Daily Archives: 2014. augusztus 13. szerda

Tömörkény István: Történet a gyermekről

13 augusztus 2014

tomorkeny istvan 1866-1917Nohát most már hogy leszünk, szűcsök? – mondták tehát az emberek, látván Viktor állapotát. De nemcsak az emberek mondták, hanem a leányok is sugdostak egymás fülébe, olykor sikítva nevettek, az asszonyok pedig, ha a tanyákon találkoztak, csóválták fejüket e világ rosszaságai fölött.

A Viktor leány meg a János legény története ez, ama mindennapi, amely oly gyakran megesik, s megesett Viktor is. Hogy János húzott a Viktorhoz, s hogy Viktor az életét adta volna Jánosért, magától értetődő. Már régen ismerték egymást, e helyeken ugyanis nem a bálakban ismerkednek meg a fiatalok, hanem mint gyerekek a mezőn állatlegeltetés közben, azután pedig a dologon, ha kapálni, szénát gyűjteni, szüretelni járnak. (more…)