Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes szonett » William Shakespeare: Szonett (36-40)

William Shakespeare: Szonett (36-40)

22 október 2010

36. szonett

Bizony, jobb, ha utunk most elszakad,
Noha szerelmünk osztatlanul egy:
Így a sok foltot, mely velem marad,
Viselem majd magam, tenélküled.
Két szívünk közös vágy, de életünkben
Olyan választó bántalom is él,
Melytől, bár nem csökkenti örömünket, nem
Egy szép órát veszt a szent szenvedély.
Nem illethet ezután a szavam,
Mert szégyenem megszégyenítene,
S hogy becsülsz, ne mutasd nyilvánosan,
Mert megromlik neved becsülete:
Nem, nem, ne tedd; mert szívem úgy szeret,
Hogy, mint magad, enyém a jóhíred.

37. szonett

Ahogy rokkant apának öröm ifjú
Tettekben sürgő-forgó gyermeke,
Úgy vigasztalsz, kit balsors s annyi kín sújt,
Engemet, érdem s hűség kincse, te.
Mert akár szépség, akár születés,
Pénz, ész, ez mind, vagy még több, vagy csak egy
A jussod, mint koronás, ősi rész,
Én hozzájuk adom szerelmemet:
Így sors-vet, hitvány s koldus nem vagyok,
Mert ez, ha árny is, oly mivoltot ád,
Hogy bőségedtől bő tápot kapok
S visszfényével is éltet glóriád.
Azt kívánom, mi üdvöd üdve lesz;
Én kívánom; s így üdvöm tízszeres!

38. szonett

Hogy fogyhatna ki múzsám tárgya, míg
Lélegzel, te, ki méz-tartalmadat
Öntöd a versembe, túl istenit,
Semhogy felfogja minden buta lap?
Magad műve, ha bennem valami
Számontartásra érdemest találsz;
Ki morcnak ne volnának rímei,
Ha, lobbanó ihlet, te beleszállsz?
Légy a tizedik múzsa, tízszer oly
Dús, mint ama költők-zengte kilenc;
S aki hív, annak, ha rólad dalol,
Örök kort, örök ütemet jelents.
Ha kell daróc versem e kandi kornak,
Fáradjak én, — neked tapsol a holnap.

39. szonett

Hogy hirdessem illendőn érdemed,
Ha jobb részem mindenestől te vagy?
Hogy élvezzem az öndicséretet?
S mi nem az, zengve benned magamat?
Már ezért is éljünk külön megint,
S szerelmünk hagyja el az egy nevét,
Hogy megadhassam, így, elválva, mind
Ami jussod, ami csak a tiéd.
Ó, különlét, mily kín volnál, ha nem
Lenne e rossz válás jó alkalom
Merengeni, hosszan, szerelmesen,
(Ó, édes fátyol időn s agyamon!)
S ha nem tanítnál kettőt látni egyben,
Itt dicsérve út, aki messze innen.

40. szonett

Vedd kedveseim, kedves, vedd, igen, mind:
Amid már volt, ahhoz mit adnak ők?
Több szív, amely hű szív volna, szívem, nincs:
Enyém tied volt már e több előtt!
Ha kedvesem kedvemért akarod,
Nem hibáztatlak: szerelmemet éled;
De nem tetszik, ha magadat csalod,
S mit eldobsz, azt kéri makacs szeszélyed.
Elnézem rablásod, szép tolvajom,
Bár viszed minden szegénységemet;
De, tudja a szív, nagyobb fájdalom
A szív sebe, mint a nyílt gyűlölet.
Buja szépség, halmozz bár bűnre bűnt,
Kínozz, ölj. ellenségek nem leszünk.

-- szerelmes szonett

Nincs hozzászólás to “William Shakespeare: Szonett (36-40)”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)