Daily Archives: 2012. szeptember 28. péntek

Bob Marley – Bad Boys

28 szeptember 2012

Égre kitárt karok…

28 szeptember 2012

Égre kitárt karok, mik a horizont szárnyán repülnek, felemelik a NŐ-t,
s díszként ragyognak férfiszívem ujjongó pitvarában, és hamar
ölelni vágyom…! Tán ma még ölelni is fogok…(RLZs)

József Attila/Hobó — Nagyon Fáj

28 szeptember 2012

Rajnai Lencsés Zsolt: Egy elmeháborodott kiáltásai a pszichoanalitikusokhoz

28 szeptember 2012

Megálljatok!
Ne analizáljatok!
Inkább arra figyeljetek amit mondok!
Ti bolondok!

Megálljatok!
És legalább egy kicsit moralizáljatok!
Varrjatok erényt is a szóhoz!
Kísérletezgetéseteket kössétek a jóhoz!

Megálljatok!
Belém ne vájjatok!
Nektek is fájjon, amikor vájtok,
ha avatatlanul kontár-mód bennem turkáltok! (more…)

József Attila: Majd megöregszel

28 szeptember 2012

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed, s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyávog,
de a szobába csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a múltból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifjú képed, hozzá motyogod.
„Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem”.

„Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat. (more…)

Szakcsi : Arabesque -pillanat

28 szeptember 2012

Nagy zsibvásár…

28 szeptember 2012

Nagy zsibvásár az élet… Tolongunk, sorban állunk, itt egy gomb leszakad, ott egy mosoly leesik…, s rohanunk, rohanunk tovább… Reggel munkába, este meg haza, ide-oda és vissza… Művészet, kultúra, szórakozás, boldogság-forgácsok, készenlétek, várakozások, hegynyi restanciák, – de a káosz közepén mégis virágok nyílnak olykor… Aztán meg könnyek fakadnak belőlük, vagy mosolyok… Végletesen elkeseredünk, de hamar talpra állunk. Átbillenünk, belebillenünk újra a forgatagba, a sűrű, tekergő, szürke, de olykor színes masszába, bele újra az “életbe”… És forog, mocorog körülöttünk a mindenség, s néha még nekünk is marad szavunk, választásunk eme gabalygó gombolyagban, hogy, az a tántori falevél merre repüljön, mely mik magunk vagyunk… A szeretet pedig rövid időre összekapcsol néhány árva levelet, hogy, mielőtt feloldódnak a semmiben és a mindenségben, árvaságuk elviselhető legyen, s mosolyok foganjanak könnyeik között… (Rajnai Lencsés Zsolt)