Január 11, 2002 - 23:03
8. rész: A szeretet követése egy szeretetlen világban...    

Az előző részben arról volt szó, hogy a szeretet követésének milyen következményei lennének steril környezetben.
Steril környezet alatt értettük azt az állapotot, amikor mindenki a szeretet életrendje szerint él, vagyis nincs szeretetlenség, nem létezik rossz, csak tisztán, sterilen a jó.
Láttuk, hogy ebben az idillikus állapotban csupa pozitív következményei lennének a szeretet követésének. A kérdés viszont nem csak ennyiből áll, hiszen mi emberek nem steril körülmények között élünk, a mi világunkban nem csak a jó létezik, hanem a rossz is.

Ezért most vizsgáljuk meg azt, milyen következményei vannak a szeretet követésének "nem steril" körülmények között, vagyis itt a Föld bolygón, ahol a szeretetre gyakorta nem viszontszeretetet, hanem valami rosszat, valami "nem-szeretetet" kapunk...

Kiindulásul idézzük fel, hogyan definiáltuk a szeretetet.

Alapvetően 4 dolgot mondtunk:
- a szeretet tárgyától függetlenül létező,
- a másik lényért munkálkodó és fáradozó
- örök érvényű életfelfogás,
- és örök érvényű életgyakorlat.

A szeretet legelső és legfontosabb lényege, hogy nem függ semmitől, kizárólag saját magától! Ez különbözteti meg a valódi szeretetet a "nem valóditól", amit kölcsönös önzésnek is hívtunk.

Hiszen, ha csak azokat szeretnénk akik minket viszontszeretnek, akkor semmivel sem lennénk (ezen a téren!) különbek a bűnözőknél, a gyilkosoknál, a tolvajoknál, és egyéb köztörvényes bűnözőknél, ugyanis azok is szeretik azokat, akik viszontszeretik őket!
A valódi szeretet nem ilyen! (Erről részletesen írtam az etika 4. fejezetében.) A valódi szeretet nem függ semmitől, hanem mindennek alapja és sarkköve. Azért képes a cselekvésre, mert ez önnön lényege, s mert önmagát meg nem tagadhatja...

Mivel ez így van, ebből egyenesen következik, hogy a szeretet minden időben és minden közegben egyforma, és saját lényegéből fakadóan mindenkire kiárad...
Konkrétan ez azt jelenti, hogy steril környezetben a jókra (a szeretettel cselekvőkre), és "nem steril" környezetben (itt a Földön) a rosszakra is kiárad; az önzőkre, a kegyetlenekre, a méltatlanokra, a hálátlanokra és az ellenségekre is!
Talán mindez hihetetlenül hangzik, de mégis így van.

Ha nem így lenne, ha lenne valaki, aki felé a szeretet nem áradna ki, máris megszűnne önmagától függővé lenni, és ezért nem beszélhetnénk többé valódi szeretetről!
Az előző részben láttuk, hogy a szeretet követése steril környezetben, csupa jó következményeket teremt: boldogságot, békességet, szabadságot, fejlődést, és életet.
Itt a földön való követése azonban nem csak pozitív, hanem negatív következményekkel is együtt jár. A negatív következményei mellett viszont a pozitív következményei hatványozott erővel lépnek fel, és ezért a szeretet olyan magasságokba emelkedik, amilyen magasságokba steril körülmények között sohasem emelkednék.
Nézzük részletesen, miről van szó.
A negatív sajátságok lényege a szenvedés, mely három dologból áll:
a., küzdelem önmagunkkal
b., szenvedés a környezettől
c., együttszenvedés másokkal

A pozitív sajátságok lényege a megmentés, a megszabadítás. Ez is három dologból áll:
a., megbocsátás
b., ellenség szeretete
c., kezdeményező szeretet

Nézzük valamennyit egyenként:

a., küzdelem önmagunkkal

Minden ember az önzés "csírájával" születik. Hogy ez mennyire így van, figyeljük meg a kisgyerekeket.
Tiszták és ártatlanok, de mégis első szavaik az "enyém", a "nekem", és milyen hathatós igénnyel használják ezeket! Ki mondaná azt, hogy egy két éves gyermek bűnös? És mégis ez a kis emberke már ekkor elkeseredett harcot vív azért ami az övé.
Az önzés lényege az én-központúság, s ezekben a parányi emberekben ez már jelen van.
Ahogy nőnek, ez a genetikai program - ami egyébként fontos és szükséges a túlélés szempontjából - egyre erősebben fejti ki hatását...

Szemléletesek Erich Fromm szavai:

"A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeressék, és nem abban hogy ő szeret...A feladat számukra ezért abban áll, hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók. Ezt a célt különböző úton-módon igyekeznek elérni... Azoknak a módszereknek a legtöbbje, amelyek segítségével az emberek szeretetre méltóvá akarnak válni, megegyezik azokkal, amelyekkel sikeressé akarnak válni." (Erich Fromm: A szeretet művészete)

Az ember felnőtt korára egy kiterebélyesedett önzés, akinek szellemi-lelki látását alapjaiban homályosítja el a nagyra nőtt "én".
- Ki az aki nem a legjobbat akarná önmagának?
- Ki az aki nem szeretne sikeres, boldog ember lenni?
- Ki az aki nem vágyakozik arra, hogy elismerjék, hogy lehetőleg gazdag, befolyásos ember legyen?
Talán csak nagyon kevesen.
A társadalom nagy többségében ilyen emberekből áll.
Ez a létező önzés az oka,
- hogy békétlenség van a családokon belül,
- hogy sűrű a válás;
- ez az oka, hogy háború folyik a politikai pártok között;
- ez az oka, hogy ellentétek vannak etnikai csoportok között;
- és ez az oka, hogy háborúk folynak a nemzetek között.
Önzés, érdek és összeférhetetlenség. Minden ember, minden politikai párt, minden népesség, minden kultúra és minden nemzet önmagát akarja megvalósítani, függetlenül attól, hogy ez mit okoz másoknak.
Ez a világ nagy rákfenéje.
Erre csak a szeretet lehet megoldás.

Amikor egy ember belátja azt, hogy az önzés minden baj globális oka, és amikor megérti, hogy csak a következetes, és igazságos szeretet képes megoldást hozni erre az egyetemes problémára, akkor - ha van benne jó érzés és igazságszeretet - szembefordul az önmagában lévő önzéssel.
Ez egy radikális változás, mert ez, a szemlélet teljes megfordulása.
A szemlélet az agyban kezdődik és a szívben ér véget. Az ember átlátja a helyzetet - önmagáét és a világ egyetemes problémáját - és döntést hoz. Tovább nem akar "önzés-vezérelte" életet élni.

A küzdelem és a szenvedés lényege abban áll, hogy jól lehet a belátás megszületik, az agy és a szív kész, de a test nem az. Zsigereinkben továbbra is ott van az önzés, minden múltjával, emlékével, reakcióival, szokásaival együtt!
Hiába született meg bennünk az elhatározás, hiába kész a szívünk, tetteink, és gyakorlatunk nem az, és csak hosszú idő múlva lesz az.

A megszületett döntés után igyekszünk szeretettel cselekedni, de erre sokszor gonoszságot kapunk válaszul, s ekkor ösztönös reakciónk életbe lép: az indulat, a harag, a keserűség, a lemondás, a cserben hagyás.
Ám ilyenkor a megújult elme azonnal figyelmeztet, hogy: "A szeretet nem ilyen! A szeretet nem függ a szeretet tárgyától! A szeretet nem a viszontszeretetért szeret, hanem mindentől függetlenül szeret, hiszen ettől szeretet".
De a testünk, a zsigereink, a szokásaink újra és újra indulatokat, és egyéb rossz reakciókat termelnek, s a kettő - a régi szokásaink és az új elhatározásunk - küzdelemben feszülnek egymásnak...
Előbb utóbb a szeretet - az új elhatározás, a "szív embere"- győzedelmeskedik, de csak egy csatát nyert meg, mert a háború folytatódik.

A háború egész életünkön át folytatódik, igaz az elején a leghevesebb, de aztán - a sorozatos győzelmek hatására - egy "új én", egy "új jellem" formálódik bennünk, ami már erősebb a régi, az önző, az egoista énnél....

Ez a folyamat azonban sok küzdelem, és sok szenvedés árán jut célba...

b., szenvedés a környezettől

Az az ember akinek gondolkodása megváltozott, aki látásmódját a szeretet életrendjéhez szabta, szenvedni fog mindentől ami szeretetlen és igazságtalan. (A valódi szeretet sohasem választható el az igazságtól és a többi erénytől. Erről a következő fejezetben szólok majd. ) A környezet - mivel a társadalom színe-java az önzés életrendjében él - természeténél fogva ellentétes beállítottságú, s így önző és igazságtalan. Ez a hatás szinte állandóan befolyással van, és lelki fájdalmat okoz annak, aki a szeretet életrendjében gondolkodik és cselekszik.

A környezettől való szenvedés durvább fajtája, amikor a környezet ellenséges módon viselkedik aziránt aki a szeretet életrendjében él. Ennek legfőbb oka, hogy a valódi szeretet elválaszthatatlan az igazságtól, ezért sohasem részrehajló, vagy megalkuvó, vagy gyáva. Ez a fajta szilárd egyenesség szemrehányásként és kihívásként hat az önzés életrendjében élők számára akaratlanul is.

Itt két alapvető csoport van:

1. Azok, akik szívük mélyén érzik, hogy nekik is így kellene élniük, hogy csak a szeretet életmódja méltó egyedül az emberhez, de mégsem élnek így, azok szemében inkább szemrehányás ez az életpélda és ezért ellenérzéseket válthat ki...

2. Azok, akik megátalkodottan és nyíltan ellenségesek. Ők kihívásként élik meg a dolgot, és szinte "csak azért is" keresztbe tesznek, hogy próbára tegyék a szeretetben élő embert.
Ha sikereket érnek el, kárörömmel hangoztatják eredményüket, ha meg kudarcot, még hevesebben próbálkoznak újra. Persze a valódi szeretet elpusztíthatatlan, és épp ezért nagyon állhatatos. A kihívók lassacskán felhagynak szándékukkal...

c., együttszenvedés

Az együttszenvedés, a harmadik területe a szenvedésnek.
A szeretet életrendjében élő ember segítőkész és a környezetét szolgáló ember. Csakhogy a környezet az életet pusztító bűnök és szenvedélyek között vergődik. Ez alatt érthetjük az igazságtalanság hatására fellépő stresszt, a keserűséget, a lelki bajokat; vagy a fizikai kísérőjelenségeket, mint pl. az alkohol, a kábítószer, a mértéktelen szexuális kicsapongás, és egyéb függőségeket.
Az önzés életrendjében élők (tehát az egész Föld bolygó) szenved a globális önzés következményeitől: a boldogtalanságtól, a háborúságtól, a pusztulástól stb. (Erről részletesen szóltam az előző részben.)
A szeretet viszont együttérzést és megszabadítást jelent. Szolgálatot. (Erről szóltam a 6. részben.)
Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a szeretet együtt érez a szenvedőkkel, és lelkileg osztozik sorsukban...

Erről az együttszenvedésről ír Vankó Zsuzsa a Boldogság törvénye c. könyvében:

"Ezt a szenvedést tragikusan súlyosbítja, hogy az önző emberért szeretettel küzdeni nem hálás dolog. Nem csak hogy gyors javulás nem várható, hanem igen sokszor hitet és türelmet a legvégsőkig próbára tevő visszaesések következnek helyette. Hála sem várható. Nagy a hajlam a bűnös emberben, az áldozatkész szeretettel való visszaélésre, az érte küzdő önzetlen szeretet kegyetlen megsebzésére is. Igaz viszont, hogy csodálatos, hasonlíthatatlan öröm, ha az ilyen küzdő szeretet győzelmet arat. De ez az eredmény nem biztosított, hosszú és rögös az út a célba érkezésig. "

Ezek voltak a negatív sajátosságok. Talán egy kicsit elszomorító, hogy ez a dolog létezik, de még sem szabad elfelednünk a következőket:

"...az önzés világában (tehát a földi világban) senkinek sem lehet szenvedés nélkül élni, és abból kimenekedni sem lehet szenvedés nélkül. Nagy különbség van azonban az önzés következményeiből származó kényszerű szenvedések és a szabadulásért önként vállalt szenvedések között! Míg az előzőek, reménytelen és testet, lelket sorvasztó szenvedések, az utóbbiak növelik az ember belső erejét, csiszolják jellemét, és ezek közepette, ezek ellenére is boldog az ember..." (Vankó Zsuzsa. A Boldogság törvénye 58.o.)

Ezek után nézzük a pozitív sajátságokat:

a., megbocsátás

Az első pozitív sajátosság a megbocsátás.

Azért sajátosság, mert a szeretet ezen megnyilvánulása csak ebben a közegben jelentkezik. ( A "nem steril" közegben, mint pl. a földi társadalmakban, ahol jelen van a rossz és a gonoszság is, nem csak a jó)
- és azért pozitív ez a sajátság, mert a szeretet az önzéssel, a gonoszsággal való háborúban nem meggyengül, hanem a rossz hatására még erősebb lesz, hiszen steril közegben nincs szükség a megbocsátás erkölcsi magaslatára, s ezért ott ilyen nem is létezik!

Itt viszont szükség van rá, és a szeretet - mivel magát meg nem tagadhatja - megbocsát az ellene méltánytalanul vétkezőnek...

Lássuk milyen a valódi megbocsátás, de előbb azt nézzük, milyen a "nem valódi":
1. Megbocsátok, de tovább haragszom.
2. Megbocsátok, és nem haragszom, de azért nem felejtem el amit tettél.
3. Megbocsátok, de még neheztelek rád.

Ezek nem nevezhetők megbocsátásnak, sem valódi szeretetnek. Az igazi megbocsátás lényege a visszafogadás!
Amikor megbocsátottunk annak aki vétett ellenünk, akkor pontosan oda, abba a helyzetbe kerül vissza az illető, ahonnan vétke miatt száműztük őt a szívünkből.
Ha egy barát sértett meg, és megbocsátunk neki, akkor mint barátot kell visszafogadnunk szívünkbe. Ha a gyermekünk bántott meg, vagy anyánk, vagy szerelmünk, akkor ha megbocsátottunk neki, akkor mint gyermekünket, vagy anyánkat, vagy szerelmünket kell visszafogadjuk, és pontosan ugyanarra a polcra a szívünkben, ahonnan eltávolítottuk őt haragunkban.
A megbocsátás után sem neheztelés, sem harag, sem felemlegetés nem maradhat.
Ez az igazi megbocsátás, a többi hamisítvány...
(Ugyanakkor a morál nem teszi kötelezővé a megbocsátás minden fajtáját, de erről majd két fejezettel később szólok.)

A valódi megbocsátásban az a szeretet hozzáállása, hogy nem önmagát sajnálja, nem saját sérelmeire néz, hanem a vétket elkövetőt sajnálja, mint aki vétett az igazság és a szeretet törvénye ellen.
Ő az igazi áldozat és nem mi. Neki egy bőrben kell élnie önmagával, és az önzés életrendjében élőkre visszahatnak bűneik átkos következményei, amelyek szenvedést okoznak neki.
A szeretet ezt tartja szem előtt, és nem saját sérelmét. Ez ad erőt a megbocsátáshoz.

Végül három dolog a megbocsátásról:
- a csalódásból is meg kell tudni bocsátani.
Ez alatt azt értjük, hogy nem csak akkor van szükség a megbocsátásra amikor haragszunk valami sérelem miatt, hanem akkor is, ha a sérelem miatt nem haragszunk, hanem csalódtunk valakiben.
Ha "összetört bennünk egy világ", akkor is!
A csalódás, a keserűség és harag egy tőről fakadnak, az a közös bennük, hogy mindhárom száműzi az illetőt a szívünkből, és ezért valamennyi önzés, s a valódi szeretet életrendjében élő ember nem maradhat meg az önzés állapotában!
- a valódi megbocsátás végtelen mennyiségű és idejű.
Mivel a szeretet soha el nem fogy (hiszen ami elfogy, az nem valódi szeretet), ezért a megbocsátás sem merül ki soha. Akárhányszor vétkezik ellenünk valaki, soha "nem telhet be a pohár", mert ha betelik, ez annyit jelent, az ösztönös, velünk született önzés kerekedett felül bennünk.
- nem jó halogatni a megbocsátást.
Minél jobban halogatjuk, a csalódás, a keserűség, vagy harag annál hatalmasabbra terebélyesedik bennünk, és annál nehezebb lesz később megbocsátanunk...

b., Ellenség szeretete:

Tulajdonképpen ez az a magaslat, amely a szeretet csúcsa. Steril körülmények között a szeretete ezen kiválósága sohasem jelentkezne. De világunkban erre is szükség van. Igazából a kereszténység és Jézus Krisztus tolmácsolásában jelentkezik legtisztábban a szeretet ezen magaslata.
"Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mivel vagytok különbek a vámszedőknél (hazaárulóknál, gonosztevőknél), hiszen ők is szeretik azokat, akik őket viszontszeretik..."
"Ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjazik adj innia..."
"szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal akik titeket bántanak..."
Ezek Jézus Krisztus és Pál apostol szavai.

Ha valaki nem hinne Istenben és a Bibliában az is képes lehet belátni azt, hogy nem volna valódi szeretet az, amely a gonoszságra gonoszsággal felelne, vagy az igazságtalanságra még nagyobb igazságtalansággal.
Amikor valaki velünk ellenséges, és megannyi rosszat tesz nekünk, háborog a lelkünk az igazságtalanság láttán. Ám ha ugyanúgy cselekednénk mint ő, nem csak őt, de magunkat is elítélhetnénk.
A rossz, ez által rosszat szül, a bosszú bosszút, és az ördögi körből nincs más kiút csak a szeretet.
Ezért van létjogosultsága Jézus szavainak, még akkor is, ha elsőre képtelenségnek látszik!

Ahhoz, hogy átéljük az ellenség szeretetének lehetőségét, olvassuk el a híres stresszkutató Sellye János gondolatait:

"Bizonyos tekintetben úgy is vehetjük, hogy az önzés az eredendő bűn, nem csak az ember, hanem minden élőlény számára... Sok sejtű organizmus az ember is. Testének sejtjei annyira egymástól függenek, hogy külön-külön nem is tudnának megélni. Egyeseket az tesz nélkülözhetetlenné, hogy a szervezet táplálását látják el, másoknak a mozgatás és a helyváltoztatás szerepe jutott. Egy harmadik csoport az élettevékenység összehangolását kapta feladátul... Ki-kitörhet egy forradalom valamely részben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az amit ráknak nevezünk. És ebbe nem csak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik."

Ebben a találó példában arról van szó, hogy az egész emberiség ősproblémája az önzés, mely úgy működik, mint a rák a testben.
A rák lényege, hogy egy bizonyos sejtcsoport elfeledkezvén az önzetlen szolgálattevő munkáról, elkezd "önmagáért élni", elkezd burjánzani. Ez később olyan mértékben lesz kárára az egész testnek, hogy bele is hal. De itt következik a megdöbbentő befejezés: a lázadó rész is belepusztul ebbe!

A példa az ellenség szeretete szemszögéből is tökéletes.
Mert amikor egy ember ellenséges és gonosz, akkor nem csak nekünk árt vele, hanem önmagának is. A gyűlölete őt járja át igazán, önmagának árt vele a legtöbbet!
A valódi szeretet ilyenkor is a másikért él és tevékenykedik. Arra tekint, hogy a legszerencsétlenebb áldozat maga az elkövető! Ezért segít rajta, és szolgál érte, még most is. És nem is értelmetlen dolog az, amit tesz! Az imént idézett bibliai szakasz így szól egészében: "Ha éhezik az te ellenséged adj ennie, ha szomjazik, adj innia, mert ha így cselekszel, eleven szenet gyűjtesz az ő lelkére" Ez annyit jelent, hogy a szeretetet tapasztalva a lelkiismeret megszólal abban, aki épp gonoszságot műveli velünk, és ez mint az "eleven szén a lelkén" megszégyenítő erővel bír. Saját magával fordul szembe a szeretet hatására.
Szépen mondta erről Pál apostol: "Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd le"
Gandhi szavai hasonló erőről tanúskodnak: " A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia."

Persze nem minden esetben ér el eredményt ez az önfeláldozó szeretet, de akkor sem cselekedhet másként, mint így, mert önmagát meg nem tagadhatja...

Sőt, a mérték sem mindegy. Minél gonoszabb egy ember, annál mélyebben van erkölcsileg, ezért annál nagyobb szüksége van a megmentő szeretetre. Erről beszél Pál apostol: "Ahol a bűn megsokasodik, ott (a bűnből menteni akaró) kegyelem annál inkább bővölködik."

c., Kezdeményező szeretet

Ebben az alpontban három részre kell osszuk az emberiséget.
- Az első részbe tartoznak azok, akik aktívan rosszat tesznek embertársaikkal.
Ilyenek a köztörvényes bűnözők, vagy a szimplán rossz-akaró emberek és azok, akik másokon átgázolva érvényesülnek minden áron.
- A második csoportba tartoznak a passzívan önzést cselekvők, akik azzal, hogy nem élnek a szeretet életrendjében, automatikusan önző életmódot folytatnak.
Ők nagyon nagyon sokan vannak!
Ők azok, akik elmennek a rászorulók mellett, ők azok, akik nem keresik az alkalmat arra, hogy segítség környezetüket.
Életük túlnyomó részt a jólét megteremtéséből, az élvezetek halmozásából áll. A "mának" élnek, ezért igyekeznek gyorsan behabzsolni az örömöket. Ez főleg az úgynevezett jóléti társadalmakra jellemző életfelfogás, ahol az ember "Boldogság-szigetet" akar teremteni magának, ahol családjával megfelelő jólétben élvezheti az életet. Ők a kapitalizmus termékei, akik így gondolkoznak:
"Legyen autó, szépen berendezett családi ház, nyaraló. Évente egyszer kétszer elmegyünk nyaralni, hétvégenként szórakozni valami jó kis buliba, ahol nagy kanállal esszük-isszuk az életet."
Ők nem aktívan vétenek a szeretet törvénye ellen, de azzal, hogy észre sem veszik a rászorulót, passzív kiszolgálói saját önzésüknek. Nincs bennük kezdeményező, "mások elé menő szeretet"... Nem céljuk keresni azt, hogy kivel tehetnének jót, nem fecsérelik idejüket ilyesmire...
(Nyilván nem a pihenéssel és kikapcsolódással van a baj, sem nem azzal, hogy az embernek vannak emberhez méltó igényei, mint pl: otthon, eledel, öltözék, hanem a mértékkel van a probléma. Mivel a szeretet szolgálat, s ők ebből a szolgálatból nem veszik ki részüket, ezért élnek az önzés alacsony, ösztönös szintjén. Amikor mellettük összeesik egy ember, s ők tovább mennek úgy gondolván, nem az ő dolguk, akkor nem sokkal jobbak a köztörvényes bűnözőknél...Persze ezen csoporton belül sem egyforma mindenki.)

- A szeretet viszont nem ilyen. Lényegéből fakad, hogy soha el nem fogy, vagyis végtelen és örök. Így nincs végső, vagy felső határa. Ezért a szeretet nélkülözhetetlen velejárója a kezdeményezés, és a keresés. Akik így élnek, azok alkotják a 3. csoportot.
Ők vannak a legkevesebben...
Ők azt keresik, hogy hol, mikor és kinek van szüksége rájuk. Miben és kin segíthetnének. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell rohanni az utcára és mindenünket szétosztani még ma, hiszen a szeretet nem esztelenség, hanem azt, hogy az ember nem megy el a rászoruló mellett. Ez nem csak fizikai értelemben igaz, hanem lelki értelemben is. S e mellett kezdeményező szeretettel, aktívan figyel és cselekszik, s nem a másik emberre vár! Sem általánosságban (úgy gondolván, hogy csinálja más, mert ez nem az én dolgom), sem egy kapcsolatban (barátság, házasság stb.).
Ha ez a kezdeményezés és "mások elé menés" elapad, az ember visszaesik a második csoport állapotába.
A kezdeményező szeretet végső célja mindig a másokért való fáradozás, hogy minél többen jussanak el a szeretet gyakorlásának állapotába.

Végül nagyon fontos látnunk azt, hogy a szeretet, vagy igazi egy ember életében - és akkor árad, cselekszik önfeláldozóan, mit sem méricskélve -, vagy pedig nem igazi, hanem az önzés által fertőzött és korlátozott szeretet. Ebben az esetben viszont nem hívhatjuk szeretetnek.

Végezetül azt mondhatjuk tehát, hogy az igazság - vagyis a szeretet törvénye - erősebb az önzés törvényénél. Mert a valódi szeretetet nem tudja megsemmisíteni a rossz, hanem csak növelni, mind csodálatosabbá csiszolni, fenséges magasságokba emelni képes akaratlanul is.
(Ezt persze nem lehet az önzés javára írni, hiszen szándéka épp az ellenkezője. Ez is a szeretet javára írható)
A szeretet hatalma viszont a legszörnyűbb gonoszság mélységeiből is kimenthet. Valóban így igaz: A szeretet sohasem hal meg, sohasem fogy el. Aktivitását meghiúsítani lehet ugyan - ha valaki végérvényesen visszautasítja -, de kioltani sosem. Akkor is tovább szereti az illetőt, és fáj neki a visszautasítás.

Ezek voltak a szeretet követésének pozitív és negatív következményei nem steril, hanem földi viszonylatban...

{Forrás: zsolo}

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK