Archive 2019. július 23. kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Mint fodros, eső verte…

– egy vaginaképről

Mint fodros, eső verte, zokogó virág,
mely lélegzik a húson és a könnyön át,
az élet kapujába toppan bús lelkem.
Az ajkam most ideforr, reá, – leheverten…

És csak szemlélem némán e tiszta csodát,
az időn s a téren innen és odaát…
És mikor lényemen hagyja könnyező nyomát,
érzem oldódni kedvem komor alkonyát…

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Tűnődés

Kocsi csend az utcán vasárnap reggel.
Elhalkul a tegnap még fölzajgó világ,
s békésen öleli lelkem a néma
harmóniát.

Kietlen síri nesz utcakőre esve.
Halkan dobol csak pár árva esőcsepp,
s tört, foltozott szívemnél csak a magányom
erősebb.

Ó mennyi kéretlen pillanat áll sorba,
hogy, mint emlék újra eszembe essen,
s mutassa, hogy sorsom között akaratom
milyen keskeny…

2010.08.04.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Viharsziget agóniája

Ődöngő szép szerelmem, ki lelkembe
ki- s bejársz unos-untalan, ki néhol
Isten vagy, máskor síró jajongás
fehér rongyaimban; azután te vagy a
platóni jóság, mint szalmaszál,
amin görcsös ujjaimmal lógok, mondd,
ki vagy te, gyöngyöm és göröngyöm?

Ki vagy te “én”, ki némelyeknek
nyitott könyv, másoknak csak
habos indulat, vagy tört betegség,
csonka zúzódás, de olykor fény is,
vagy étek, és néha még csoda is,
bár magamnak csak kutató fájdalom,
nyugtot nem lelő part, viharok közt
szorongó sziget, amin járni se tudok,
csak mint a kisded, mely elesik, feláll
és tipeg, oly bizonytalanul kérdezem,
ki vagy te alakváltó, belső,
sodró kényszerűség? Read More