Daily Archives: 2012. március 20. kedd

Szellemi-lelki morzsák – 2012.03.20.

20 március 2012

Elgondolkodtató:

“Van-e szív, mely dacolni tudna – bármennyire megsebezte is az élet – az elemi erővel kitörő jósággal?” (Istrati)

Larousse Gastronomique

20 március 2012

Az első kiadás 1938-ban Prosper Montagné szerkesztésében jelent meg.  2007 óta, Joël Robuchon, ( a francia konyhaművészet legtöbb csillaggal és sapkával kitüntetett sztárja)  gondozása alatt a lexikon jelentősen bővült, a nemzetközi konyhák érdekességei is bekerültek a kötetbe, amelyet Le Grand Larousse Gastronomique címmel adtak ki. Ennek alapján készült el a magyar kiadás, kiegészülve a magyar konyhára vonatkozó fejezetekkel.

Egy igazi „szupernehézsúlyú” gasztronómiai lexikon, (a szó szoros értelmében is, hiszen a kötet 4,7 kg) 4000 szócikkel, 1000 oldalon, mely mindegyike, eligazít, tanít, és nem utolsó sorban konyhaművészeti etalonként szolgál.

A könyv 1700 fotót tartalmaz. Ebből több mint száz, egész vagy dupla oldalas fotóesszé, színes és fekete fehér kivitelben, mely megkönnyíti az alapanyagok, konyhai eszközök beazonosítását a gasztronómiai iránt érdeklődő lelkes amatőr és kevésbé amatőrök számára egyaránt.  A könyvet lapozgatva komfortérzetünk tökéletesen kiteljesedhet, hiszen mindegyik fotó mellet közlik, hol készültek a képek, ki készítette az ételt, sőt, akár összehasonlíthatjuk az azonos, ámde különböző nemzetek által készített ételeket is. (more…)