Monthly Archives: december 2015

Kosztolányi Dezső: Lankadt ibolya

29 december 2015

Lankadt ibolya forró délelőttön kosztolanyi dezso
ez a lány. Szája keserű, fáradt.
Úgy mosolyog, hogy fáj, s régi álmok
kísértetei játszanak árnyas, nagy szeme körül,
halovány arcán pedig a múlt emlékezik,
mindenre, ami volt. Kopott és megdicsőült.
Szórakozottan megy az utcán. Otthon
sír. Nevetése zavart, mint a szegény
lányok, kik félnek, hogy megsértik,
vagy lenézik őket. Nyúlszőr-boáját is
azért viseli, hogy alkalomadtán
legyen mivel védekezni, formálni
fejét, s maga elé tarthassa, vagy belé-
harapjon. Sokat szenvedett nagyon.
Kevés öröme volt. Megcsalták, félrelökték.
Harminchárom éves. Mint Krisztus
abban az időben, mikor keresztre feszítették.

Juhász Gyula: Ofélia

23 december 2015

Míg Hamlet úr komor gyásszal vívódik juhasz-gyula
És fölharsog a nagy tragédia,
Sírjába süllyed szomorún dalolva
A szép, fehér Ofélia.

Ez Hamlet úr titkos tragédiája,
Hogy amíg rátör egy ádáz világ,
Nem látja meg a búsan rámosolygó,
A szép, fehér Oféliát!

“Resonant Chamber” – Animusic.com

21 december 2015

Berzsenyi Dániel: Nelli

18 december 2015

Hát a szerelem szent lángja Berzsenyi
Csak ily mulandó?
S Nelli is, mint minden lyányka,
Csak változandó?

Hív szeretőt az ég alatt
Ne kérj, kebelem!
Ha a szelíd Nelli csalhat,
Hol a szerelem?

A kép angyalvonásai,
A kegyes szemek
Nem a lélek tolmácsai:
Csak csalfa szerek!

A szerelem esküvését
A hagymáz teszi:
A szív forró döbögését
A vértől veszi. (more…)

Woody Allen Aranyköpések

17 december 2015

József Attila: Keserű

15 december 2015

Ó rádióaktivitás! most olvasom és görögdinnyét eszem és erősen tudom
Hogy a világ csak bennünk változik
Színes kereplő vagyok csupán, halljátok? arcom átlátszó, mögötte virágok
röpködnek, amint fölbuktak az elektromos hullámokból
Szeretőmtől is elszakít a humanista század, ó lepipált szomorúság,
gyújtsd föl ma éjjel a menhelyeket
A bárányok birkák, én szamár vagyok s csak hosszú elnyúlt árnyékom a
pásztor
Ha szemem behunyom, az eroplánok lezuhannak és azok is
Melyek belőlem szállnak föl naponta
Te csillogó porszem, állítsd el aranyos motoraidat, reggel úgyis
kisöpör az asszony
Ó az asszony, a szeretőm csak sír, csak sír és könnyei tovább hajtják a régi
turbinákat
Kár, kár miértünk is
De éljenek a köszörűs inasok, akik fütyörésznek
És nem is tudják, hogy az égbolt fejünk fölül elvitorlázott a pénztárcákba.

1924 ősze

Ady Endre: Tűnnek a lyányok

13 december 2015

Be szép a város s kinálkozók, ady-endre
Kiket már nem kivánok:
Legendás Mult, Jelen és Jövő
S a lyányok.

Be szép minden, ami idegen
S már csak szememmel látok:
Pénz, alkalom, siker és derü
S a lyányok.

Be szép a vágy, aki elfutott
S be szép, hogy már nem vágyok
S tünnek előttem vágytalanul
A lyányok.

Tóth Árpád: Egy leány szobájában

7 december 2015

Az ágya szélén ültem, s mint e sötét, kopott ágy, toth-arpad-002
Oly gyűrött volt szivem, amelyen forró testét
Lustán és finoman vetette el az esték
Mezítlen s bánatos úrasszonya: a csókvágy.

Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden,
S a fakó aranyszínü alkonyatban,
Mint beteg princ a díszes, halk fogatban,
Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.

Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem,
Milyen unott s hideg a karja mozdulása,
S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa
Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.

Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon
Csillog e nő szeme az estben… érzed? érted?
Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted
Komor sínjei közt egy sötét állomáson…

Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség
Fogadjon, feleség és boldog vacsora?
Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?
S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?

S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán
A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez,
S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez
A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján…

Kölcsey Ferenc: Derű

3 december 2015

Lomb, te csörögve lehullsz; kertem rózsája, te hervadsz; kolcsey
Fáim alatt éjszak bús szele dúlva süvölt.
Képzetem elfordúl, s a múlt örömébe merítvén,
Barna leányka, feléd e kebel újra hevűl.
És ím rózsalepelt von el a Fantázia rajtam,
S hesperi csillagként arcod alatta ragyog.
És kivirúl a lomb, kertem rózsái feselnek,
S fáimat Elysion szelleme lengi körűl.

Cseke, 1825. december