Monthly Archives: április 2012

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

30 április 2012

Pascal: Nagyság és alacsonyság

30 április 2012

Veszedelmes dolog túlságosan meggyőzni róla az embert, mennyire egyforma az állatokkal, ha egyúttal nem mutatunk rá nagyságára is. Ugyancsak veszedelmes az is, ha túl sokat hangoztatjuk nagyságát, de hallgatunk gyarlóságáról. Még ennél is veszedelmesebb, ha mindkettő felől tudatlanságban hagyjuk. Az viszont nagyon a hasznára válik, ha mind a kettőre emlékeztetjük.
Nem helyes, ha az ember azt hiszi magáról, hogy állat, vagy angyal, s az sem, ha sem nagyságáról, sem alacsonyságáról nem vesz tudomást – neki tudnia kell mindegyikről.

Miaskovsky – Sonata for cello and piano No 2

30 április 2012

Lengyel Géza: Úton

30 április 2012

Friss, téli reggel volt, hideg és tiszta, fönt a fákon már napsugarak táncoltak. A kis állomási szobában ketten voltak, Gábori meg a felesége. Várták a pesti gyorsvonatot. :Gábori álmosan pislogott a fehér vidékre, az asszony vidáman nézdegélt.
– Most újra utazunk – mondotta ragyogó szemekkel.
Gábori felnyitotta a szemét és nagyon egyszerűen mondotta:
– Igen, újra.
Az asszony szemrehányóan figyelmeztette rá, hogy mit jelent az utazás. Hogy az első útjuk a nászút volt, amikor szédülve és rózsaszínűen szálltak a piros párnák közé. Azután visszajöttek, még minidig mámorban és hat hónapig éltek elvonulva a bakonyvári Fő utcán. Most fölmennek, megnézni a pesti világot, színházba járni, vásárolni. És Gáborinak egy-két üzletét kell megsürgetnie a minisztériumban. Gábori tehát az osztálytanácsosra gondolt, míg az asszonyban a nászút emlékei ébredtek fel.
Nagy robajjal megnyílt az ajtó. Két fiskális jött be, meg az öreg Naszódi doktor. A férfiak hangos örömmel üdvözölték egymást – ők is Budapestre utaztak – az asszony kedvesen, barátságosan mosolygott és tíz perc múlva a vonaton szorongtak a forrón fűtött folyosón. Az ablakok mögül rosszindulatú szemek meredtek rájuk. Végre bebotorkáltak egy kupéba. Már ketten ültek ott, a szűk ketrec egyszerre megtelt.
Az asszony bátortalanul nézett körül: (more…)

Cseh Tamás – Lee van Cleef

27 április 2012

Apollinaire, Guillaume: A csalatkozhatatlanság

27 április 2012

Porporelli bíboros 1906. június 25-én éppen befejezte ebédjét, amikor az inas jelentette, hogy egy francia pap, Delhonneau abbé keresi. Délután három óra volt. Az engesztelhetetlen fényű nap, mely hajdan a régi rómaiak diadalmas fortélyainak ösztönzője volt, s amely manapság már a hideg gaztetteket is alig tudja felhevíteni – a nap ugyan a piazza di Spagnára dárdázta elviselhetetlenül perzselő sugarait, de megkímélte a bíborosi palotának ama lakosztályát, ahol Porporelli kardinális tartózkodott. A zsaluk kellemes hűvösséget s csaknem érzékien kéjes félhomályt őriztek meg.
Delhonneau abbét bevezették az ebédlőbe. A francia pap a Morvan-hegység környékéről származott. Makacs embernek látszott; önfejűsége szinte az indiánokéra emlékeztetett. Autuni volt; tulajdonképpen az egykori Bibracte kelta erődövezetében kellett volna születnie, Beuvray hegyén. A gall-római eredetű Autunben és környékén még ma is élnek gallok, akiknek ereiben egy csöpp latin vér sem csörgedez. Delhonneau abbé ilyen ember volt. Az egyházfejedelemhez lépett, s mint szokás, megcsókolta gyűrűjét. Nem vett a szicíliai gyümölcsökből, melyekkel Porporelli kardinális egy kosárból kínálta; előadta, hogy milyen szándék vezette ide: (more…)

Sellye János: Mi a rendeltetése?

27 április 2012

Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat kémlelő emberi szempárt, amely minduntalan összefüggéseket keres a két világ között.

(Sellye János: Életünk és a stressz, Bp. 1966. 303.o.)

 

Radnóti Miklós: Sok autó járt itt

27 április 2012

Testvérem, látod mennyi a koldus és
nyomorult és mennyi az úri rongyszedő,
csak mi vagyunk ketten; zártkezű koldusok
és néma nyomorultak.

Testvérem, add ide a kezed, sok autó
jár itt és sok úriember és vigyázni kell;
sötét kapualjak elölelnek, ha eleresztlek.

Testvérem, látod ketten vagyunk: egy apa
álma és két anya kínja sikoltoz bennünk.

Két szép ölelésnek emlékeképpen, látod,
ittmaradtunk, két nagy álomemlék és álmaink
a reggelbe csúsznak, nappali tarlón álmodunk
és karonfogjuk egymást ha járunk.

Az utolsó egyszarvú

26 április 2012


Last Unicorn

26 április 2012

Rajnai Lencsés Zsolt: Tehozzád (2)

25 április 2012

Te vagy a lényeg önmagammal szemben.
Te vagy az egyensúly, veled teremtve
bennem.

Jó és rossz vagy, rejtélyes másik véglet;
szép vidék, mély vihar, mindig épp az
ellentétem.

Lényed, mint sarki fény az étert, úgy vonz!
Te vagy az egyetlen aki mellett nem
unatkozom.

Mert a sok permanens-bárgyú lélek kába
sekélye közt lánggal ég lelked furcsa
dialektikája. (more…)

Ady Endre: A város leánya

25 április 2012

A Biblia is vallja
S búgják bús, ódon énekek:
Falánkabban fal férfiut a nő,
Mióta Város építtetett.

Márvány-omlasztó rózsa
Régi Zeus-templom falán:
Bekúszta, fogta diadalmasan
Sziveinket a városi lyány.

Óh, Város, én imádlak,
Ha nem Budapest vagy, de más.
Egyszer a harmadik emeleten
Párisban ért egy szép riadás.

Süldő lyány vetkezett volt
Függöny-feledten, mint titok,
Mely készülőn, keggyel, kegyetlenül
Valakinek majd megnyílni fog.

Mint az induló Végzet,
Szűz hó-teste úgy villogott,
Mint amikor a temetők során
Sikló, bús lidércfény hint lobot. (more…)

Tatiosz: Fogadd mások fényét megértéssel

21 április 2012

Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.
Ami igazán jó, ami igazán nagy, ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.
A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.
Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát.
Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban; ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

21 április 2012

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: “Ne menj el, mesélj” –
(így nem szökik rá hirtelen az éj)
s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
így kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szívünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,
fő-e új méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?… (more…)

Pilinszky János: Bach, – János-passió

21 április 2012

Ahogy múlik az idő, úgy nő Bach muzsikájának súlya és jelentősége. És egészen bizonyos, hogy senkinek idáig nem mondott annyit, mint a XX. század emberének. Ez a barokk muzsikus napjaink legmodernebb szerzője lett. Örök és hipermodern egyszerre, vagy pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk.
Nem vagyok zene-esztéta, amit leírok, a tegnap hallott János-passió hatása alatt írom, szabadon, ahogy zenében tájékozatlan elmémben megfogan. Számomra Bach elsősorban Isten-bizonyíték. Ebben a zenében, eszközeiben, nincs semmi romantika, semmi nosztalgia, semmi árnyék, feleselő dialektika. Semmi keresés: csupa találat! Semmi feleselés: csupán a centrum sodrása, a központ ereje, lüktetése. Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka annak, hogy ellentétek nélkül is van élet, sőt, az ellentétek nélküli életnek lendülete a leghatalmasabb, a “legizgalmasabb”. Klasszikus zene, s aki vonzásába kerül, annak a számára Bach az egyetlen klasszikus, mindenki más romantikus keresőnek hat az ő közelében. Örökös megérkezés ez a muzsika, s ezért nincs benne semmi szorongás, ezért merészel örökké útra kelni. Ahogy Szent Ágoston gondolta az öröklétet: örök útban-lét Istenben. Bach zenéje is: amit elhagy, azt se veszítheti el. A “centrum-zenéje” örökös birtoklás és dicsőséges szegénység egyszerre. (more…)

Következő oldal »