Monthly Archives: február 2015

József Attila versek Latinovits Zoltán előadásában

28 február 2015

Csáth Géza: A gyertyák

25 február 2015

csathA rövidre leégett gyertyácska – amelynek üszkös kanócában fekete kis manó alszik – mellettem állt. Igen, benn alszik a kis legény. Jóízűt szundikál naphosszat, csak ha a közelben gyufát gyújtanak, röppen el az álma és csak azt várja akkor, hogy odaértessük hozzá a tüzes varázsbotocskát, fölpattan ő is, hunyorgatja egy ideig a szemét, aztán ragyogóan, sárgán, mereven tekint szét maga körül.

De azt hiszem, hogy amikor benn alszik a füstös kis kanócban, akkor is mindent észrevesz, tud maga körül. Kissé búsul, ha látja a citromszínűen ragyogó gázlángok diadalát, amelyek alatt neki meg kell húzódnia az éjjeliszekrényen, a karos bronz gyertyatartómban. Hiszen senki se törődik vele komolyan. Kicsit olvasnak mellette, leginkább újságot, ha az, aki ágyba fekszik, nem tud mindjárt elaludni. Közönyösen gyújtja meg a gyertyát, elcsavarja a gonosz gázcsövek csapjait, azután lefekszik. Olvas egy negyedórát, és a végén nagyot fúj a levegőbe. A kis manó erre sóhajt egyet, talán haragszik is. Legalább erre vall, hogy a kanóc vörösen pislogó hegyéről bosszúságában rossz szagú füstöt bocsát, azután bánatosan nyugalomra tér. Megint egész nap alhatik. (more…)

Mentális morzsák – 2014.02.23.

23 február 2015

Csoda, hogy meg vagyok zavarodva, amikor az egyik szülőm nő volt, a másik meg férfi?! (Ismeretlen szerző)

Mentális morzsák – 2015.02.21.

21 február 2015

Szolgálni, és sosem fáradni bele! Ez az igazi szeretet! (Sri Chinmoy)

Take 6 – More Than Ever

19 február 2015

Hobo – Circus Hungaricus – Teljes Album

16 február 2015

Csáth Géza: Találkoztam anyámmal

13 február 2015

csathAnyám meghalt, amikor én születtem. Orvosságbűzzel volt tele a szoba, és sok helyen friss vér gőzölgött. Lábujjhegyen járkáltak, és suttogtak.

Még a hajnal messze volt. Nagyon messze volt. És anyácskám hiába várta a hajnalt vágyón, kínban lehelő imával. Mire én az elsőt lélegzettem, ő meghalt. Nehezet, nagyot sóhajtott, mert szerette az apámat, és húsz éves volt csak.

És én elfelejtettem őt. Nem kérdezősködtem róla soha. Nem éreztem, hogy kellett lenni anyámnak, s hogy ő, aki miattam fiatalon a sírba feküdt le, s ott porlad – én vagyok.

Sok idő elmúlott így.

Azóta találkoztam a lányokkal. Illatos hajukkal végigtörölték sápadt, égő arcomat. Puha, lusta rózsakarjukkal átölelték sovány és csontos derekamat. Elkényszeredett, gúnyos ajkaimat lecsókolták pompás, halálos izgalmú csókokkal. És én még akkor sem gondoltam anyámra, aki egyszer egy orvosságbűzös, véres szobában nehéz, nagy sóhajtással meghalt.

De múlt éjjel a fejembe jött. – Honnan? Most már tudom, hogy találkoznom kellett vele. (more…)

Mentális morzsák – 2015.02.11

11 február 2015

Ha egy nőt azért vesznek el, mert talpraesett, magabiztos, okos, később ugyanezen okok miatt válnak el tőle. (Ismeretlen)

József Attila: Kispolgár

9 február 2015

Szállt a daru. Tűntén jozsef-attila-002
révedtél mereven.
S csak mormolgattad ülvén:
az ott a szerelem.

A tömör földeken
dünnyögtél tétován.
Tűnődtél, mért hagy el
a jómódú leány.

A faj, a faj szavát
gyűrte össze a szád.
S nem tudtad, hogy a fajt
megosztja a világ.

Hogy tuskó kezű munka
s nyúlt ujjú élvezet
igazít utunkra.
Tied hová vezet?…

Nyúlós, tömött e táj,
hájas homály dereng.
Hüllők hona. Megállj!
A víz tompán mereng.

Vékonyulsz, elhajolsz
e puszta szélinél
s széjjelkapkod a sors,
mint a füstöt a szél.

1930. dec.

Kosztolányi Dezső: A jó hold

5 február 2015

Mért nézel rám oly számadásra-hívón, kosztolanyi dezso
ha éjfél után ballagok a hídon,
hold?

Reggel ragyogtam fényesen a napban,
aranypénzem tenéked mutogattam,
nap.

Egész nap öltem, győztem és raboltam,
csak éjfél után járhatok a holdban
már.

Nézd, honi holdam, pénzem meg se tartom,
a szájam áldás és tenyér a markom,
könny.

Mert nem jó nékem, istenemre nem jó,
ez a keménység, ez az úri tempó,
nem.

Ami rajtam van, nem kértem, de adták,
el is hajítom, nem ér egy fabatkát.
Vedd. (more…)

Csáth Géza: Mariska az anyjánál

1 február 2015

csathA Mariska, akiről itt szó van, az én nagyanyám.

Harminc álló esztendeje már, hogy nem látta az anyját Mariska. Pedig vasúton nincs messze a szülővárosa, ahol Májkó – így híjjuk a mi dédanyánkat – lakik. Csakhogy kétféle vonaton kell menni, és egyszer háromnegyed óráig kocsin, hogy odaérjen az ember, s ez okból Mariska – sokszor emlegette mentegetőzve – nem ment el annyi idő óta. Holott igazában jó leány. Névnapokon el nem feledte:

– Ejnye, holnap van édesanyám névnapja; majd gratulálok neki. Szegény, mit csinálhat?!…

De az esztendő egyéb részeiben ritkán esett szó Májkóról. Néha hírek jöttek, hogy kívánja a bort és mindennemű szeszt, sőt a rumot is kiszörpöli, ha a kezébe kerül! Ilyenkor Mariska hevesen tiltakozott:

– Az nem lehet, az én édesanyám sohase szerette a bort, soha, mióta az eszemet tudom. Mikor megesküdtem boldogult férjemmel, Pintérrel, akkor is csak nehezen ivott ki egy fél pohár bort, amikor koccintani kellett. Nekem beszélhetnek, nem igaz. Különben is, majd én elmegyek, és utánanézek. (more…)