Daily Archives: 2012. január 22. vasárnap

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

22 január 2012

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat! (more…)

Maxim Gorkij: A kékszemű asszony

22 január 2012

1

Zoszim Kirillovics Podsiblo, helyettes rendőrkapitány – egy kövér és mélabús ukrán – hivatali szobájában ült, és bajuszát pödörgetve, haragosan meredt a nyitott ablakon át a rendőrségi udvarra. A szobában félhomály volt és fülledt meleg, csend, csak a falióra ingája nyikorgott, egyhangú ketyegéssel számlálva a másodperceket. Az udvar meg csak úgy ragyog, hívogat! Közepén, a három nyírfa sűrű árnyékában, a rakás szénán, amit az imént hoztak a tűzoltó­lovaknak, kényelmesen elnyújtózva alszik Kuharin altiszt: ügyeletes volt, és most váltották fel. Zoszim Kirillovics nézte egy darabig és dühbe gurult. Altisztje mélyen alszik, ő meg, a szerencsétlen főnök, kénytelen itt kuksolni ebben az odúban, és szívni a kőfalak nyirkos kigőzölgését. Elképzelte, milyen élvezettel végigdőlne ő is az illatos szénán, ha ideje és szol­gálati beosztása engedné – és hogy erre gondolt, nagyot nyújtózott, ásított, és még mérgesebb lett. Nem tudta megállni, hogy fel ne verje Kuharint.

– Hé te… Kuharin… Nem hallod! Te barom! – kiáltott ki neki.

Nyílt az ajtó, és bejött valaki. Podsiblo kinézett az ablakon, és nem fordult meg, egy szikrát se érdekelte, hogy az, aki bejött, most megállt a háta mögött, súlyával a padlót recsegtetve. Kuharin odalenn meg se mozdult a kiáltásra, két kezét a feje alá kulcsolva, szakállát égnek emelve aludt, főnöke még a hortyogását is hallani vélte; ez a nevetséges, jóízű hortyogás csak még jobban megkívántatja vele a pihenést, még jobban mérgesíti, hogy neki nincs rá módja. Szeretett volna lemenni, és belerúgni az altiszt domborodó hasába, aztán a szakállánál fogva kirángatni onnan a hűsről a tűző napra.

– Hé, te! Ne itt horkolj! Hallod? (more…)

Móricz Zsigmond: Titok

22 január 2012

A tanár szigorúan nézett a gyerekre.

– Ha egyszer föladom, meg kell tanulnod.

A gyerek lesütötte a szemét, nagyon sápadt volt s nagyon szégyellte magát, egész teste remegett s a feje szédült.

– Kezdjük újra, – mondta a tanár, – mit tanultál, törtet törttel hogy adunk össze?

– Törtet törttel úgy adunk össze…

– Ne szajkolj nekem: mondd meg.

– Számlálót számlálóval, nevezőt nevezővel adunk össze.

– Abszurdum, – mondta a tanár – ilyen ostoba csak egy lány lehet: hát a nevezőket is össze­adod.

– Nem.

– Hát.

– A nevezőt nem adom össze.

– Hát mit csinálsz? (more…)