Daily Archives: 2012. október 21. vasárnap

Sorsunk – Ady Endre

21 október 2012

Seneca: Erkölcsi levelek (11. levél)

21 október 2012

Beszélgettem jó képességű barátoddal. Már az első társalgás megmutatta, mennyi szellem, menynyi tehetség lakik benne, s máris mennyire haladt. Ízelítőt adott magából, s meg is fog a várakozásnak felelni. Ugyanis nem előre készült fel mondókájával, váratlanul érte a meglepetés. Amint összeszedte magát, alig tudta levetkezni a szégyenkezést – jó jel az az ifjúkorban -, annyira elöntötte a pirulás a feje búbjáig. Gyanítom, ez a pirulás még mint bölcset is üldözni fogja, miután megerősödik, és leveti minden hibáját. Semmiféle bölcsesség nem rázza le a természetes testi (vagy lelki) hibákat: mindazt, ami az emberbe belerögződött és vele született, csak csillapítani lehet mesterségesen, legyőzni nem. Vannak igen szilárd jellemű szónokok, akiket a néppel szemtől szemben elönt a verejték, mintha kimerültek volna, vagy a hőségtől szenvednének; vannak, akiknek, ha meg akarnak szólalni, remeg a térdük, másoknak összekoccan a foguk, nem forog a nyelvük, az ajkuk összepréselődik; mindezt sem a szoktatás, sem a gyakorlat nem küzdi le soha, a természet érvényesíti hatalmát, és ezzel a hibával még a legerősebbeknek is felhívja magára a figyelmét. Tudomásom szerint e hibák között van az elvörösödés: a legkomolyabb férfiakat is hirtelen elfutja. Bizonyára sűrűbben jelentkezik az ifjaknál, akikben több a hév, és az arcbőrük is zsenge. De nem kevésbé fogja el a sokat próbáltakat s az öregeket is. Egyesektől éppen akkor kell a legjobban félni, mikor elpirulnak, mintha ezzel minden szégyenérzést kizúdítottak volna magukból. Sulla akkor volt a leghevesebb, mikor a vér elöntötte az arcát. Nem volt lágyabb arc Pompeius arcánál: mások jelenlétében mindenütt elpirult, főként a népgyűléseken. Emlékszem, ahogy Fabianus elpirult, mikor a senatusban tanúként elővezették, és ez a szemérmesség csodálatosan illett neki. A pirulás nem a szellem gyengeségéből ered, hanem a dolog újdonságából, ez a gyakorlatlanokat, ha nem is rendíti meg, de megindítja, ha hajlamosak a test e természetes képességére. Mert egyeseknek jó a vérük, másoknak meg ingerlékeny, mozgékony, és gyorsan az arcukba tódul. E hibákat, ahogy mondtam, semmiféle bölcsesség nem űzi el, mert ha minden hibát kiirthatna, uralma alatt lenne az egész természet. Mindaz, amit a születés körülményei és a test hőmérséklete megszabtak, meg is marad, nem számít, mennyire és milyen hosszú ideig rendeződött el a lélek. Semmit sem lehet ezek közül meggátolni, ugyanúgy, ahogy előidézni sem. A színpad művészei, akik érzelmeket utánoznak, félelmet és reszketést fejeznek ki, szomorúságot jelenítenek meg, a következő jegyekkel utánozzák a szégyenkezést: lecsüggesztik a fejüket, halkabbra fogják a hangjukat, lesütik s földre szögezik a szemüket. De a pirulást nem tudják kisajtolni magukból. Azt sem megakadályozni, sem gerjeszteni nem lehet. Semmit sem ígér ellene a bölcsesség és semmit sem használ: öntörvényű, kéretlenül jön, kéretlenül távozik. (more…)

Rajnai Lencsés Zsolt: Kiszolgáltatottság

21 október 2012

Csillagok vacognak,
mint elhagyott szeretők.
Félszeg óriások a
magányos űr fekete lombján.
Isten díszei, egy kozmikus színdarabban. (more…)

Amikor tilos nevetni… és mégis muszáj… :)

21 október 2012

MICHAEL SEMBELLO – Maniac ( 1983 )

21 október 2012