Monthly Archives: február 2012

A zongorista (részlet)

28 február 2012

Szavak nélkül…

Reményik Sándor: Kagyló

26 február 2012

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,
Várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
De aki titkon a füléhez tart

Magányban, éjben, emberektől távol:
Annak mesélek egy más, szebb világról.

Rajnai Lencsés Zsolt: Mikor vagy és nem vagy…

26 február 2012

Mikor nem vagy, lelassulnak időim.
Búval feddőzik a reggel,
s a lét csonka vackán sárfelhőim
vállaimra gyűlnek, pihennek…

Mikor nem vagy, torpan a lendület
két jól szabott szó között.
És visszhangos, mindenestül üres
tereken a gondolat alig zörög.

Mikor nem vagy, gyűrt rongyait aggatja
rám sok cinikus pillanat,
és mint kifosztott remete altatja
kínját bennem a megkeseredett falat.

De mikor megjössz, mint ébredő ház
falain belül bolygó lebbenés
tarka zsivaja röppen, s a nyüzsgő láz,
a táncoló derű, – életre-lobbanás, rebbenés!

2010.09.19.

Lengyel Laura: Két asszony

26 február 2012

A jó öreg Gondviselés bosszús ráncokba húzta össze a homlokát:

… Mennyi baj, mennyi sopánkodás…

A férfiak még csak hagyján, de az asszonyokkal már igazán nem lehet boldogulni… Szeretném tudni, mi a manót csináljak a két Kovácsnéval, kik egyre-másra küldik föl hozzám panaszos sóhajtásaikat?…

Kovács Ferenc úr, a jónevű, tehetséges poéta, ezelőtt hat esztendővel erősen udvarolt a szőke, babaarcú Zoltay Erzsinek. A rokonság már amolyan félhivatalos vőlegénynek tekintette. Erzsi az utcán még nem fogódzott karjába, de titokban néhányszor csókolóztak. Kovács Ferenc úr nem volt éppen túlságosan titkolódzó természetű és még a kávéházi kompánia is tudta, hogy a Holdsugár című jeles kis verskötet, Zoltay Erzsi szöszke haját és kék szemét dicsőíti. (more…)

Eça de Queirós: José Matias

26 február 2012

Milyen kellemes délutánunk van, kedves barátom!… José Matias temetésére várok – José Matias de Albuquerque-nek, Garmilde vicomt unokaöccsének a temetésére… Ön bizonnyal ismerte – jóképű fiatalember volt, szőke, mint az érett búza, mélázó, tétova ajkai fölött harciasan kígyózó bajusszal, tartózkodóan és kifinomultan elegáns úr. Ráadásul érdeklődő szellem, igen fogékony az egyetemes eszmékre, és alapos elme, aki megértette A hegeli filozófia védelmében! címmel kifejtett gondolataimat. Ez a kép még 1865-ből maradt meg bennem José Matiasról: mert amikor utoljára találkoztam vele egy zord januári késő délutánon, a São Bento utca egyik kapualjába húzódva vacogott mézsárga, könyökénél igencsak kirojtosodott felöltőjében, és csak úgy bűzlött a pálinkától.

Pedig ön, kedves barátom, egy alkalommal, amikor José Matias Porto-ból visszatérőben megállt Coimbra-ban, még együtt is vacsorázott vele a Paço do Conde-ban! Akkor olvasta fel Craveiro, aki a Sátán gúnykacaja és gyötrelmei című művén dolgozott, azt a gyászos idealizmustól csöpögő szonettjét: “Keblem kalitkájába bezárva szívem…” Még emlékszem, ahogy José Matias, fehér vászonmellényéből előbodrosodó hatalmas fekete szaténnyakkendőjével, szemét le nem véve a gyertyatartók gyertyáiról, halványan elmosolyodott azon a szíven, amely kalitkába zárva jajveszékelt… Egy áprilisi éjszaka volt, sütött a telihold. Később mindannyian, gitárral kezünkben sétáltunk a hídon és a Nyárfásban. Januário szenvedélyesen énekelte a korban divatos, mélabús romantikus dalokat: (more…)

Piramis – Ajándék

23 február 2012

Pablo Casals: Te vagy a csoda

19 február 2012

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
– Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

Rajnai Lencsés Zsolt: Fájdalmom és felelősség

19 február 2012

Ami neked fáj, fáj mindenkinek, ki téged szeret… Ha kinyújtják kezüket feléd, ragadd meg, vagy legalább éreztesd velük, hogy viszontszereted őket… Éreztesd a hálát, és a “várjatok rám, visszatérek” érzést. Ne hagyd elveszni, akik még megvannak! Felelősséggel tartozol értük, még akkor is, ha fáj épp a lelked, ha vigasztalhatatlan vagy… Mert még ilyenkor is szeretned kell, – ettől vagy Ember! Tekints hát rájuk, és szeresd őket. És ha így teszel, magadra, máris kevésbé figyelsz, és nem fáj annyira, ami fáj… Akarj élni mindenáron, hogy erőt és szeretetet sugározz szét, hogy tedd a dolgod, amire születtél! Hogy könnyebb legyen mindenkinek körülötted! Különben veled haldoklik mindenki, aki szeret, s fény helyett árnyék leszel, ki mást is besötétít…

Gracián: Vedd észre, mikor ér valami tetőfokára, s akkor ragadd meg

19 február 2012

A természet minden műve eljut kiteljesedéséhez. Van egy pont, ameddig gyarapszik, azután már csak hanyatlik. A művészet alkotásai ellenben ritkán érik el azt a tökélyt, hogy ne lehetne rajtuk többé javítani. Mindent teljében élvezni, kitűnő ízlésre vall, de ez nem mindenkinek adatott meg, s a módját sem érti mindenki. Még a szellem termékeinek is van ilyen érettségi foka, melyet fontos felismerned, hogy megbecsüld és kihasználd.

Ady Endre: >>Örvendezz ifjú, ifjúságodban<<

19 február 2012

“Örvendezz, ifjú, a te ifjúságodban,
és vidámítson meg téged a te szíved
a te ifjúságodnak idejében, és járj a te
szívednek újtaiban és szemednek látásaiban:
de megtudd, hogy mindezekért az Isten
tégedet ítéletre von.” (Prédikátor könyve 12,1)

 

Ajándékodból egy csipetnyi
Maradt az alkonyi órákra
S Uram-Isten,
Most kezdek szépen örvendezni.

Áldott sors, hogy hogy’ vettem észre
Idejében az ifjuságom:
Így kisebb lesz
Élő-voltom megbüntetése.

Szívem utja, szemem látása
Sohse volt a szabad hajósé –
S önmagamnak
Valék mindig vak, furcsa mása. (more…)

Herczeg Ferenc: Az abesszíniai mécses

19 február 2012

Az emberek igazán különösek.

Végigmegyek a Kossuth‑utcán és hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja. Megfordulok. Egy mosolygó ábrázatú úriember áll előttem. Széles vállú, barna arcú, korán megőszült fejű ember. Arcán ott van a könnyedségnek, vagy mondjuk a gavalléros léhaságnak szinte bájos kifeje­zése, melyet komoly férfiak is rokonszenvesnek, a nők pedig ellenállhatatlannak találnak.

– Ugye, nem ismersz? – kérdi.

– Igazán zavarban vagyok…

– Badacsonyi Miklós vagyok. Öt‑hat esztendővel ezelőtt barátkoztunk meg a nagyszilvási vadászaton.

– Persze, persze!

– Én tegnap érkeztem haza – folytatta Badacsonyi. – Talán hallottál róla, hogy két esztendeig Afrikában csavarogtam?

– Hogyne hallottam volna! (more…)

Piramis – Őszintén Akarok Élni

16 február 2012

Anthony de Mello: Ne ítélj

16 február 2012

Józanító arra gondolni, hogy nem szolgálattal, hanem szemlélődéssel, látással tudunk legjobban szeretni. Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod, vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted. Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket, akkor átalakítasz és teremtesz. Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz, s akik hozzád is vonzódnak. Próbálj meg mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül. Nem szeretheted azt, amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra. Azután gondolj olyan emberekre, akiket nem szeretsz. Először is figyeld meg, hogy mi az, amit nem szeretsz bennük, részlehajlás nélkül tanulmányozd hibáikat. Vagyis nem használhatsz olyan címkéket, mint például büszke, lusta, önző és gőgös. A címkézés a szellemi lustaság jele, mert sokkal egyszerűbb valakire egy címkét ragasztani, mint egyediségében nézni és látni azt a személyt. (more…)

Nicolo.Paganini.24.Caprices 5

16 február 2012

Voltaire: Teista

11 február 2012

A teista olyan ember, aki szilárdan meg van győződve egy jóságos és hatalmas Legfőbb Lény létezéséről: szerinte ez a lény teremtette valamennyi eleven, érző, gondolkodó, kiterjedéssel bíró lényt, gondoskodik fajuk fönnmaradásáról; ha nem is kegyetlenül, de megbünteti őket bűneikért, és megjutalmazza őket erényes cselekedeteikért.
A teista nem tudja, hogyan büntet Isten, hogyan vesz kegyelmébe valakit, és hogyan bocsát meg, mivel nem ringatja magát vakmerően abban a hitben, hogy tisztában volna vele miképpen cselekszik Isten; azt azonban tudja, hogy Isten cselekszik és igazságos.
Gondviselés ellen felhozható érvek nem ingatják meg hitében, mert ezek komoly érvek ugyan, de nem bizonyítékok; noha a Gondviselésnek mindössze néhány következményét és külső megnyilatkozását észleli, engedelmeskedik neki; az általa látott jelenségekből következtet azokra, amelyeket nem lát, s úgy véli, hogy a Gondviselés térben és időben mindenütt és mindig jelen van. (more…)

Következő oldal »