Archive 2019

Rajnai Lencsés Zsolt: Szinkroncsúszás

Néha csak úgy elmerengek….
Jó lenne visszamenni az időben,
és némelyeket megölelni még egyszer…
Utolszor bár, de szépen…
Nem akikké lettek,
hanem akik voltak, akiket hajdan
nem becsültem…

Más tapasztalatok hatása alatt,
másmilyen az ember…
Ha kergetik és erőszakolják,
fut előlük…, előttük…
Pedig ők nem akartak mást, csak
szeretni engem, és szeretve
lenni tőlem. De én csak futottam,
mert kényszerítve éreztem magam… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Seb

Fáj, mert nem akartam.
Sőt, igyekezetemet összeszedve,
minden értelmemet latba vetve,
türelmemet pattanásig feszítve,
csöndben szóltam.
Mégis tőrként hatolt szavam.

Ilyenkor hónapokra elcsendesedem.
Meg sem szólalok…
Hát ilyen ügyetlen volnék?
Ennyire képtelen a helyes
kommunikációra?
És a seb, mi tátong, hozzám is elhat,
s az ő sebe, már az én sebem is…
És majdan, mikor neki már
rég nem fáj, mikor gyógyultan
és önfeledten szalad újra,
én még mindig,
örökké hordozom
azt a sebet, – az ő sebét…
Mert én okoztam.

2006 decemberében

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Istenem, hol vagy?

Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.

Kérdezlek az emberektől, de ők vállat
rántva biggyesztenek, s nem felelnek nekem,
ámde a csend s a fájdalom egész bezár
már a szótalanság magányába engem.

Kérdezlek mindenkitől, de csak ingatják,
és ítélkezve elfordítják a fejük,
nem kellenek botrányos kérdéseim, mert
hisznek vakon, mintha nem lenne szellemük. Read More

Rajnai Tibor: Jaj, szaladjunk!

rajnaitibor-finis-GO2A Főtéri vendéglő kirakat asztalánál jól táplált, rendes külsejű úr ebédel. Először húslevest eszik velőskonccal, pirított kenyérrel. Utána főtt marhahúst mártással, azután pulykasültet. A szárnyasnál oldalog az ablak elé a két toprongyos utcagyerek. Odanyomják az orrukat az üveghez és mohó vággyal szemlélik a lakomát. Az úr figyelmes lesz a két gyerekre, nagyot nyel a sültből és odainti a pincért.

– Hívja be ezt a két fiút az utcáról és adjanak nekik az én számlámra két menüt a söntésben.

A pincér meghatottan siet teljesíteni a parancsot. A gyerekek gyorsan eltüntetik a menüt és elsietnek. Az úr némi gyümölcsöt rendel és feketekávét. Ezután kerül sor a fizetésre, amikor is kiderül, hogy az úrnak egy megveszekedett vasa sincs. Tűri a szidalmakat és azt az enyhének sem nevezhető nyomást, amellyel kikényszerítik az utcára. Elindul sietve és szomorúan. A sarkon elébe ugrik a két gyerek. Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Meddő órán

Miért írjak verset,
ha nem jön most a Múzsa,
hogy homlokomra csókolva
tündököljön rúzsa?

Csak a szót szaporítsam?
Abból van már elég!
Tűzre dobni való,
ezer dőre szemét…

Vagy álljak én is be a sorba
nagy világértelmezésekkel?
Tán másokhoz hasonló
üres lételemzésekkel?

Avagy művészieskedjem
a sznobizmus szintjén?
Tudálékos, zagyva
álokosságaim hintvén? Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: A dekadencia…

A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!

Az értelmes lélek nem hagyja magát hosszan
elterülni, hanem tevékenyen nekiveselkedik
felépíteni új jövőjét, ha már egyszer úgy döntött,
hogy él és élni akar!

Persze nem kell ezt válassza, hiszen épp ily
morális az is, ha méltósággal
kivonul onnan, hová ő sohasem kéredzkedett,
– ebből a világból… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: A hitetlen imája

Árva, pipacsos lényemet
elébed helyezem ma reggel,
drága, nem-létező Istenem…

Bár a lelkem vágyik rád,
Te virágokat alkotó Jóság,
mégis lehet, hogy csak az én
idealizmusom teremt a szívemből
oly nagyszerű képzeteket,
mint a benned való szükség.

Mégis előtolakodik lelkemből
naponként ez az emelkedett vágy,
hogy ebből pillants reám,
és értelmet adj létezésemnek,
és óvj, megtanítva
engemet szeretni minden
társas-magányos embertársamat… Read More