Daily Archives: 2012. szeptember 13. csütörtök

Rajnai Lencsés Zsolt: Holmiságaimhoz…

13 szeptember 2012

Holmiságaimhoz illesztlek, mert szeretlek!
Tartozéka lettél életemnek!
Foltok, sebek, kalodák, bilincsek közé
virág hullt Tevéled, – s árnyéktalan lett
egész világom…!

Utak, jelek, tüzek és rejtélyek szegélyzik
lábnyomod, – és áhítat…!
Feloldozol, de oldom én is a mulandót tebenned,
hisz’ örökbe szablak, – úgy akarlak!
Látod? Holt mezők kivirulnak…

2012.09.13.

Rajnai Lencsés Zsolt: Cukor a holnap…

13 szeptember 2012

A holdsütés deres képet rajzol
őszi avaron.
Lágy halom
mozdulgat tüdőmön, – alszom…

Árnyak nyújtóznak, szélesülnek.
Éjbe hullnak.
Puhán nyúlnak
tagjaim, álmaim repülnek… (more…)

Dark Beauty – Szakcsi Lakatos Béla

13 szeptember 2012

Rajnai Lencsés Zsolt: Hajnal

13 szeptember 2012

Érkezik a hajnal, a menny ébredez,
harmatos föld felett az ég révedez.
Kinyíló színek a tollászkodó réten
feloldják sekélyen amit a kócos éjjel
itt felejtett…

A fűben száz lágy bogár bontja álmát,
pipacs, göndör ághoz igazítja árnyát,
s a földszagú vidék sok piciny röge
felett lassan föltérdel a fény szöge
ifjú napsugárban. (more…)

Arany János: Fiamnak

13 szeptember 2012

Hála Isten! este van megin.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem. (more…)

Egyetlen sóhajtásra…

13 szeptember 2012

S felültem, mint gyümölcs, egyetlen sóhajtásra… A sóhajtás fehér volt és könnyű, mint szívem, mikor megismertelek… Áttetszett belőle a sejtés, a lenge vágy, s a hozzád tartozás tartozéka… Azóta kitöltesz minden nap. Hordozom belül a szerelmet, a csalódást, a reményt, közös küzdelmeinket és “a mindent”… Együtt alkotott-álmodott lényünket-lényegünket, s jövőnket, – s néha, mikor lángol és marcangol haragom, akkor is tisztán és fehéren őrizlek lelkem legszebb pitvarában, halkan, érintetlen könnyű sóhajként, mint egy örök reményt… Mert a szeretet erős bilincs, múlhatatlan seb, átizzott fekély és szenvedély, mely csöndes, álomszerű létből folyton átcsap, vagy átszivárog mindent megemésztő tűzzé… Fölmorzsolja a kudarcokat, a sérelmeket, – és megéget minden csalódást…

(Rajnai Lencsés Zsolt)