Monthly Archives: április 2012

Móricz Zsigmond: Édesapám

21 április 2012

Mikor elaludnak az emberek, akkor többet nem szabad meggyújtani a lámpát. De én nem tudtam elaludni a betegségben, és sötét volt. A könyv ott volt az arcom alatt, a párnára ráfektettem s arra az arcomat és a könnyeim folytak és feláztatták a piros könyvet, s az nekem jó volt, olyan volt, mintha lágyabb lenne, nagyon szerettem a könyvet és nagyon boldog voltam, de sírtam, mert édesanyám nem volt ott. Ha édesanyám itt volna, egészen másképp volna. Neki szabad volna betakarni is.
Az ember nem is tudja, mi mindenre képes a teste, olyan zsibongásra és zsibbadtságra, akármi van, mindig az egész teste van tele vele. Zsuzsikával is, a piros könyvvel is, a tűzrakással is, kendezsigával is: mindig valami olyat érez az ember a testében, amit nem lehet többet elfelejteni. De különösen a láz. Nem az, hogy az ember szája kicserepesedik és nem adnak enni, hanem valami bizsergés végig-végig az egész nyakamban, s hajamban és le a hátamon, az ujjaimban, a beleimben és a forró szájamban.
Egyszer csak azt hallom, hogy édesapám kiált. (more…)

Arisztotelész: Az igazságosságról

21 április 2012

Az így értelmezett igazságosság, nem csupán része az erénynek, hanem maga a teljes egészében jelentkező erény, és az ennek ellentétét alkotó igazságtalanság is nem csupán része a lelki rosszaságnak, hanem maga a teljes egészében jelentkező lelki rosszaság. S mégis különbség van az erény, és az effajta igazságosság között, mint ezt a mondottak is elárulják: bár az igazságosság ugyanazt jelenti, mint az erény, lényegét tekintve mégsem ugyanaz, mint az erény, hanem csupán máshoz való viszony alapján: igazságosság, amennyiben pedig ilyen és ilyen lelki alkat, minden további meghatározottság nélkül: erény. Ámde mi azt az igazságosságot keressük, amely csupán része az erénynek. Mert állításunk szerint, van ilyen is. Hasonlóképpen a részjelenségként értelmezett igazságtalanságról kívánunk vizsgálódni. S hogy csakugyan van ilyen, azt a következők mutatják: aki az erkölcsi silányság egyéb fajtáit árulja el tevékenységében az igazságtalanságot követ ugyan el, de nem mutatkozik kapzsinak, pl. ha gyávaságból eldobja a pajzsát, vagy rosszmájúságból másokat megrágalmaz, vagy nemtelen fösvénységből senkit sem támogat pénzzel; viszont ha valaki kapzsi is, nem bűnös az imént említett egyik hibában sem, sőt, valamennyiben, egész biztosan nem bűnös; de azért mégiscsak lelki rosszaságból cselekszik így – hiszen ezért rójuk meg -, éspedig igazságtalanságból. (more…)

Ady Endre: Életem apadó ere

21 április 2012

Életem szegény és apadó ere,
Melynek volt-sodra vad sással nőtt tele,
Fájva vigyázlak.

Meddig lézeng még tévedt, sekély vized
S néhány arannyal vajjon meddig fizet
Engem az Élet?

Élni, birkózni, jaj, még meddig szabad,
Meddig pártolnak a bűvölő szavak
Elöntve ajkam?

Mert elmondani még sokat akarok,
Mert kellenek még az esős hajnalok
Zúgva, zuhogva.

El nem apadhatsz még, életem ere,
Tele a vérem, lelkem, torkom tele:
Áradni fogsz még.

Vörösmarty Mihály: Pásztorlány dala

21 április 2012

Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeretőd ha volna,
Így nem hervadnál;
De hervadsz mint magam,
Hull kis leveled:
Kedves ifjuságom
Hull el itt veled.

Kis rózsa, szép rózsa,
Vársz-e még tavaszt?
Jaj nekünk! örökre
Elvesztettük azt.
Más virág fog állni
Száraz ágadon,
Más leány örűlni
Puszta dombomon.

1828 második fele

Ellen Kreidman: A legfigyelmesebb gyermek

18 április 2012

Leo Buscaglia, az író és előadó beszélt egy versenyről, amelyen zsűritagnak kérték fel.
A verseny célja az volt, hogy megtalálják a legfigyelmesebb gyermeket.
A győztes egy négy éves fiú lett, akinek szomszédja, egy idős bácsi, nemrég veszítette el a feleségét.
Amikor a gyerek meglátta, hogy az öregember sír, átballagott a szomszéd kertjébe, felmászott a bácsi ölébe, és ott kuporgott.
Később az anyja kérdésére, hogy mit mondott az öregnek, így felelt:
– Semmit, csak segítettem neki sírni.

Kierkegaard: Rohanás

18 április 2012

Legtöbben oly buzgón hajszolják az élvezetet és kergetik az életet, hogy elrohannak mellette. Úgy járnak, mint az a törpe, aki egy megszöktetett hercegnőt őrzött a kastélyában. Egy napon ebéd után lefeküdt aludni. Mikor egy óra múlva felébredt, a hercegnő eltűnt. Gyorsan felrántotta hétmérföldes csizmáját, és egyetlen lépéssel messze túl jutott rajta.

Annie Lennox – Lord Of The Rings 3 – Into The West

18 április 2012

Mentális morzsák – 2012.04.19.

18 április 2012

Szépség:

“Alsó és felső ajkadat, szoros pár, összesimulnak meleg-meztelen, mint ahogy két szerelmes egy csukott száj, ki a világnak nem felel.” (Babits Mihály)

Babits Mihály: Gondok kereplője

18 április 2012

A csupasz fák csúcsa mint tűk hegye bök be
az égi flanellba:
az Isten a földet hóba és ködökbe
puhán becsavarta,
hogy óvja azt a pár maradék plántáját
amit az ember nem
irtott ki még, s amik a bus tavaszt várják
szabadon vagy kertben.

Milyen szép lehet most ottkünn a mezőkön
elveszni nyomtalan;
bujdosni, mint aki maga van a földön,
az ürben maga van
s minden lépésénél mögötte, ugy tetszik,
elsüllyed a parlag,
és a szomszéd falu semmivel se messzibb,
mint a szomszéd csillag. (more…)

Andersen: Teáskanna – Domján Edit

15 április 2012

József Attila: Istenem

15 április 2012

Dolgaim elől rejtegetlek
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha egy szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovadat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan,
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád. (more…)

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz

15 április 2012

SZEMÉLYEK

ERŐ
ERŐSZAK
HÉPHAISZTOSZ
PROMÉTHEUSZ
AZ ÓKEANISZOK KARA
ÓKEANOSZ

HERMÉSZ

Történik Szküthiában, sziklás vidéken

__________________________________

ERŐ

A föld határa már ez itt, ahol vagyunk,
a szkűtha táj, embernemjárta pusztaság.
Héphaisztosz, az rád tartozik, hogy teljesítsd,
amit reád bízott atyád: a meredek
sziklához láncold ezt a nagy gonosztevőt,
bilincse elszakíthatatlan vas legyen.
Hiszen te vagy, kit meglopott, virágodat
az embereknek adta, soktudó tüzed.
E bűnéért az istenek megbüntetik,
hogy megtanulja: Zeusz uralmát tűrni kell,
s embert szeretni végre abbahagyja már. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Ötödik fejezet; Vihar, földrengés, hajótörés és mi minden történt Pangloss doktorral Candide-dal és Jacques-kal, az anabaptistával.)

15 április 2012

A hajón az utasok annyira elgyengültek, már-már szinte haldokolva megfoghatatlan szorongásukban, melyet a hajó rengése okozott az idegeikben, s minden csepp vérük és életnedvük annyira felforrt és megzavarodott, hogy még a veszély felfogására sem maradt egy kis erejük. Mások viszont annál hangosabban ordítottak vagy imádkoztak; a vitorlák széttépve, az árbocok kettétörve, az egész hajó már-már kettéválva. Aki tudott, dolgozott, egyik se hallgatott a másikra, senki se parancsolt senkinek. Az anabaptista, ahogy tudott, segített a kormányosnak; odaállt a kormányrúd mellé; egy dühös matróz azonban végigvágott rajta gorombán, és leterítette a fedélzetre; csakhogy az ütés lendülete őt magát is úgy megrázta, hogy kipottyant a hajóból, mégpedig fejjel lefelé. Ott is maradt, ég és víz között, mert fennakadt egy törött árbocrúdon. A derék Jacques azonnal odafutott segítségére, próbálta visszarántani, csakhogy a nagy erőfeszítéstől ő maga is a tengerbe esett, a tengerész szeme láttára, aki hagyta, hadd pusztuljon, s még csak rá se hederített. Amikor Candide is közelebb ment, látta, hogy derék jótevője felvetődött egy pillanatra, aztán örökre lebukott. Utána akart ugrani a vízbe, de Pangloss, a filozófus megakadályozta e tervében, s ott helyben bebizonyította néki, hogy Lisszabon kikötője egyenesen arra készült, hogy ez az anabaptista ott kényelmesen belefulladhasson. S miközben e tételét a priori bizonygatta, a hajó szépen kettéhasadt, s mindenki elpusztult, kivéve Panglosst, Candide-ot és azt a goromba matrózlegényt, aki a derék anabaptistát a tengerbe fullasztotta; a gazember szerencsésen ki tudott úszni a partra, ahová Pangloss és Candide egy szál deszkán jutottak. (more…)

Bródy Sándor: Egy szál búzavirág

15 április 2012

I.

Egy leány, tizenhárom éves, olyan üde, olyan bájos, mint virágzó almafa-ág – észrevette, hogy az anyjának udvarolnak. Valami nagy, fekete, karcsú elszánt képű férfi. Fölvetette rá a szemeit és azt találta, hogy olyan rút, olyan titokzatos, mint a milyennek az ördögöt képzelte nyolc vagyis inkább hét éves korában. Odafordult apjához és szépnek, kedvesnek látta. Még a kopaszodás vidám homloka fölött, az is milyen édes!

Valami nagy titok előtt állott és ez a titok egyszerre elfogyasztotta minden mosolyát. Melankólia vett rajta erőt, a papája, mint orvos, vascseppeket irt számára, anyja pedig az étellel kínozta. Mindennap kikapott azért, mert nem reggelizett, ebéd alatt is erről folyott a szó, de mintha nem is róla beszéltek volna, ült némán, szelíden, világos szemeivel elmerengve a levegőben. Arca oly átlátszó volt már, hogy szinte világított, a mint estenként elhúzódva a lámpástól, megbujt az ebédlő homályos zugában és onnan kémlelte anyjának teli, színes, még egészen friss arcát.
Bizonyára csudálkozott, hogy a kedves szőke fejre nem volt írva semmi a titokzatos valamiből. Hogy édesgetően, szelíden, a szívéből szívesen beszélt az urával és gondját viselte, magához ölelte két kis testvérét. Hol vannak a hitszegés fekete jelei? Talán már mindenki látja, csak ő nem. Egészen megzavarodott, félt, szeretett volna meghalni. Előbb azonban tudni akart mindent, tényeket.
Lesett rájuk furfangosan és alattomosan, reszketve és vakmerőn, míg előtte állott a tény, mindenki másnak föltétlen bizonyosság, de neki egy rettenetes szívfagyasztó, misztikus valami. (more…)

Móricz Zsigmond: „Ejj-szi”

15 április 2012

Nyolchónapos koromban ejtettem ki az első szót s így:
– Ejj-szi.
Édesanyám határtalan büszkeségére az ő neve volt az első szó a számban. Megszámlálhatatlan sokszor hallottam ezt. Ha említette, mindig ugyanaz az anyai gőg és büszke önteltség jelent meg az arcán. Ebben benne volt; hogy még soha ily korán gyermek meg nem szólalt, s még soha gyermek így nem ragaszkodott anyához, mint az ő gyerekei őhozzá.
Ahogy életemen végighaladok, nem az események a fontosak nekem, nem a fordulatok és nem a mese. Szakadatlanul a miértet keresem. Mióta az eszemet tudom, mindig az volt a véleményem, hogy a szüleim sokkal könnyebb eszközökkel, sokkal jobb életet biztosíthattak volna maguknak és gyermekeiknek. Már egészen fiatal fiú koromban, gondolom, úgy harmadik gimnazista korom óta, kritikával néztem a szülők cselekedeteit, s mindig szerettem volna nekik, ha nem is tanácsot adni, de kifogásokat tenni. Ehhez azonban részben túlságosan engedelmesnek nevelődtem, részben oly mély részvét volt bennem irántuk, nehéz életük miatt, hogy csak elsírtam magam, és szántam „szegényeket, hogy nem tudják: mit cselekszenek”.
Hogy emlékezzek vissza az első évekre? Nyilvánvaló, hogy míg én anyám keblén táplálkoztam, neki éppen annyi esemény folyt le az életében, mint bármikor később, mert intenzív lelki életet élt, s így a legkisebb mozzanat is nagy visszhangot s viharokat vert fel benne. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »