Május 08, 2005 - 17:43
Rajnai Lencsés Zsolt: Kozmológiai istenérv (Dióhéjban)    

1. BEVEZETÉS

A kozmológiai istenérv egy a posteriori istenérv, más szóval az érzékszervi és a mentális "tapasztalás utáni" bizonyíték.
Tárgya az Univerzum keletkezése és létezése. Nem tárgya viszont a Világegyetem felépítése és szerkezete, ez ugyanis a következő - a tervezési - érv tárgya lesz.
A kozmológiai istenérv erőssége, hogy a tapasztalatból indul ki, s ez a kiindulópont a legtöbb ember szellemi beállítottságához közelebb áll, mint az a priori (tapasztalat előtti) fogalmak analíziséből kiinduló ontológiai istenérv. Egy másik erőssége, hogy a jelenkori természettudományos vizsgálódást is képes bevonni következtetésébe, így erről az érvről úgy érződik, hogy nem pusztán filozófiai okoskodás, hanem több attól. Ez persze ilyen formán nem igaz, hiszen a természettudomány kompetenciája csakis az empirikusan mérhető, ellenőrizhető anyagi összetevők halmazának határáig terjed, és ami azon túl van, az már metafizika, vagyis filozófia. (A metafizika, a filozófia egyik résztudománya; annyit jelent: a "fizikán túli", vagyis a metafizika éppen azokkal a területekkel foglalkozik, amelyek túl vannak az empirikusan tapasztalható valóságon.) A kozmológiai érv további erőssége, hogy nagy valószínűséggel képes elvezetni minket addig a pontig, ahol levonjuk magunknak a következtetést: "nem lehet a Világegyetem végső oka és alapja az anyag és a természeti törvények, hanem kell legyen valami más jellegű létező, valami több ami felelős az egészért". Ám a kozmológiai istenérvnek vannak gyengéi is, éspedig a következők: (1) megkövetel magának egy bizonyos elvont gondolkodási képességet; (2) erősen valószínűsíti Isten létét, de nem feltétlenül a teizmus Istenének létezését; ez annyit jelent, hogy legalább a deizmusig elvezet, de nem vezet feltétlenül tovább, a teizmusig. Mindazonáltal kiváló érintkezési felületet képez a többi a posteriori istenérvvel, így azokkal képes kiegészülni, s egy határozott argumentumot szolgáltatni a teizmus mellett. (Ezeket a kapcsolódási pontokat azonban nem most fejtjük ki, hanem az "A posteriori út Istenhez" c. tanulmányban.)

2. HA AZ UNIVERZUMNAK VOLT KEZDETE

A kozmológiai érv - akárcsak a többi istenérv - az okság elvére épül. Az argumentum röviden így fogalmazható meg: (1) a Világegyetem, a jelenlegi tudomány álláspontja szerint keletkezett, vagyis lett, és nem volt mindig. (2) Minden, ami lesz, valami rajta kívüli oknál fogva lesz. E két premisszából levont következtetés: Kell legyen a Világegyetemen kívül valamilyen más létező is, amely okozta az Univerzumot, s ez a létező, nagy valószínűséggel Isten.

Kezdjük a részletezést a második premisszával. Azt gondolom, hogy elég nyilvánvaló tény, hogy ha lesz valami (ami addig még nem volt, vagy nem úgy volt), egy rajta kívüli oknál fogva lesz (vagy lesz olyanná, amilyen addig nem volt). Elég egy gyermek születésére gondolnunk: a gyermek, aki soha előtte nem létezett, nem magától válik létezővé, hiszen ha ez lehetséges lenne, akkor magát teremtené meg, de ebben az esetben előbb létezne saját magánál. Ez viszont logikailag ellentmondásos, így csakis az marad, amit tapasztalunk is: nem önmaga, hanem más oka van annak, hogy létezővé lesz (szülei). Nos, minden dologra, ami azelőtt nem volt (de azután lesz), ugyanez áll fenn.
Az első premissza viszont már erősen vitatható. Vajon tényleg volt olyan "idő", amikor az Univerzum, és annak mindenféle "anyag-energia összetevője, vagy elődje" nem létezett? Ha erre a kérdésre igennel felelünk, akkor azonnal, logikailag szükségszerű lesz a következtetés: az Univerzum nem saját magát teremtette meg (hiszen a fenti példában beláttuk, hogy ez logikailag ellentmondásos lenne), s akkor tényleg kell létezzen valami más létező is a világmindenségen "túl". Ha viszont a feltett kérdésre nemmel felelünk, akkor kizárhatjuk ezt a transzcendens (az anyagi világon túli) létezőt, ám ebben az esetben vagy azt kell mondjuk, hogy (1) az Univerzum a jelenlegi formájában fennáll öröktől fogva, vagy azt, hogy (2) az anyagi világ, valamilyen formában áll fenn öröktől fogva. Tulajdonképpen itt az történik, hogy ha igennel felelünk, akkor valami transzcendens létet (valószínűleg Istent), feltételezünk örökkévalónak, ha viszont nemmel, akkor valamiféle anyagi létet (vagy energialétet). Így tehát - mint azt már Isten fogalmának körülhatárolásakor beláttuk -, ha van Isten, nincs értelme feltenni a kérdést, hogy "Isten honnan lett", ha pedig nincs Isten, ugyanúgy nincs értelme annak, hogy megkérdezzük: "honnan lett az anyag?" Valaminek bizonyosan öröktől fogva kellett léteznie, ugyanis ha nem így lenne, akkor a semmiből "ugrana elő" a "valami" (vagy Isten, vagy az anyag) ez viszont képtelenség, mert a semmiből (ami minden lét és létsík hiánya), sohasem lesz "valami" (bármilyen lét, vagy létsík).
Röviden tehát a kérdés így szól: lehetséges-e, hogy az anyagi világ akár jelenlegi formájában, akár valamilyen "energia-előd formában" (például kvantumvákuumban, és/vagy valamiféle szingularitásban, vagy forró plazmában stb.) öröktől fogva fennálljon, vagy nem lehetséges, és ehelyett, valamiféle transzcendens okot kell feltételezzünk "születése okának"?
A jelenkor kozmológiai feltételezései nem zárják ki, hogy az Univerzum öröktől fogva létezik, mindazonáltal úgy vélik, nem jelenlegi formájában, hanem un, kvantumformában. Ez (durva egyszerűsítésben) annyit jelent, hogy a Kozmosz az ősrobbanással kezdődött, és ami "felrobbant", az egy nagyon-nagyon aprócska, borzasztóan sűrű és forró "anyag-energia halmaz" volt, mely annyira picike volt, hogy kisebb, mint egy elektron. A robbanás után a másodperc tört része alatt hirtelen felfúvódott, majd darabjai "szétrepültek", és - végső soron, bizonyos fizikai és kémiai folyamatok során - ezekből lettek a csillagok, a galaxisok, a bolygók, a Föld, és azon az élet. Ez persze egy nagyon durván leegyszerűsített formája a mai - széles körben elfogadott - eredethipotézisnek, de körülbelül erről van szó.
Mindazonáltal észre kell vegyük: (1) Ha volt is ősrobbanás, akkor sem volt jelen senki ennek történésekor (hacsak nem Isten, de ezt most figyelmen kívül hagyjuk, hiszen még nem bizonyítottuk be, egyáltalán létezik-e, vagy sem). (2) Sokféle ősrobbanás-hipotézis létezik, ezek jóllehet hasonlóak, de nem minden ponton egyformák. (3) Az ősrobbanás elmélete sok dolgot nem magyaráz meg kellőképpen (vagy sehogy), ezért, még ha elfogadjuk is, akkor is csak azért fogadjuk el, mert nincs jobb elmélet. (4) Az elmúlt kb. 400 évben, a természettudomány három, egymással alig összeegyeztethető világképben hitt, amiről azután kiderült, hogy (részben, vagy teljesen) téves: az arisztotelészi, a newtoni és az einsteini világképben. Az einsteini világképről a természettudomány úgy hiszi igaz, de bizonyos problémákkal küzd: először azzal, hogy nem teljesen egyezik a newtoni világképpel (az pedig a középméretű tárgyak esetében jobban leírja a valóságot, mint az einsteini), másodszor azzal, hogy nem egyeztethető össze a kvantumfizikával (az atomok belsejében lejátszódó fizikával), amit pedig szintén felhasznál a mai eredetelmélet (az ősrobbanás). (5) Az Univerzum eredetére nézve csak az elmúlt 50 évben legalább háromféle hipotézis látott napvilágot (a Nagy Bumm néven ismert ősrobbanás, az állandó állapot elmélete és az örök idők óta pulzáló világegyetem hipotézise).
Az eddigi öt szempontot figyelembe véve azt mondhatjuk: a jelenlegi tudományos világkép nem ad okot az osztatlan bizalomra. Ezért: vagy a konkrét fizikai tapasztalásból indulunk ki, vagy az (éppen) aktuális "tudományos modellből".
Ha a konkrét fizikai tapasztalásból, akkor azt kell mondanunk: nem tudjuk hogy volt-e ősrobbanás, de bizonyos természeti törvényeket tapasztalunk, ilyenek a termodinamika első és második törvényei (főtételei). A termodinamika első törvénye azt mondja ki, hogy energia nem születik zárt rendszerben, a másodig pedig azt, hogy zárt rendszerben minden anyagi összetétel a legkisebb (és egyben a legkevésbé rendezett) energiaszintre törekszik. Ezt a törvényt durva egyszerűsítésben entrópiatörvénynek is nevezhetjük, így tehát azt mondjuk: tapasztalati tény, hogy az Univerzum entrópiája növekszik, vagyis rendezetlenségének és egyre alacsonyabb szintű energia eloszlása nő. Ebből két dolog következik: először is az, hogy az Univerzum nem áll fenn öröktől fogva, hiszen az entrópia - mely a teljes Univerzumra kihat - egy visszafordíthatatlan folyamat, ezért az, hogy még nem ért véget (vagyis még nincs minden a teljes energiahalál állapotában, amikor is minden anyagi lét a teljes energiakiegyenlítődés és rendezetlenség állapotában lesz) feltételezi, hogy a Kozmosznak kezdete volt. Másodszor: az Univerzum kezdete a legmagasabb energiaszintű és legmagasabban kvalifikált rendezettség volt. Ezekből arra következtethetünk, hogy volt teremtés. Mert ha (1) volt kezdete az Univerzumnak, akkor ez "előtt" a kezdet "előtt" az Univerzum nemlétezett. (2) Létezésének oka nem lehet saját maga. (3) Keletkezésének pillanata volt rendezettségének legmagasabb szintje. (4) Onnan, egyre csak romlik rendezettsége. Következtetés: Kell legyen valamiféle "Univerzumon túli ok" amely létrehívta a Világegyetemet.
De mi van, ha nem csak a konkrét tapasztalásból indulunk ki? Mi van, ha megengedünk magunknak metafizikai következtetéseket, és úgy véljük, elfogadjuk az ősrobbanás hipotézisét? Nos ebben az esetben úgy tűnhet, nem kell a teremtéssel magyarázzuk a Kozmosz létrejöttét, hanem azt mondhatjuk: az anyag, valamiféle ősi formában (egy picike, de forró és nagyon sűrű energiacseppként; kvantumvákuumként; szingularitásként, vagy bárhogy), öröktől fogva létezett, és aztán egyszer csak felrobbant. Ám ha ezt mondjuk, ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy már nem a tapasztalati természettudomány területén járunk, hanem metafizikai hipotézisünk van a világ eredetéről. (Ez persze nem baj, csak tudjunk róla, hogy milyen területen járunk.)
Ám ha elfogadjuk ezt a hipotézist, akkor a következő problémákkal kell szembesüljünk: (1) az ősrobbanás, az idő egy bizonyos pontján történt, de hogy miért pont akkor, és hogy mi okozta ezt a robbanást, nem tudjuk. (2) Az az "anyag-energia eloszlás" amely öröktől fogva létezett, de egy bizonyos állapotban volt, - egyszer csak valahonnan, kimondhatatlanul sok energiát kapott a változáshoz, ez pedig azzal járt, hogy képes volt a végtelen gravitációt legyőzve megváltozni, darabjaira hullani és létrehozni (több lépésben) a mai Univerzumot. Ám mint tudjuk, energia nem keletkezik zárt rendszerben magától, és ha nincs más lét (tehát nincs Isten), akkor csakis az anyagi világ létezik, az pedig ilyenformán zárt rendszer.
Ha ezt a két kérdést igyekszünk megválaszolni, akkor komoly nehézségként jelenik meg az, hogy az öröktől fogva szinguláris-létben (vagy kvantumlétben, ahogy tetszik) létező anyag (vagy energia) egy addig nem létező (vagy ki tudja miért, addig nem aktivizálódó) indítóenergia hatására egyszer csak felrobbant, márpedig ilyenre egy zárt rendszer - úgy tűnik - nem képes. Ezen a ponton logikusnak látszik a következtetés: létezik valamilyen transzcendens (e világon túli) ok, amely energiát adott a rendszernek, amely mozgásba és óriási változásba lendítette az anyagot (energiát), s ez a mérhetetlen erejű indítóenergia győzte le azt a végtelen gravitációt, amely uralkodott.
A következtetésünk valószínűnek tűnik, de mégsem kell feltétlenül erre az álláspontra jutnunk. Megtehetjük azt is, hogy azt mondjuk: "az ősrobbanás előtti 'korra' még nem érvényesek a fizika törvényei, ugyanis itt még nem volt sem idő, sem tér, s az anyag is úgynevezett kiterjedés nélküli szingularitás volt". (Kb. ezt mondják az ateista ősrobbanás-elmélet képviselői is.) Tehát választhatjuk ezt a lehetőséget is, de ezzel a metafizikai alaphipotézisünket gyöngítjük, hiszen - mint ahogy már láttuk korábban - ha egy hipotézis csak olyan áron menthető meg, hogy megmentése érdekében újabb segédhipotézissel kell megtámogassuk, akkor az, az alaphipotézist gyöngíti. (Gondoljunk Géza és Márk példájára az érettségin. ) És az ősrobbanás-elmélet összefüggésében nem is akármit kell feltételezzünk, hanem azt, hogy a teljes empirikus, fizikai tudásunktól el kell tekintenünk és azt kell gondolnunk, hogy "mindaz, ami tudásunk és tapasztalásunk szerint mindenre érvényes (a természeti törvények és azok hatóereje) nem érvényes arra a hipotézisre amiben hiszünk", éspedig azért kell így eljárnunk, hogy megmentsünk valami olyasmit (az elméletünket), amit nem tudunk empirikus következtetésekkel alátámasztani. Mert jóllehet vannak úgynevezett "megfigyelések" (az un. vöröseltolódás, a háttérsugárzás stb.) amelyek alátámasztják valamelyest az ősrobbanás elméletét, de először is ezek a "bizonyítékok" csak egy adott értelmezési tartományban jelentik azt, amit felhasználnak a Nagy Bumm alátámasztására, másodszor pedig ezekből a megfigyelésekből túlságosan messzemenő következtetésnek tűnik levonni azt, hogy "az Univerzum kezdetén semmi nem volt érvényes mindabból, amit most látunk, de azért minden úgy történt, ahogy mi hisszük".
Ám mégis megtehetjük, hogy erről a kérdésről így gondolkodunk, de azt be kell lássuk, hogy a hipotézisünk sokat gyöngül, ha a fizika törvényeit és mindazt amit megfigyeltünk a természetről, kiküszöböljük egy elmélet kedvéért.
De tegyük fel, hogy a hipotézis mégis jó, s ebben az esetben nem hivatkozunk a termodinamika törvényeire, mert úgy tartjuk, hogy azok nem voltak érvényben a Világegyetem kezdetén. Ám hiába járunk el így, az ősrobbanás hipotézise így sem áll meg, hanem még több furcsaságot kell feltételeznünk. A hipotézis arra is igényt tart, hogy elfogadjuk: az ősrobbanás eseménye nem volt sehol és nem volt semmikor, de mégis csak volt. Ez elég furcsa, de tényleg ezt hirdetik, hiszen - hogy egy klasszikust idézzünk - Paul Davies aki elmagyarázza az ősrobbanás-hipotézist, ismertetője után hozzáteszi: "az ősrobbanás nem köthető a tér egyetlen pontjához és az idő egyetlen pillanatához sem, hiszen akkor ezek még nem léteztek."
Ezt úgy kell értsük, hogy az ősrobbanás volt az első pillanat, a "kezdet". Mármost a kérdés a következő: létezett az a picurka kvantumvákuum ("anyag-energia eloszlás", "ősanyag", vagy hívjuk bárhogy), vagy nem létezett? Mert ha létezett (és meg is szokták adni a méretét, hogy mekkora volt), akkor mégis csak volt legalább kvantumtér, ahol létezett. Ha pedig abban bizonyos kvantumfolyamatok is történtek, akkor valamiféle kvantumidőnek is lennie kellett. Mindazonáltal, ha mégis kitartunk a materialista Nagy Bumm mellett (tehát az ősrobbanás okaként nem Istent feltételezzük) akkor egy ellentmondást is be kell építsünk az alaphipotézisbe, ez viszont azonnal megsemmisítő csapást mér az elméletre. De tegyük fel, hogy nem vagyunk elég járatosak a kozmológiában, és valójában nem ellentmondásos állapot az, hogy volt "anyag-energia eloszlás", de az nem volt semmilyen térben és időben. Ám ha így járunk el, kétségtelen, hogy tovább gyöngítjük az alaphipotézist, mert egyre több és több feltételezést kell beépítenünk, ráadásul nem csak olyasmiket, amelyek minden empirikus tapasztalatunknak ellene mond, hanem olyat is, amely abszurdnak és ellentmondásosnak is tűnik. Itt azonban még nincs vége a modell furcsaságának. A materialista ősrobbanás-modell még azt is állítja, hogy a világegyetem csak úgy "előtermett a semmiből". Erre a következtetésre úgy jutnak, hogy azt feltételezik, hogy nem volt sem tér, sem idő, így aztán végül is "semmi" sem volt (pontosabban: az anyag-energia csomók - kvantumok - bizonyos pozitív és negatív töltéseinek kiegyenlített állapota volt a tér és az idő "nem-létező pontján") de ebben a "semmiben", mégis, bizonyos folyamatok lejátszódtak, és tulajdonképpen az ősrobbanás nem más, mint egy kvantumfluktuáció eredménye. Így lett a "semmiből" valami (a minden, ami létezik). Nos, ezzel a feltételezéssel, újabb segédhipotézissel egészítjük ki az alapelméletet, így az, megint gyöngül. Ráadásul válaszút előtt állunk: vagy azt kell feltételeznünk, hogy a "semmi" az tényleges semmi volt, vagy azt, hogy a "semmi" mégsem volt - a szó szigorú értelmében - semmi, s így lejátszódhattak bennük bizonyos folyamatok.
Ha az elsőt fogadjuk el, újabb ellentmondást építünk a rendszerbe, hiszen a tényleges semmiből sosem lesz "valami" (bármilyen létező), ugyanis a semmi, az nem más, mint a "minden lét és létsík hiánya". (Itt még csak a lét lehetősége sem létezik, ugyanis a lehetőség is "valami", de a tényleges semmi nem rendelkezik ilyesmivel, mivel "semmi". Ha viszont lehetetlen, hogy a semmiből valami legyen, akkor nem is lesz belőle valamilyen létező.) Ha meg a másodikat fogadjuk el, akkor felmerül a kérdés: milyen ok késztette az adott kvantumfluktuációt arra, hogy "előbukkanjon" belőle az Univerzum? Itt a válasz ismét kétféle lehet: egy teista és egy ateista. A teista, nyilván Istennel magyarázza a történteket, az ateista viszont igyekszik egy tisztán materiális (naturalista) választ adni. Azt mondja: "mivel a kvantumtérben a részecskék (vagy energiacsomók) viselkedése számunkra indeterminisztikusnak tűnik (vagyis olyannak, hogy nem tudjuk felfedezni annak okát, hogy egy részecske miért viselkedik úgy, ahogy), nincs is oka az adott viselkedésnek." Majd így folytatja: "mivel az Univerzum kezdetben ilyen kvantumhalmaz volt, s mivel ebben a halmazban a történéseknek nincsen okuk, ezért a Világegyetemnek sincs oka, hanem csak úgy megtörtént." Ha a materialista hipotézist választjuk, akkor nekünk is valami ilyesmit kell feltételeznünk, de akkor már nem csak a természeti törvényeket, a teret és az időt, de az okság elvét is el kell vessük! Ezzel az elméletünk határtalanul gyönge lett, és minden empirikus alapot nélkülöz, sőt, még egy megválaszolatlan kérdés bukkan elő: ha a világegyetem valamikor ilyen indeterminisztikus halmaz volt (ahol nem voltak érvényesek sem a természeti törvények, sem az okság elve) akkor hogyan lett ilyen determinisztikus? Hogyan lehetséges, hogy ma a természeti törvények állandósága és az okság elvének egyetemessége jellemzi világunkat? Persze lehetséges, hogy nem is ez jellemzi, csak mi hisszük így, és minden lét és létsík esetleges. Ezt a szálat később vezetjük tovább.
Most térjünk vissza a kvantumfizikához, és vessünk fel egy másik lehetőséget, melyet nem zárhatunk ki.
Nos: azért, mert mi nem ismerjük valaminek az okát, még nagyon is lehetséges, hogy van oka, csak nem tudjuk meghatározni ezt az okot. Véleményem szerint ez jobb magyarázatnak tűnik, éspedig azért, mert nem ellentmondásos. Ellenben ha azt állítjuk a változásoknak és a történéseknek (pl. a kvantumingadozásoknak) nincsen okuk, akkor ahhoz az ellentmondáshoz jutunk, hogy az okozatok (a változások, történések), önmagukat teremtik meg, ez viszont abszurdum. Ezt megerősíteni látszik az, hogy még a kvantumfizikán belül is vannak valószínűségi okok, és azok be is igazolódnak. Mert jóllehet azt nem tudjuk megmondani, hogy egy bizonyos kísérlet során melyik részecske hova fog becsapódni (vagy hogyan fog viselkedni), de azt megtudjuk, hogy a részecskék hány százaléka fog ide, vagy oda becsapódni (vagy pedig: így, vagy úgy viselkedni). Olyan ez, mint pl. a baleseti statisztika. Az elmúlt évek baleseti statisztikája alapján azt meg tudjuk mondani, hogy Budapesten melyik hónapban fog előfordulni a legtöbb baleset, és hozzávetőlegesen mennyi lesz a balesetek száma, de azt már nem tudjuk meghatározni, hogy kik lesznek az áldozatok név szerint, és pontosan mi lesz az okuk a baleseteknek. Ám attól, mert ezt nem tudjuk meghatározni, a valószínűségi előrejelzéseink beigazolódnak. Ráadásul - és ez a legfontosabb - azért, mert nem tudjuk név szerint, hogy kik lesznek az áldozatok, és azt sem, hogy a balesetek okai mik lesznek, ez még nem jelenti azt, hogy az áldozatokra nézve nem lesz igaz, hogy lesz oka annak, amiért balesetet szenvednek. Sajnos lesz oka a szerencsétlenségeknek, s nem ok nélkül "csak úgy" történnek meg velük az események! A kvantumfizikai folyamatok ugyanilyenek lehetnek. Nem tudjuk annak a pontos okát, hogy melyik részecske mért viselkedik úgy, ahogy, de attól még nem kell azt mondanunk, hogy "csak úgy, punktum".
Most térjünk vissza az ősrobbanáshoz. Ha mindaz úgy van ahogy az imént mondtuk, akkor - ha volt is ősrobbanás - kellett lenni valamiféle oknak, ami az ősrobbanás "előtt" felelt (1) a kvantumingadozásokért; (2) azért, hogy a kvantum állapot "egyben maradt", s ha ez a gravitációnak volt köszönhető, akkor azért az energiáért, ami legyőzte ezt a hatalmas gravitációt.
Itt tehát visszajutunk a korábbi problémához: a világegyetem honnan vette okát és energiáját ahhoz a mérhetetlen változáshoz, amit produkált az ősrobbanáskor?
Úgy tűnik tehát, hogy ha kitartunk a materialista elmélet mellett, akkor nagyon sok segédhipotézissel kell megtámogassuk a Nagy Bumm elméletét, és még így sem tudjuk megválaszolni a legfontosabbakat.
De felmerülhet az a kérdés, hogy miért jobb magyarázat Istenre hivatkozni? Vajon Isten honnan vette okát (vagy indokát) a teremtéshez?
Erre válaszul azt felelhetjük, hogy azt mondjuk: (1) amennyiben az anyagnak nincs elégséges oka (sem energiája) hogy létrehozza az Univerzumot, akkor még abban az esetben is valami többet kell feltételezzünk, ha nem tudunk válaszolni arra, hogy az a több, miért tett úgy, ahogy tett. (2) Ugyanakkor tény, hogy egy lény akarata jobb magyarázata a világmindenségnek (akkor, ha ennek a lénynek meg van a hatalma is ahhoz, hogy világot teremtsen, s Isten, ilyen lény). (3) A tervezésből és az öntudatból vett argumentum kifejtése lehetőséget ad majd egy olyan válaszra, hogy azt mondjuk: a tudatos, gondolkodó, boldogságra képes lények örök boldogságának lehetősége (melyet Isten a teremtéskor bekalkulált) egy elégséges és jó ok ahhoz, hogy más lényeknek is életet adjon. (De ezt az érvet majd kifejtjük a maga helyén.)
Most viszont tekintsünk el attól, hogy Isten, az Univerzum keletkezésének egy jobb, "végső magyarázata", mint az anyag, s tételezzük fel, hogy a Világegyetem - vagy jelenlegi formájában, vagy kvantumformában, vagy valamilyen általunk nem ismert módon, de -, öröktől fogva fennáll. Ha kvantumformában, akkor ne firtassuk, hogy honnan vette az okot, és az energiát, hanem fogadjuk el, hogy "valahonnan", vagy "nem volt rá szüksége". Ebben az esetben, egy időben örök világmindenségről beszélünk; nem volt teremtés, a Kozmosznak nem volt kezdete. Jóllehet ez a feltételezés a termodinamika súlyos megsértése, de most ezt is hagyjuk figyelmen kívül, s tegyük fel, a világ mindig is volt, mert a világ örök.
Úgy tűnik, még ebben az esetben is szükség van Istenre, éspedig három oknál fogva. (1) Világunkban tény, hogy léteznek változások. (2) Az is tény, hogy egyik esemény okoz egy másikat, egyik létsík okoz egy másikat. (3) Minden létező, amit ismerünk, esetlegesnek tűnik, de mégsem lehet minden esetleges. Ezek az okok és összefüggések Aquinói Tamás öt istenérvének első három érvét fedik, amelyet most - saját szavainkkal és - dióhéjban fejtünk ki.

3. HA AZ UNIVERZUMNAK NEM VOLT KEZDETE

3.1. A változásról, és a létesítő okságról

Változás. Világunkban tapasztalati tény a mozgás és a változás. Minden izeg-mozog körülöttünk a legapróbb elektrontól kezdve a bolygókon át a galaxisokig. A növények szárba szökkennek az állatok, megöregszenek, az emberi akarat irányt változtat és így tovább. De minden változást, valami más változtat meg. (A víz hőmérsékletét a tűz melege, a nyugvó labda elindulását az elrúgó láb, a toll helyzetét az író kéz és így tovább.) Mindazonáltal nem egyszerűen csak azt tapasztaljuk, hogy ami változik, azt valami más változtatja, hanem azt is, hogy ami változtat, azt megint csak valami más változtatja, s azt a mást, újra valami más, vagyis: a változtatók és a megváltoztatottak sorozatait észleljük. Egy példával élve, a labda nyugalmát egy focista cipője változtatja, a cipőt az elrúgó láb, a lábat az izmok, az izmokat az idegek, az idegeket az akarat, az akaratot a motiváció és így tovább. Végül azt mondhatjuk: a lényegileg egymás alá rendezett változtatók sorában nem mehetünk a végtelenségig, hanem kell legyen valamilyen végső létező ami végső soron felelős a változás egész soráért (legyen e sor matematikailag akár véges, akár végtelen).
Létesítő okság. Mindennapos tapasztalatunk az oksági összefüggés, az, hogy egy ok, létesít egy okozatot. Természetesen ide sorolhatjuk a változást is, amiről az imént szóltunk, de most többről van szó. Hiszen gondoljuk meg: amikor megszületik egy ember, akkor valami olyan új létező jön létre, ami azelőtt soha nem volt. Mert jóllehet az anyag, amely felépíti az ember testét már előtte is létezett valamilyen formában (ezt tudjuk az anyagmegmaradás törvényéből) de mégis, létrejön valami merőben új lét, amely előtte soha nem létezett. Ez az új lét az anyag egy bizonyos - addig még sohasem létesült - formája, de nem csak erről van szó. Az embernek testi (anyagi) mivolta mellett van lelke is, vagyis olyan anyagtalan létszférája, amelyben végbe mennek gondolatai, kiteljesednek érzelmei, érvényre jut akarata, aktiválódik lelkiismerete és erkölcsi ítélőképessége, ahol az eleven én-tudat székel stb. Nos ez az anyagtalan létszféra, a fogantatás előtt bizonyosan soha, sehol nem létezett. Viszont a létesülő (tehát megvalósuló) okozat (például egy gondolkodó ember) nem bírja önmagában létének végső alapját, hanem azt, több, tőle független ok létesíti (teremti meg) és tarja létben.
Mind a változásra, mind a létesítő okságra igaz a következő: kétféle okról és oksági sorról beszülünk. (A továbbiakban az oksági sort röviden: ok-sornak nevezem.) Van lényegi ok-sor és járulékos. A lényegi ok-sor időben egyszerre van jelen, s ez a sor hierarchikus sor (ahol az ok-elemek egymást ontológiailag - tehát létezésük fontosságát illetően - múlják felül), ellenben a járulékos ok-sor elemei időben előzik meg egymást (de ezek az elemek ontológiailag azonos szinten állnak). Nézzünk egy példát a változásra: ha egy focista elrúgja a labdát annak lényegi oka, lényegi ok-sorra vezethető vissza: a láb mozgása az izmok mozgására, azok, az idegek hatása, azok, az akarat parancsára (stb.) cselekszenek. Ezek a mozgató okok lényegileg egymás alá tartoznak és mindegyik ugyanabban az időben, van jelen egyszerre. Ezzel szemben a járulékos okok járulékos oksági sort alkotnak: a focista labdába rúgásának az oka, hogy előtte letette a labdát (pl. a kapus a gyepre helyezi, mielőtt elvégzi a kirúgást), ennek oka, hogy előtte gólt kapott, s kivette a labdát a kapuból, ennek oka (röviden), hogy előtte elindult a meccs, ennek oka, hogy előtte bejöttek a pályára, sőt előtte egyáltalán felépítették a stadiont és így tovább. Ezek az okok, csak járulékos okok (mert a lényegi okok mellé járulnak), és lényegileg, a létezésük fontosságát illetően egymással azonos szinten vannak, sőt időben nincsenek együtt, hanem egymást megelőzik. Amíg a lényegi oksági sorban egy második (vagy harmadik stb.) változtató ok lényegileg rendelődik alá az előzőnek (a tőle fontosabbnak!) (pl. a cipő mozgása lényegileg rendelődik alá a változtató, rúgó lábfejnek, hiszen a lábfej nélkül nem lendülne mozgásba), addig a járulékos oksági sorban a változás okai (lényegileg) azonos szinten vannak. Amíg a lényegi sorban egy közbülső változtató ok csak az előző ok erejében tud megvalósulni és kiteljesedni, addig a járulékos sorban nem az elsőző ok erejében, hanem azt követően valósul meg az okozat. Amíg a lényegi oksági sor hierarchikus sor, ahol egy ok mindig ontológiailag múlja felül a rákövetkezőt, s ezért időben együtt van az egész sor, addig a járulékos sor időbeli sor, ahol egy ok ontológiailag nem múlja felül a rákövetkezőt, hanem azonos létszinten állnak, és az első, nincs jelen ténylegesen a második megvalósulásakor, a második nincs jelen a harmadik megvalósulásakor és így tovább. (Vagyis: a stadion épülése nincs jelen az első meccs kezdetekor; a meccs kezdete már nincs jelen az első gól pillanatában, az első gól már nincs jelen, amikor a kapus leteszi a gyepre a labdát, a letevő kéz már nincs jelen a rúgás pillanatában és így tovább.)
Mindezt a létesítő okságra is elmondhatjuk: van lényegi és járulékos ok-sor. Ugyanazok jellemzik, mint amit a változás témakörében kifejtettünk. Nézzünk egy példát. Egy ember létezésének járulékos ok-sora, a szülei, a nagyszülei, a dédszülei és így tovább. Lényegi ok-sora viszont egy nagyon összetett kauzális hálót alkot, amelyet most csak érintőlegesen mutatunk be. Egy ember létben maradásához szükség van oxigénre, vízre és táplálékra. Most csak a légzést nézzük. A légzés oka, hogy tüdőnk levegőt vesz fel, s széndioxidot bocsát ki. De ennek oka szétválik, mert egyrészről: az embernek van tüdeje, az képesek oxigént felvenni; van vérárama, megfelelő összetételű és mennyiségű vérsejtje, amelyek képesek friss oxigént szállítani minden egyes sejthez, amelyek mindegyike hihetetlenül bonyolult vegyi üzem. Ezen oksági sor végén a természeti törvények vannak, hiszen azok biztosítják az atomok, molekulák és sejtek megfelelő milyenségét, amelyek azután szerveket alkotnak, a szervek pedig szervezetet. De másrészről a légzéshez szükség van levegőre, éspedig a megfelelő mennyiségben és összetételben, de ehhez atmoszférára is szükség van, ahhoz pedig, hogy atmoszféra létezzen, növényekre, s hogy ne szökjön a világűrbe az atmoszféra, gravitációra. Sőt, ahhoz, hogy az atmoszféra megfelelő összetételű legyen növényi fotoszintézisre és napsugárzásra van szükség; ezek a tényezők mind részei a lényegi ok-sornak, hiszen időben egyszerre vannak jelen. Ugyanakkor itt még nincs vége. A kellő mennyiségű napsugárzáshoz az szükséges, hogy a Naprendszer megfelelő helyén keringjen bolygónk, a Föld megfelelő méretű legyen, megfelelően forogjon tengelye és a Nap körül. Mindazonáltal még az is szükséges, hogy a Naprendszer, a Tejútrendszer megfelelő helyén létezzen és így tovább. És ez még csak a légzés nagyon-nagyon leegyszerűsített lényegi oksági sorának az ábrázolása! (A táplálkozást és vízháztartást most nem fejtjük ki.)
Az Aquinói Tamás által kifejtett érv lényege a következő: ha a világ örökkévaló (tehát nincs kezdete), akkor a járulékos ok-sor lehet ugyan végtelen, de a lényegi, - az nem! A hierarchikusan egymás alá rendezett okok sorában felfelé (az lényegileg egyre fontosabb okok megismerésében) nem mehetünk a végtelenségig, tehát nem mondhatjuk, hogy ez a sor nem támaszkodik valami végsőre. Ha ezt mondanánk, az egész lényegi ok-sornak nem volna alapja, s éppen a "legesleglényegesebb" ok hiányozna a sor elejéről! Ugyanakkor ez a legesleglényegesebb ok, szükséges, hogy már ne támaszkodjon semmi rajta kívüli másra, hiszen ha támaszkodna, akkor mégsem az az ok a legvégső, és okoskodásunk a "végtelenbe szalad" (vagyis gondolatban, végtelen alkalommal hárítanánk egy "még fontosabb okra" a felelősséget), de ezt már az imént beláttuk, hogy ez nem lehetséges.
Kell, tehát valamilyen végső alap, ami már nem szorul másra, hanem önmagában hordja létezésének okát és alapját. Már most az a kérdés, hogy ez a végső alap lehet-e az anyag (és/vagy a természeti törvények), esetleg valami másféle létező kell legyen? Erre a kérdésre még visszatérünk, de előbb nézzük Tamás harmadik útja alapján az esetleges és a szükségszerű lét összefüggéseit.

3.2. Szükségszerűség és esetlegesség

Világunkban vannak keletkezni és pusztulni tudó tárgyak, dolgok, lények, valóságok. Az anyag állandó mozgásban van; törvényszerűségei által újra és újra felépít bizonyos formákat, szubsztanciákat, amelyek idővel elpusztulnak, széthullnak. Ezeket a létezőket esetleges (kontingens) létezőknek hívjuk, hiszen nem szükségszerűen léteznek, hanem esetlegesen jelentek meg a létezés színpadán. Minden esetleges létezőre áll az, hogy nem birtokolja létezése végső okát és alapját. Akár a tárgyakra, akár a növényekre, az állatokra vagy az emberekre tekintünk, azt látjuk, hogy egyik sem rendelkezik azzal a fundamentummal, hogy biztosítsa önmagának saját létezését; mindnyájan esetlegesek, ami annyit jelent, hogy végesek, más létezőktől függők (pl. oxigéntől, víztől, napfénytől függők stb.), változékonyak (öregedők, elmúlók), létbelileg sebezhetők. Képesek a "nemlét ürességébe" hullani. Az energia folyton csökken, az anyag elemeire esik szét, a molekulák elvesztik rendezettségüket, az idő, a természet erői, az entrópia, pusztítják a formát és a rendet. A növények, az állatok és az ember, száguld a halál felé. Ezt figyelembe véve arra a felismerésre jutunk, hogy az mégsem lehetséges, hogy a világmindenség minden létezője és létsíkja pusztán esetleges legyen, kell legyen valami, ami hordozza ezeknek az esetleges formáknak és létsíkoknak a létezését, vagy annak lehetőségért. Más szóval: az esetleges létezők létezésének alapját csakis valami szükségszerű létező hordozhatja, éspedig azért, mert ami csupán lehetőségként bírja a létet, de mégis létezik, nos, e különösségnek kell legyen valami oka, de ez az ok, nem lehet az esetleges létezőkön belül, csak azokon kívül. Mindez annyit jelent, hogy az a létező, amely nem bírja önmagában létének végső alapját, valami más létezőtől kell nyerje ezt az alapot. Ugyanakkor - véli Tamás - nem lehet minden pusztulásra képes, hiszen tudjuk, hogy egyik létező létfontosságában múlja felül a másikat, s e létezők okságilag összekapcsolódnak, ezért ha minden létező (és létsík) valaha nem léteztek volna, akkor ma semmi sem léteznék, hiszen nem volna ami létrehívná és fenntartaná a létet. Azt kell mondjuk tehát: kell legyen valami, ami szükségszerű, ami már nem esetleges. S összekapcsolva a 3.1. pontban mondottakkal: ez a "valami" oka és alapja minden változásnak, minden létesülésnek, hiszen látjuk, hogy minden változás és létesülés esetleges csupán, ugyanakkor nem lehet minden, "pusztán csak esetleges létező"; kell legyen szükségszerű is, ez pedig az, ami minden létnek és létmozgásnak (változásnak) a legvégső oka és alapja.

3.3. Naturális, vagy szupranaturális ok? Materializmus, vagy inmaterializmus?

Most tehát azt kérdezzük: mindennek végső oka és alapja (az, ami szükségszerű, és már nem mástól, hanem önmagától nyeri létének végső okát és alapját), vajon egy természeti (tehát naturális) vagy természetfeletti (szupranaturális) ok? Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy az anyag és a természeti törvények bizonyulnak-e elégséges végső oknak, vagy kell legyen valami, ami eredendőbb alap, ami transzcendens (anyagon túli)? A választást az kell eldöntse, hogy melyik hipotézis (a naturális, vagy a szupranaturális) él kevesebb feltételezéssel és nagyobb magyarázóerővel?
Véleményem szerint egy természetfeletti ok mindkét szempontot jobban kielégíti, sőt az anyagi magyarázat komoly nehézségekkel küzd, amelyből nézzünk néhányat:
Az anyagi magyarázat nem tartalmazza a változás és a keletkezés tényleges, végső okát. Az anyag folyton változik, formálódik; keletkezik és pusztul s e változások lényegi, és járulékos ok-sorokra épülnek. A lényegi ok-sorok - mint láttuk - nem lehetnek végtelen eleműek, hanem kell legyen végső elemük ami felelős az egész láncért. De éppen az anyag az, ami megváltozik éspedig folyton-folyvást, s ha egyszer az anyag állandó változásban van, akkor változásának oka a változáson kívül (vagyis az anyagon kívül) kell legyen.
De itt felmerülhet ellenvetésként, hogy talán az anyag hajlamosságai (amit gyakran természeti törvényeknek hívunk), felelős az egész változásért. Ám az ellenvetés felettébb problematikus.
Először is az a probléma vele, hogy a változatlan természeti törvények, vajon hogyan tudnának fenntartani ennyi változást? Mert jóllehet Istenről is állítjuk a változatlanságot, de Ő szabad akarattal rendelkező személyes Lény, és azért, amiért Isten ilyen, a teista magyarázat sokkal jobb modell (és elegendőbb ok), szemben a mechanikus, statikus törvényekkel. Isten - ha van -, szabad akaratánál fogva teremthetett magánál kevesebbet, olyat, amely változékony, esetleges, s így a léttökéletesség alacsonyabb fokán létezik. De a mechanikus törvények, ha változatlanok, egy folyton-folyvást változó anyaggal miként létezhetnek szoros összefüggésben? Itt válaszul két naturalista magyarázatunk lehet, de egyik sem állja meg a helyét. Mert vagy azt mondjuk, hogy (1) a természeti törvények nem mechanikusak, hanem statisztikai jellegűek, (2) vagy azt, hogy mechanikusak ugyan, de a sok természeti törvény (az anyag száz meg száz hajlamossága) egymással összefüggésben léteznek és mindig változatlanok, de az összetételek (ahogyan ezek a természeti törvények egymással összefüggenek) lehetőséget adnak az anyaghalmazok állandó változására.
De - mint mondtuk - egyik válasz sem jó. Az első azért nem, mert ha - a kvantumfizikából kiindulva - az anyag hajlamosságait statisztikusnak mondjuk (tehát olyan jellegűnek, amely csupán valószínűségi alappal bír; tehát indeterminisztikus) akkor már sem az anyag sem a természeti törvények (az anyag-hajlamosságok) nem bírnak szükségszerű státusszal, hanem az anyagi világ minden létezője és létsíkja esetleges. Azt viszont már felismertük, hogy nem lehet minden esetleges, hanem az esetleges létezők és létsíkok valamilyen szükségszerű alapban kell gyökerezzenek. Ha ez a szükségszerű alap sem az anyag, sem a természeti törvények nem lehetnek, akkor "az anyagi világon túl" kell keressük azt, s így eljutunk egy transzcendens (e világon túli) okhoz, amit "Istennek" nevezhetünk. Ha viszont a másodikat mondjuk, akkor először is nem vagyunk képesek megmagyarázni a véletlen történéseket (márpedig úgy hisszük léteznek ilyenek), másodszor pedig - és itt van a lényeg -, ezen a vonalon is Istenhez jutunk. Mert ha a sok-sok természeti törvény különös kapcsolata teremti meg az állandó anyagi változást, akkor az a probléma merül fel, hogy minden összetettség, éppen összetettsége miatt, egy tőle különböző okot feltételez. Ezt könnyen megérthetjük, ha meggondoljuk: mindenfajta összetettség több elemet számlál; az, hogy az összetettségben egy bizonyos számú elem létezik, se több, se kevesebb, valamilyen oknál fogva van így, de az elemek nem tartalmazzák ezt a bizonyos okot.
Egy egyszerű példán bemutatva: ha van három testvérem, akkor annak oka, hogy miért pont három van (és se több, se kevesebb!) nem derül ki egyik testvérem létezéséből sem. Annak oka, hogy miért pont ennyi van, a testvéreim és saját létezésem tényén kívül keresendő, például a szüleim szándékában, akik éppen négy gyermeket akartak. Ebből belátható, hogy oka kell legyen annak, hogy bizonyos elemek egymással összetevődnek, így minden összetételért valamilyen olyan ok felel, ami nem része az összetettségnek. Viszont a materialista világkép egy többszörösen összetett végső okot feltételez, amely az imént kimondottak alapján nem lehet helytálló. Mert tény, hogy az anyag és azok törvényei egymással összetettségben léteznek, de a sok-sok természeti törvény, egymással, szintúgy. A változás, a keletkezés és a pusztulás végső oka tehát nem lehet sem az anyag, sem a természeti törvények összefüggése, hanem ezeken kívüli kell legyen. Ha pedig a kvantumfizika alapján a természeti törvényeket is az indeterminizmushoz (a nem-meghatározottsághoz, a változékonysághoz, a valószínűséghez) soroljuk, akkor pláne nem lehetnek az anyag/energia hajlamosságai (más szóval a természeti törvények) a végső okai világunk létezésének és folyamatainak, éspedig azért nem, mert akkor minden anyagi lét, összefüggés és történés, esetleges volna, ez viszont nem lehetséges (mint azt korábban beláttuk). Ebben az esetben is e világon túl van az a szükségszerű, változatlan lét, amelyekben mindezek gyökereznek.
Másodszor az a probléma vele, hogy az anyagi magyarázat nem képes az elégséges magyarázatra. Hiszen az, hogy az anyag valahogyan viselkedik, beláttatja belünk, hogy más is létezik a világban, mint anyagi lét. Mert a viselkedés, bizonyára valamilyen más lét, mint maga az anyag. Ez alatt azt értem, hogy szigorú értelemben csak azt hívhatjuk anyagnak, amelyek érzékszerveinket közvetlen benyomásra késztetik, tehát látjuk, halljuk, érintjük, szagoljuk, ízleljük azokat. Amit ilyenformán nem lehet észlelni, azt nem hívjuk anyagnak, s a természeti törvényeket, az anyag egy bizonyos viselkedését, jellegét nem lehet ilyenformán észlelni. Csak az ok-okozati összefüggések hátterén következtetünk rájuk, s építjük be azokat természettudományos világképünkbe. De kérdés, ez a két létsík (az anyagi és a nem-anyagi) hogyan kapcsolódik egymással össze, s hogy végső válaszként elégséges magyarázat lehet-e a pusztán anyagi (materiális, naturális) magyarázat, amikor a világunk teli van nem-anyagi létsíkokkal is: például a (a) természeti törvényekkel (melyek egymással és az anyaggal is összefüggenek, más szóval) (b) összefüggésekkel, (c) kölcsönhatásokkal, (d) relációkkal, a (e) gondolatokról, a (f) fogalmakról, az (g) érzelmekről, és a (h) matematikáról már nem is beszélve. A materialista-naturalista hipotézis nem tud kielégítő magyarázatot adni ezekre a kérdésekre, s ezek a kérdések mind aláássák az ateizmust. Ezzel szemben a teista hipotézis képes a válaszra: Isten, aki nem-anyagi lény, de aki a lét legmagasabb fokán létezik, szabad akaratánál fogva magánál alacsonyabb létsíkokat és létezőket teremtett. Ezek anyagi és nem-anyagi minőségek formájában jelentek meg a létezés színpadán.
A teista hipotézis tehát választ ad a nem-anyagi létsíkok létezésére is, de a materialista nem képes erre.
A harmadik probléma az, hogy nem csak arról van szó, hogy az anyag és a természeti törvények egymással összetettséget alkotnak, hanem arról is, hogy egymástól függnek, az viszont nyilvánvaló, hogy minden függőség, feltételesség. És mivel (1) léteznie kell azoknak a feltételeknek is, amely által a feltételes létezik, (2) de a feltételek sora nem lehet végtelen, mert akkor egyetlen feltételes sem létezhetne (ugyanis nem volna végső alapja a feltételeseknek), végül (3) a feltételek sorozata nem érhet véget valaminő anyagi (agyag + törvényei) léten, vagy létsíkon belül (hiszen minden anyagi lét és létsík feltételes és mástól függő), ezért kell létezzen egy feltétlen ok, ami már teljességgel nem-anyagi természetű. Más szóval: az anyagi világ (anyag + törvényei) egyetlen eleme sem hordozza magában a többi elem létezésének okát, de önmaga is csak a többi elem létezésének oka végett létezik, így egyetlen elem (az anyag és törvényei) sem létezik szükségszerűen. De mivel minden esetleges lét és létsík szükségszerű létben kell gyökerezzen (hiszen minden, ami esetleges, lehetne nem-létező is, és azért, hogy mégis létezik, egy tőle független ok felel), szóval, mivel minden esetleges lét szükségszerű létben kell gyökerezzen, ezért léteznie kell a szükségszerű létnek is, amely már transzcendens, vagyis "e világon túli", hiszen e világ minden eleme esetleges, így azok között nem található a szükségszerű létező.
A változás és a létesülő okság által, s a szükségszerűség/esetlegesség összefüggése által akkor is eljutunk a transzcendens okhoz, ha a világegyetem öröktől fogva fennáll, éspedig akármilyen formában is áll fenn!

4. ELLENVETÉSEK VIZSGÁLATA

Az ellenvetéseket, amelyeket fel szoktak hozni a kozmológiai istenérv ellen, kétféleképpen szokták megfogalmazni: primitíven és kifinomultan. Ez utóbbiaktól most eltekintünk, és majd felelünk rájuk a FILOZÓFIAI ISTENBIZONYÍTÁS keretein belül kifejtett Kozmológiai istenérvben. Most megelégszünk azokkal az egyszerű és naiv ellenvetésekkel, melyek a magyar nyelvű világhálón, az ateizmust népszerűsítő oldalakon megjelentek. Az egyszerű ellenvetések nagyszerű példája lehet Russel és Shermer érvelése.
Azt mondja Russel:
"Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes."
Fentebb már megválaszoltuk, hogy miért kell minden esetleges, feltételes, függő és/vagy kezdettel bíró létezőnek (és létsíknak) okkal rendelkeznie, és azt is, hogy ezek mellett miért kell létezzen olyan létező is, amely logikai szükségszerűséggel magában hordozza létének okát (hiszen ha nem így lenne, akkor végtelen láncolat állna fenn, de akkor nem létezne végső alap, hanem minden okozat a "semmiben lógna"). Végül azt is megválaszoltuk, hogy ez a végső alap (a végső ok) miért nem lehet sem az anyag, sem azok tulajdonságai, hajlamosságai, törvényszerűségei.

Michael Shermer ugyanazt mondja mint Russel.

"Ha Istennek nincs szüksége mozgatóra, akkor nyilvánvalóan nem minden dolog igényel mozgatót a világmindenségben. Elképzelhető, hogy az univerzum létrejöttének kezdete volt az, ami a saját első mozgatójaként működött. (...) Ha Istennek nincs szüksége hatóokra, akkor nem minden dolog igényel hatóokot a világmindenségben. Elképzelhető, hogy a világmindenségnek magának sincs rá szüksége. Talán "az univerzum egy kvantumvákuumból jött létre minden előzmény nélkül."

Magyarul, a világ, amikor létrejött, akkor vált első mozgatóvá. Éspedig úgy jött létre, hogy magát hozta létre minden előzmény nélkül - mondja Shermer.
Ezt a kérdést is már érintettük fentebb. (1) Meglehetősen abszurd feltételezés, hogy minden előzmény nélkül, megteremti magát a világ. (2) A kvantumvákuumban is történtek folyamatok (ha egyáltalán létezett ilyen kvantumvákuum vagy szingularitás stb. ami felrobbant), ezek pedig azok a kvantumingadozások voltak, amelynek egyikéből a világ "megszületett", mondja az eredeti hipotézis. Mindazonáltal levonhatjuk a következtetést: ha voltak folyamatok, akkor igaz mindaz, amit eddig mondtunk. Minden történés és változás egy tőle független ok következménye (még akkor is, ha ezeket az okokat nem ismerjük), hiszen ha nem így lenne, akkor az okozat, magát rántaná létbe a semmiből, ez viszont képtelenség. A változások végső oka viszont nem lehet a kvantumléten belül, hiszen ott minden esetleges (az anyagi részecskék, és/vagy energiacsomók /kvantumok/ és a kvantumhajlamosságok is, ha hihetünk a kvantumelméletnek), ezért egy olyan létben, ahol semmi nem szükségszerű, nem találjuk meg az esetleges lét okát és alapját. Arról pedig nem is beszélve, hogy ezt a hipotézist (a kvantumkozmológia által elgondolt ősrobbanás-hipotézist), nagyon sok segédhipotézissel kellett megtámogatni, kiegészíteni, hogy megálljon, amelyek mind-mind gyöngítik az alaphipotézist. Mert emlékezzünk mire jutottunk a 2. pontban: el kellett vetnünk mindazt amit jelenleg tapasztalunk, vagyis fel kellett számolnunk az idő, a tér és az összes természeti törvény létezését, ahhoz, hogy a hipotézis megálljon!

5. AZ ÉRV ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS VÉGSŐ KONKLÚZIÓJA

A kozmológiai istenérv egyszerre erős és gyönge argumentum a teizmus oldalán.
Erős, mert akár volt kezdete a világnak, akár nem, az érv elvezet ahhoz, hogy levonjuk: kell legyen e világon túl valamilyen szükségszerű létező, amely okozta világmindenségünket, amely "felette áll", a világnak, amely létben tartja (hiszen a természeti törvények, azok összefüggése, és anyaghoz tartozó relációja stabilan státuszában marad, megőrzi jellegét és nem számolódik fel egyik pillanatról a másikra). Ahhoz, hogy e transzcendens létezőt tagadjuk, nagyon sok abszurd és valószínűtlen dolgot kell beépítsünk abba a hipotézisbe amiben hinni akarunk. A józan ész inkább amellett kötelezi el magát, ami kevesebb segédhipotézist és nehezen hihető elemet feltételez, és jobban magyarázza a vizsgált területet. Ha pusztán anyagi magyarázatot adunk, akkor az anyag száz és száz hajlamosságainak és törvényszerűségeinek végpontján ér véget elméletünk, amelyek egymással nem függnek szorosan össze, esetlegesek, és egymástól függők. Ez egy bonyolult, nehézkes, sokat feltételező és gyenge magyarázóerővel rendelkező hipotézis. Ellenben ha Istent, egy transzcendens lényt feltételezünk, akkor azonnal van magyarázat mindenre (hiszen egy mindenható, tökéletes létező, minden általunk ismert létre elégséges okot és magyarázatot szolgáltat), és ráadásul egyszerűbb is ez a hipotézis, hiszen minden lét és összefüggés végén ugyanaz az egyszerű, osztatlan ok, - Isten áll. Ha csak a valószínűségek szempontjából vetjük is össze a két hipotézist (a materiálist és az istenit), akkor is a teista hipotézis a jobb és erősebb elmélet, az ateistával szemben. De nem csak erről van szó. Az ateista hipotézis, az összetételekre (anyag és természeti törvények), a függőségre, az esetlegességre nem tud felelni, hiszen nincs mivel feleljen, ha minden esetleges és mástól függő. Azt sem felelheti, hogy "ezek az elemek egymást tartják", hiszen ezzel, továbbra sem válaszolt arra, hogy miért pont ennyi elem létezik és ezek miért pont ilyen összefüggésben függnek egymástól? Mint láttuk, minden rendszer, mely több elemet számlál, az elemek száma végett olyan okkal bír, amely a rendszeren kívül van. (Pl. az az ember, akinek 3 testvére van; a testvérek számának okai a szülők, vagyis ez az ok, kívül van a testvérek közösségén.) Mindennek a végső okaként egy osztatlan, egylényegű, tökéletes, anyagtalan létezőt megjelölni, talán szükségszerű következtetés, de ha nem is szükségszerű, mindenképpen valószínűbb, és ezért jobb magyarázat, mint az ellenkezőjét feltételezni.
De a kozmológiai érv mégis, mindezek mellett, egyben gyönge érv is, mert nem vezet el a teizmus Istenéig. Mert nagyon valószínű ugyan, hogy ettől a transzcendens valóságtól (Istentől) függ az Univerzum, az is valószínű, hogy ez a létező osztatlan, egylényegű, egyszerű, mindenható, és bölcs, de mindez a jellemzés a deizmus Istenére is ráillik. Ezért a kozmológiai istenérv egy erős argumentum az ateizmus-materializmus-naturalizmus ellen, de nem elégséges a teizmus mellett. Arra mégis jó, hogy legalább a deizmusig elvezesse a vizsgálódó elmét, és az erős ateizmus ellen (amely mindenféle Istent igyekszik kiküszöbölni, a deizmust is) erős érvként szolgáljon.

Rajnai Lencsés Zsolt 2005.