Daily Archives: 2012. május 2. szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Rajnai Tibor száz éves lenne…

2 május 2012

2012. május 2. Ma száz éve született a Nagyapám, Rajnai Tibor.

A harmincas években tíz évig szerkesztette Kolozsváron színházi- és társadalmi hetilapját.

Reggel felébredtem, és a megsárgult újságok között olvasgattam a cikkeiből.

75-80 éves  sorok ezek, – néhol a betűk már alig láthatók, pedig egy könyvbe kötve őrzöm azokat…

Négy írást választottam, amit most felteszek az Ő emlékére…

Az első egy humoros cikk, – azért, mert a Nagyapámat nagyon jellemezte a humor, és rengeteg ilyesmit írt.

A második egy vers Kolozsvárról, – mert élt-halt ezért a városért.

A harmadikat a harmincas évek politikai elnyomása hatására írta, – van ebben is (a végén)  egy csöpp fanyar humor…

Végül egy pár viccet, tréfát is felteszek. A Nagyapám ugyanis rengeteg anekdotát, humoreszket írt… Ezek azért tetszenek nekem, mert más jellegű viccek, mint a maiak… Finom báj és szellemi emelkedettség van bennük…

(more…)

Szellemi-lelki morzsák – 2012.05.02.

2 május 2012

Találó:

“Ha valakinek hiányzik a fél lába, vagy karja, senki se gyalázza érte, hanem mindenki szánja, de ha valakinek a lelke van megnyomorítva, mindenki visszaretten tőle, és senki sem érez könyörületet iránta. Pedig épp az nincs meg az ilyen sajnálni való embernél, amire leginkább támaszkodhatnék az életben.” (Istrati)

 

Lao-ce: Az út és az erény könyve (TAO TE KING) /Harmadik rész/

2 május 2012

AZ ERÉNY

38

A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erôvel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erôvel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külsô tudás
az út virága,
a belsô tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümölcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit. (more…)

Hans Christian Andersen: A pásztorlány meg a kéményseprő

2 május 2012

Láttatok-e valaha időtől megfeketedett, öreg-öreg almáriumot, faragott cirádákkal, levélfüzérekkel díszített ódon szekrényt? Hát ilyen almárium állt egy szobában; régi jószág volt, még dédanya hagyta örökül. Farózsák meg tulipánok és a legcikornyásabb faragványok ékeskedtek rajta; közülük szarvasok dugták ki agancsos fejüket. Odafönn pedig, az almárium ormán, egy faragott alak állt, nevetséges formájú ember, aki maga is nevetett, vagy inkább vigyorgott, mert vidám fintorát nemigen lehet nevetésnek mondani. Patás kecskelába volt, hosszú, hegyes szakálla, még szarvat is viselt a homlokán. A szobabéli gyerekek elnevezték Bakkecskelábú Fő- és Altábornoki Őrmesterkapitánynak, mert ezt a nevet mulatságosan nehéz volt kimondani, és ezzel a ranggal ugyan kevés katona dicsekedhet! De kifaragni se lehetett ám könnyű a kecskelábút! Valaki mégis kifaragta, s most ott állt az öreg szekrény ormán. Állt, és nem vette le a szemét a tükör előtti asztalkáról, mert ott meg egy gyönyörűséges szép kis porcelán pásztorlány állt: aranyos cipőjű, aranykalapos, pásztorbotot tartó kis teremtés; szoknyája széle egy piros rózsával takarosan föltűzve – mondom, gyönyörű szép volt. Szorosan mellette egy kis kéményseprő állt, fekete, mint a korom, s ugyancsak porcelánból. Éppen olyan tiszta és takaros volt, mint akárki más; hogy kéményseprőnek született, az puszta véletlen volt, hiszen a porcelánformázó munkás ugyanannyi fáradsággal porcelán királyfit is formálhatott volna belőle.

Milyen délcegen állt az asztalon, kicsi létrájával a vállán! Fehér-piros volt az arca, mint egy szép hajadoné, s ez hiba is volt, mert a kéményseprőknek, tudjuk, mindig korommaszatos az arcuk. Ott állt, mondom, a pásztorlány mellett, mivel oda állították, s ha már egymás mellé rendelték őket, el is jegyezkedtek, mert mindenképpen illettek egymáshoz. Fiatalok voltak mind a ketten, törékenyek, s egyfajta porcelánból formálták őket. (more…)