Daily Archives: 2013. március 2. szombat

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Tizenharmadik fejezet; amely arról ad számot, mért kellett elszakadni Candide-nak a vénasszonytól és a szép Kunigundától)

2 március 2013

voltaireMikor a szép Kunigunda végighallgatta a vénasszony históriáját, oly illendően bókolt néki, ahogy egy ilyen rangú és tisztességű személy megérdemli. Az öregasszony ajánlata igen megtetszett Kunigundának; felszólította az utasokat, mondják el élettörténetüket, és Candide is belátta, hogy a vénasszonynak igaza van.

– Kár, nagy kár – mondta Candide -, hogy a bölcs Panglosst felakasztották minden szokás ellenére az autodafén; mennyi szép dolgot mondhatna most a testi meg a lelki bajokról, amelyek a földet s a tengert is elborítják; s ma már, érzem, elég
erős volnék, hogy teljes tisztelettel bár, de mégiscsak ellentmondjak egyben-másban.

Miközben az utasok sorra mesélték kalandjaikat, a hajó vígan haladt tovább, s csakhamar Buenos Airesbe értek. Kunigunda, Candide kapitány s velük az öregasszony ellátogatott a kormányzóhoz, Don Fernando d’Ibaraa y Figueora y Mascarenes y Lampourdos y Souza úrhoz. Ez a nagyúr igen büszke volt; nem csoda, hisz annyi szép nevet hordott. Az emberekkel a legnagyobb megvetés hangján társalkodott, s oly fenn hordta az orrát, olyan irgalmatlanul öblösítette a hangját, oly fölényes stílusban beszélt, s oly gőgösen viselkedett, hogy akik köszöntek néki, szerették volna jól összeverni. Őrülten szerette a nőket, s Kunigundában azonnal a világ legszebb teremtését látta. Legelőször azt kérdezte, felesége-e a kapitánynak. A kérdés hangja alaposan megijesztette Candide-ot; nem merte mondani, hogy a felesége, mert hiszen, ugye, nem volt az; nem merte mondani, hogy a húga, mert hát bizony az se volt; s bár az ily félhivatalos kis hazugság nagy divatban volt a régieknél, sőt esetleg a maiaknak is hasznára lehetett volna, Candide nagyon is tiszta lelke nem akarta megcsúfolni az igazságot. (more…)

Thury Zoltán: A sütemény

2 március 2013

thury-zoltanA kis Terka az ablak mellett gubbasztott, mint valami kopott kis madár és átbámult a szomszéd falra. Reggel óta mindig ott ült és hallgatta annak a vedlett akácznak a zizegését, a mit az udvar közepén koppasztott le még szegényebbre a szél. Csak egyszer szólott oda a bejárónénak, a ki a konyhán tett-vett, hogy adja a lába alá a kis széket. A háta mögé is tétetett, egy párnát s kicsi, sovány, szintelen fejét az ablaküveghez támasztva, üresen bámult tovább maga elé. Pedig szép nagy fekete szeme volt, az egyetlen szép és nagy azon a kicsi fejletlen gyermektesten, a mi éppen csak akkorácska volt a piczi lábakkal és kezekkel, mintha a gyermekiskolából vitték volna férjhez. Nagyon nehezen birta magát. Utolsó napjaiban volt annak az időnek, a mire az anyaság következik az örömökkel, a mosolygó megelégedéssel, mig a gyermek szopik, mig kapkod a levegőben, a mikor már gyermek az a sejtés, a mi most remegés, félelem, nyugtalanság és örökös halálos képzelődés. Aztán tükröt kért a bejárónétól, a kit most egy-két hónapra fogadott melléje az ura, és csinosította magát. Különféle maradék pántlikákat csokrozott össze a sovány nyakán meg a mellén, a hajába is kötött egy vörös máslit, vastagabb volt a szalag, mint az egész tekercs a mit összefogott. Aztán friss fehér réklit vett elő a szekrényből, nyögött, mig ide-oda vonszolta magát, fölvette s azután megint elhelyezkedett a széken az ablak mellett és bámult a világba megtört, bágyadt nézéssel, mintha vizes hályog ereszkedett volna szemére. Az asszony ki- és bejárt és csörömpölt a konyhán az edénynyel s aztán becsapta maga után a külső ajtót s elment valamerre egy kicsit. Egy délelőtt tizenötször is elszaladt egy kicsit s pálinkaszag ömlik a szájából, ha visszajön. Olyankor a kicsi madárasszony zsebkendőt tömött az arczára és szenvedett. Szólani azonban nem mert, mert ha a vénasszony itt hagyná, egészen egyedüli maradna egy doromboló nagy lusta macskával, a kit nem lehet átküldeni a tudományos asszonyságért, ha már egyszer ugy adja az isten, hogy ott kell hagyni az ablakot. (more…)