Daily Archives: 2012. március 25. vasárnap

Liszt Hungarian Rhapsody No 2 C sharp minor Valentina Lisitsa

25 március 2012

Rákosi Viktor: A sztrecsnói piros virágok

25 március 2012

I.

Néha valami nagy szomorúság fog el. Mikor a gyermekeim vidám szemébe nézek és együgyű fecsegésüket hallgatom, eszembe jut, hogy oly szép az élet és oly rövid. Megszületünk, ki¬mászunk egy kicsit a melegre sütkérezni, aztán rögtön visszatérünk a megsemmisülésbe. Mikor holdas éjjel elkésett madarakat látok a holdsugáron átsurranni, mindig az emberi élet jut az eszembe. Az is ilyen. Jövünk a sötétségből, egy pillanatra föltűnünk a világosságban, aztán megint elnyel a sötétség. Honnan jöttünk, hová megyünk: ezt a két titkot nem tudjuk kideríteni.
De vannak fáradt és unott pillanataim, mikor az életet hosszúnak találom és szeretném, ha már én is ott volnék abban a végtelen fekete zarándoklatban, amely örökkön-örökké a temető felé önti meg nem apadó tömegeit. Amikor megunom a ziháló mellel és sápadt arccal futkosó embereket. Megunom ezt a hideg kővárost, beteg pompájával és örökös kábító zajával.
Ilyenkor eltűnök innen és senki sem tudja, hová lettem. Kifekszem Lagosta sziklás partjára s a kék Adria mélységébe bámulok. Vagy elbújok a délibábos róna egy kis tanyájába s barna parasztokkal egy tálból eszem a csillagos ég alatt. Vagy fölhatolok a Kárpátok legmagasabb ormaira s hallgatom az erdő zúgását, a vízesések moraját és a sasok éles kiáltásait. (more…)

Krúdy Gyula: A „nyilas ház” látogatói

25 március 2012

A régi esztendőkben egy ódon házban laktam a Belvárosban, és gyakran arra gondoltam, hogy ebben a házban már gyilkosság történt. Tökéletesen hasonlított a ház ama régebbi regények által leírt házakhoz, ahol az átutazó kereskedőt megfojtják, nőket késszúrással a láb alól eltesznek, azután befalazzák a halottakat. A padló girbegurba volt, és olykor percekig állottam egy sarokban: vajon melyik deszka alatt fekszik a lókupec? A ház hátsó részében laktam, ablakom a kéményekre és tetőkre nyílott, hosszú folyosón kellett végigmenni, amíg lakásomig jutottam, a kockakövek az udvaron és a gránitlépcsők néha megmozdultak lépteim alatt, mintha üreg volna odalent. Egyszer világosan hallottam, hogy hosszan és fájdalmasan sóhajtott valaki a falban, ahol valaha ajtó lehetett… Tavasz volt akkoriban, a kéményekből a fehér füstök húsvéti fodrozással lebegtek el a háztetők felett, és a Dunán oly hosszadalmasan búgott egy hajó, mintha nőstényét keresné az óbudai kikötőben. Egy nőbe voltam szerelmes, és cserepes virágot állítottam az ablakomba, amelynek gyermektenyér üdeségű szirmait céltalanul bámultam. Egyáltalában soha annyi szépet nem láttam, mint életemnek ebben a szakában. Mily szívderítő volt a lóvasút, amely Budára gurult, sósperec és friss ser illata volt a padoknak. A szerviták tornyán az óramutatók, mint egy jókedvű farsangos felragasztott bajuszai lengtek a szélben. És egy régi, zöld kapu előtt ácsorogtam, amelynek kilincsét múlt időkben egy hercegnő keze érintette. (more…)