Daily Archives: 2016. április 16. szombat

Kaffka Margit: A kisleány

16 április 2016

kaffkamargitMár betöltötte volt a tizedik évét Mariann, de az arca még mindég egy ifjú maori-főnök kicsinyített képmása volt; igaz, hogy különösen előkelő, szépszemű és okos vademberé. Bőre olajosbarna, szeme sötét, minden vonása duzzadt; az orrnyitásai feltűnően széttágultak testi vagy lelki izgalomban, gyors futás után, vagy ha messze, messzire bámult, a mérhetetlen nagy és új világon elcsudálkozva. Telt ajkai közül úgy villantak elő a hófehér fogak, ha lámpavilágnál kacagott, a fény átviláglott rajtuk, mint nemes zománcú, finom porcelánon; az ember azt hihette, hogy ott belül, a fiatal száj barlangja mélyén van valami enyhe és különös fényforrás. (Csakhogy a szülei ezt nemigen vették észre, mert a jelenlétükben ritkán nevetett akkortájt Mariann.) Nagy, fekete, kissé gyapjas hajlamú volt a haja, a nevelőnő alig tudta összefogni, lesimítani, rendbe kényszeríteni reggelenként; nemsokára bomlottan repült utána; ha egy ajtót becsapott, közéakadt, a kilincsbe tépődött; mert a kisleány nem bánta, szaladt tovább. „Borzasztó szeles, nincs benne semmi charme!” – mondta kedvetlenül az édesanyja, és szinte sértődötten nézett az urára; mert két nagyobb leányuk inkább őrá ütött, valódi szépség volt mindegyik a maga nemében: máris komolyan hódítottak, már bókokat hallott érettük, s Hermine, az idősebb kérői sűrűn jelentkeztek. Nagy és biztos vagyonú polgárcsalád voltak, azokból, kiknek már a szülei, nagyszülei is ugyanabban a szolid és tisztes tradíciójú üzletben ültek, mely aztán nyugodtan fokozódó jólétük alapja volt. Azok közül, akik elsőnek éltek jó stílusú fényűző életet a budapesti Cityben, régi képekkel és idegen nyelvű könyvekkel, elfranciázott konyhával. Konstantinápolyból személyesen hozott szőnyegekkel, utazásokkal, kifürdetett szobalánnyal és jólesőn disztingvált modorral a tízórai teákon. Egy kissé Wien tette ezt, a szomszédos császári főváros, melynek régi bankárcsaládaiból házasodtak, szívesen adtak lányt oda férjhez – mindenképp fenntartották a kapcsolatot e régibb hagyományú polgárváros megfelelő, jobb társaságaival. Német szavukon az ottani dialektus kacér és kedves pongyolasága érzett; magyarul a sok nyelvet tanult emberek kissé túlbuzgó irodalmiságával, de néha hibázva beszéltek. Vajon kihez hasonlíthatott közülük, melyik távoli, régi rokonra ütött ez a kislány?… Mert nyilván nem voltak mindég ily szépek és finom külsejűek, hisz valamikor erősen dolgozniok kellett… de erről ma már szó sem volt természetesen; csak esztétikát, nyelveket és irodalmat tanulgatni, otthon, kitűnő mesterektől, kényelmes, könnyű, élvezetes módon. (more…)