Archive július 2019

Rajnai Lencsés Zsolt: A te szemérmed

Pattan, lüktet, elenyészik.
Hullámzik, rezdül, enyészik.
Robban, elfúl, ingáz, felfed,
Elzár, szétnyit, kivár, szétszed.

Nyílik, vágyik, – szív magába.
Lüktet, ázik, – remeg ága.
Duzzad. Felfog. Most fény. Árnyék.
Érint, érez, siklik, fáj még.

Éled. Fordul. Röppen. Döbben!
Nedvel, nyirkol, gyöngyöz, csöppen.
Ázott, nyákos, rebben, áldott.
Völgyes, dombos, íves, árkos. Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Hórihorgas

Hajlott hátú hórihorgas ember,
méla-búban, szomorúban,
magában áll…

A fák csendben, dermedt-mozdulatlan
erőben tótágast állnak,
mint érzések…

Bágyadó avar pihen meg némán,
elhalón a sírok között,
csak álmodón…

Örök éjüket holtak alusszák,
öntudatlan-koporsóban,
szépen, halkan…

A vidéki süllyedt kis temető,
mint az Úr, méltósággal
érinthetetlen…

De a hajlott hórihorgas ember,
kifeslik a víg világból,
– csak mert könnyes… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Szótalan szavak

Elszórt kérdések szerteszéjjel.
A válaszok gyáván lapulnak.

Elejtett derű a macskakövön.
De ironikus.

Sír a szél a házfalak között.
Emberidegen évek már itt járnak.

A bolond lány lelke volt a legszebb.
Aztán rám unt ő is.

Szavaim vedlenek.
Engemet.

A hiány definíciója: “Te”.
Az én jellemzése: “acél és agyagcserép”.
Az osztatlan jókedv feltétele:
“boldog tudatlanság”.

Némaság?
Embersors értve.

Versek?
A lélek lélegzése.

2010.06.19.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Szélmalmaim hajtva

I.

Merre jársz én lelkem, ha nem vagy velem?
Messziről felismerlek, mikor érkezel,
mert ha megjössz, úgy ragyogsz!

Olyankor magasnak tűnsz,
el alig érlek…
Hamvas vagy és szárnyas.
Égi. Eposzok tündérlánya,
és ifjak férfivitéze…

De máskor: lom s kacat közt alig lellek…
Hiányzol, ha nem vagy! Mégis, ha folyton
velem lennél, felemésztene a bánat.
Mert túl mély vagy: örvénylő tölcsér,
tátongó mélység, mindent látó gömb!
S én parány vagyok, egészen parány…

Mondd: mi a szomorúság?
Van a bánatnak fenomenológiája14?
Nana szerint, mikor szomorú vagyok,
csak magamat sajnálom.
Nem tudom így van-e, de azt tudom,
hogy őt igazán szerettem! Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Mint fodros, eső verte…

– egy vaginaképről

Mint fodros, eső verte, zokogó virág,
mely lélegzik a húson és a könnyön át,
az élet kapujába toppan bús lelkem.
Az ajkam most ideforr, reá, – leheverten…

És csak szemlélem némán e tiszta csodát,
az időn s a téren innen és odaát…
És mikor lényemen hagyja könnyező nyomát,
érzem oldódni kedvem komor alkonyát…

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Tűnődés

Kocsi csend az utcán vasárnap reggel.
Elhalkul a tegnap még fölzajgó világ,
s békésen öleli lelkem a néma
harmóniát.

Kietlen síri nesz utcakőre esve.
Halkan dobol csak pár árva esőcsepp,
s tört, foltozott szívemnél csak a magányom
erősebb.

Ó mennyi kéretlen pillanat áll sorba,
hogy, mint emlék újra eszembe essen,
s mutassa, hogy sorsom között akaratom
milyen keskeny…

2010.08.04.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Viharsziget agóniája

Ődöngő szép szerelmem, ki lelkembe
ki- s bejársz unos-untalan, ki néhol
Isten vagy, máskor síró jajongás
fehér rongyaimban; azután te vagy a
platóni jóság, mint szalmaszál,
amin görcsös ujjaimmal lógok, mondd,
ki vagy te, gyöngyöm és göröngyöm?

Ki vagy te “én”, ki némelyeknek
nyitott könyv, másoknak csak
habos indulat, vagy tört betegség,
csonka zúzódás, de olykor fény is,
vagy étek, és néha még csoda is,
bár magamnak csak kutató fájdalom,
nyugtot nem lelő part, viharok közt
szorongó sziget, amin járni se tudok,
csak mint a kisded, mely elesik, feláll
és tipeg, oly bizonytalanul kérdezem,
ki vagy te alakváltó, belső,
sodró kényszerűség? Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Szinkroncsúszás

Néha csak úgy elmerengek….
Jó lenne visszamenni az időben,
és némelyeket megölelni még egyszer…
Utolszor bár, de szépen…
Nem akikké lettek,
hanem akik voltak, akiket hajdan
nem becsültem…

Más tapasztalatok hatása alatt,
másmilyen az ember…
Ha kergetik és erőszakolják,
fut előlük…, előttük…
Pedig ők nem akartak mást, csak
szeretni engem, és szeretve
lenni tőlem. De én csak futottam,
mert kényszerítve éreztem magam… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Seb

Fáj, mert nem akartam.
Sőt, igyekezetemet összeszedve,
minden értelmemet latba vetve,
türelmemet pattanásig feszítve,
csöndben szóltam.
Mégis tőrként hatolt szavam.

Ilyenkor hónapokra elcsendesedem.
Meg sem szólalok…
Hát ilyen ügyetlen volnék?
Ennyire képtelen a helyes
kommunikációra?
És a seb, mi tátong, hozzám is elhat,
s az ő sebe, már az én sebem is…
És majdan, mikor neki már
rég nem fáj, mikor gyógyultan
és önfeledten szalad újra,
én még mindig,
örökké hordozom
azt a sebet, – az ő sebét…
Mert én okoztam.

2006 decemberében

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Istenem, hol vagy?

Üres, szótalan magányban peregnek le
perceim nálad, bízó-bizalmatlanul.
Kereslek, tudni akarlak, de nem csak úgy
mint tömegek, hiszékeny bizonytalanul.

Kérdezlek az emberektől, de ők vállat
rántva biggyesztenek, s nem felelnek nekem,
ámde a csend s a fájdalom egész bezár
már a szótalanság magányába engem.

Kérdezlek mindenkitől, de csak ingatják,
és ítélkezve elfordítják a fejük,
nem kellenek botrányos kérdéseim, mert
hisznek vakon, mintha nem lenne szellemük. Read More