen félreértés okozójává váltak, és természetesen széltében hitetlenséget ébresztettek.

Szükséges tehát, hogy az esetet végre tényszerű megvilágításba helyezzem – amennyire persze a tények előttem is világosak. Tömören összefoglalva ezeket mondhatom.

Érdeklődésem az utóbbi három évben többször fordult a delejesség tana felé, és mintegy kilenc hónappal ezelőtt hirtelen arra a felismerésre jutottam, hogy az eddig lefolytatott kísérletek egy kérdést teljességgel és érthetetlenül elhanyagoltak: in articulo mortis még senkit sem delejeztek. Eszerint válaszra vár először is, hogy a beteg ilyen állapotban fogékony-e a delejes hatásra, másodszor pedig, ha igen, gyengíti-e vagy fokozza az állapota ezt a hatást, és harmadszor, milyen mértékben, illetőleg mennyi ideig késleltetheti a delejezés a halál beálltát. Az egyéb kérdéses részletek mellett ez a három izgatta leginkább érdek­lő­désemet – a harmadik különösképpen, tekintettel következményeinek rendkívüli fontosságára. (more…)

Tamási Áron: Szülőföldem (részlet)

7 január 2012

Már le is ereszkedett az este, amikor hazavetődöm. Sógor nincsen itthon, valahol a korcsmában ünnepel, a többi erdei munkásokkal, húsz lejjel a zsebében. Ágnes is nyájba készül. Egyedül anyám üldögél mellettem, de amikor hazakísérem a búvakoló holdvilágon, akkor sem merem megmondani neki, hogy útra indulok holnap délben.

Hol van sógor? kérdem Ágnestől reggel.
Azt mondja, már egy órája is van, hogy elment. Mit akarnék véle ?
Szekeret kéne fogadni szólok csendesen.
Ágnes csodálkozva tekint rám, majd elfordul, és nehezen csak ennyit felel:
Azt lehet kapni.
S ahogy ott állunk beszéd nélkül, hirtelen az anyám arca jelenik meg előttem, majd a Gáspáré utána. Aztán a többi testvérek jönnek csillanással, és a sor végén a föld s az örök béke nyugalmával megjelenik apám. (more…)