Daily Archives: 2014. július 13. vasárnap

Rajnai Lencsés Zsolt: A kémény

13 július 2014

S3602757

Délceg kémény állt a ház tetején. Csipkés tető volt, nem akármilyen, íves, karcsú, szép tető, valahol a körút sarkán. A múlt század elején épült, az első világháború idején.

És azon a tetőn állt a kémény. De mennyi mindent látott!

Látott pántlikás hölgyeket, szép kalapokat, frakkos urakat bálba menni, és ezer holdas éjszakát!

Ha mesélni tudna, mesélne az ifjak vágyairól, az ölelésekről, a csókokról, vagy a felmorajló repülőgépekről és a bombákról, meg az összeomló háztetők jajszaváról, de egy kémény nem tud beszélni…

De látni azért mégiscsak lát, és tudja, hogyan változott meg a világ. Hiszen látta a csilingelő, ódon villamosokat, a lovas kocsikat, amint jeget hoznak, és hallotta, ahogy kiabál a jeges…

Látta azt is, hogyan újítják fel a villamospályát, s hogy egyre több és több autó robog a körúton, s hallotta a dalokat is, a háborúba induló katonák dalát, majd az úttörőkét, és a pártállam indulóit, végül pedig a felszabadulás hangjait…

Később azt figyelte, hogy a háztetőkön mennyi parabolaantennát szerelnek, s az ablakokon keresztül látta, hogy az emberek hogyan szigetelődnek el egymástól, – és az omladozó, düledező házfalak lassú halálát is egyre csak nézte-nézte…

Ó mennyi fiatal főfal állt itt egykor! S most mind öreg, dülleteg, hibás és aggastyán.

– Az örök körforgásba tér vissza minden – sóhajtott a kémény. – Az emberek nem tudják elődeik vágyait, nem ismerik gondjaikat és örömeiket, sem az életüket, de nem is érdekli őket különösebben. Mert minden kor úgy jő el, hogy letűntnek, balgának és szánalmasnak tartja elődeit, s úgy megy el, hogy a fejét csóválja az eljövendő nemzedékek furcsaságain. De a falak még állnak, még mindig állnak! A csipkék, bár megkopottak, és a tetőkön se kell már senkinek a ciráda, a szépség, meg az arányosság ódon eleganciája (mert túl giccsesnek, vagy feleslegesnek tartják azokat, és elkészítésükkel sokat kell bajlódni, ilyesmire pedig nincs idő, mert felgyorsult az élet, s másra kell a perc és a pillanat), de a csipkék még mindig állnak! Délceg katonák se masíroznak a falak alatt, mert a háborúkat másképp vívják, mint egykor, íróasztal mögül, számítógépen, pokoli precizitással és pontossággal feltalált, alkotott és kilőtt rakétákkal, és a szerelemből is kiveszett a tisztelet – töprengett a kémény – a „kezeit csókolom kisasszony, lesegíthetem a kabátját?” (és a többi efféle), mert szabadabb, profánabb és gépiesebb lett a világ, s minden gyorsabb, szürkébb és lelketlenebb lett, de a cserepek még mindig a helyükön pihennek! (more…)