Daily Archives: 2012. március 4. vasárnap

Charles Baudelaire: Az albatrosz

4 március 2012

Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabul, vizek nagy madarát,
mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést. (more…)

Weöres Sándor: A létezés

4 március 2012

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő.
De közös lényegük, a létezés, nem keletkezett, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos.
A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.
Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvelrögzíthetöt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

Marcus Aurelius: Elmélkedések (6. könyv)

4 március 2012

1. A világanyag engedelmesen simulékony, Irányító értelmének semmi belső oka nincs rá, hogy rosszat tegyen. Mivel nincs benne semmi ártó szándék, nem is tesz semmi rosszat, nem is árt semminek. Minden az ő szándéka szerint támad és teljesül.

2. Ha kötelességteljesítésről van szó, ne törődj vele, fázol-e vagy izzadsz, virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek, halálveszedelemnek vagy valami másnak teszed-e ki magad. Mert maga a halál is csak az élet feladatainak egyike. Elég tehát, ha vele kapcsolatban is derekasan megteszed, amit a pillanat kíván.

3. Nézz a dolgok mélyére! Sajátos tulajdonságaik vagy értékük egyetlen esetben se kerüljék el figyelmedet.

4. Az érzéki világ minden jelensége gyorsan változik, s vagy szétpárolog, ha az anyagi világ egységes marad is, vagy szétszóródik.

5. A világot kormányzó értelem tudja, hogy mi a lényege, és hogy milyen anyaggal mit csinál.

6. A legjobb módja a védekezésnek az, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók.

7. Abban az egyben találd örömöd és megnyugvásod, ha – az istenségre gondolva – egyik közhasznú cselekedetről a másikra térsz át. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Sóhajtás

4 március 2012

Kimegyek a temetőbe,
pár év múlva temet ő be.
De még addig itt e földön,
árnyak között elvesződöm.

Szenvedek és nyögök, sírok,
látjátok-e békés sírok,
hogy vágyom egy jobb hazába,
fényes mennybolt házába?

Hisz az ember csak halandó,
csetlik-botlik, mint a mankó,
s hogy ne lássa haldoklását,
kergeti a boldogságát. (more…)

Kosztolányi Dezső: Bekötött szemmel

4 március 2012

Mint akinek bekötötték szemét
s elvitték a rablók egy éjjeli autón
a szörnyű szobába,
a vésztörvényszék elé,
hol gyertyavilágnál vallatták zsiványok,
aztán szemét bekötve, újra bekötve
cepelték az éjben,
rosszvégű kalandra,
ordítóan-iszonyú
sorsa felé:
úgy jöttem én is e furcsa világra,
bekötött szemmel
s úgy megyek el innen,
bekötött szemmel,
nem tudva honnan, nem tudva hová.
Csak téptem a kendőt siró szememről,
örökre csak téptem. De a végső percben,
ha leszek s nem-leszek, ugye majd föloldod,
Isten?

Rákosi Viktor: Az őszi ködben

4 március 2012

Hány hajad szála hullott ki a gondtól az idén, kedves magyar népem? Hány ránccal van több az arcodon most, mint tavasszal? Mennyi reményed maradt beteljesületlen? Miféle vágyakat rejtegetsz szíved mélyén? Miért imádkozol az éjszaka csöndességében?

Erről gondolkozom én ma, szeptember elején, amikor odakint már puszta a határ, a fecske nagy csoportokban röpköd és búcsúzni készül, ökörnyál úszkál a levegőben s a nap tüzes ragyogása kezd betegesen sárga fénybe átmenni.

Vége a nyárnak.

A tél végefelé mindig úgy érzem, mintha fojtogatná valami a torkomat. Ki kell mennem a fővárosból az országba, friss levegőt szívni. S amikor az első ibolya kidugja a fejét a hó alól, akkor elmegyek valahová, csöndes, nyugodt emberek közé, s várom a tavasz ébredését.

Milyen szép az, mikor a dermedt föld fölenged és újra zöld lesz az erdő, mező. Maga az élő remény fakad ki ilyenkor a síkon, ezer meg ezer lengő szálával. S a gazdaember megáll a barázda végén és csillogó szemmel tekint végig az üde vetésen. És áhítattal hallgatja a pacsir­tát, amely dalolva repül az ég kék végtelensége felé, mintha egyenesen az ő imádságát vinné az Isten trónzsámolya elé. (more…)

Ottlik Géza: Minden megvan

4 március 2012

1

Jacobi március elején érkezett meg, tehát két héttel korábban, mint okvetlenül szükséges lett volna, a híres európai nagyvárosba, ahol gyerekkorát töltötte, s amely most, ötvenedik szüle­tésnapjára aranyhegedűvel tüntette ki. Napokon át csatangolt az utcákon. Délelőtt, délután, este, keresett valamit, bejárta mind a városrészeket, amelyekhez valaha köze volt, de tulaj­donképpen semmire sem ismert rá, idegen volt neki minden.

Nyugtalannak látszott. Sovány volt. Sokat fogyott az utóbbi időben. Magas, sovány, nyug­talan ember volt, ha magára maradt egy szállodaszobában. Ha látták, akkor mosolygós képet vágott, ráncait átalakította derűsre, kellemesre. A repülőgépen azonban, érkezésükkor, elszót­lanodott. Az alattuk elterülő város kivehetetlen körvonalait nézte a gép ablakából. Könnyű nyári ruhát viselt. A légikisasszony anyáskodva figyelmeztette, hogy itt még majdnem tél van, nincs több tíz foknál – Celsiusban mérve -, vegyen hát fel valami meleg holmit. (more…)

Watzker Szilvi: Végtelen időkig

4 március 2012

Mély csend és földöntúli nyugalom töltötte be szobát. Az ablak félig nyitva állt, de a hajnali frissesség üde lehelete még sem érződött a szoba levegőjén. Mintha láthatatlan fal állta volna útját a reggel illatának. A mélyvörös sötétítő függöny rendezett redői magányosan földig omolva lógtak alá a karnisról. A matérián átszűrődő nap fénye, a téglavörösre festett falak, és pár erotikus művészi rajz hatására, a helyiség buja szerelmi fészek benyomását keltette. Nem mozdult semmi. Mintha az idő is megállt volna az apró hálószoba küszöbén.

Színes párnák és takarók gyűrt magányában, embriópózba vackolva feküdt, úgy, mintha az anyaméh biztonságot nyújtó melegsége ölelte volna körül. Érezte, amint a teste lassan elnehezül, érezte a mindent feloldó ernyedést, a tehetetlenséget, amikor már nem képes mozdítani kezét, de még kissé tudatánál volt. Ökölbe szorított keze görcsössége is meglazult, szemhéja fokozatosan csukódott le, és szempillái, mint, jótékony leplek, zárták le a fényt szemei elől. Kövér áttetsző könnycsepp indult útnak szeme sarkából, és lassú patakként folyt végig az arcán. Lélegzete lassulni kezdett. Mellkasának jellegzetes mozgása jelezte, hogy hatalmába kerítette az álom. Álom volt ez, az utolsó, a végleges, a mindent feloldó álom. Álom az idők végezetéig. Nyugodtan feküdt, arcának pírja megfakult, sápadttá vált, lélegzete egyre ritkult, majd csendesen megszűnt. (more…)