Kezdőlap » - F I L O Z Ó F I A » -- ETIKA » --- etikai töredékek » Arisztotelész: Az arany középútról…

Arisztotelész: Az arany középútról…

17 december 2012

A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen. Közöttük áll az erény: a szelídség.

A vakmerő semmitől sem fél, azoktól a dolgoktól sem riad vissza, amelyektől a józan ész óva intené; a gyáva ellenben örökösen reszket, ő a rettegés birodalmában él. Közöttük áll az erény: a bátorság.

A mértéktelen túlzottan sóvárog, és túllép minden lehetségesen, nem tudja, hol a határ; az érzéketlen mozdulatlan, akár a kő, beéri azzal, ami kéznél van, nem vágyakozik a jobb s a több után. Közöttük áll az erény: a mértékletesség.

A nyerészkedő csak a hasznot lesi, abban talál üdvösséget, az élteti, amíg él; a vesztő mindig a sor végén kullog, számára az élet szerencsétlenségek áradata. Közöttük áll az erény: a jogszerűség.

A fennhéjázó illegeti, mutogatja magát, míg a szerény kevesebb annál is, mint amennyi valójában. Közöttük áll az erény: az igazság.

A hízelgő folytonosan dicsér, és képtelen az őszinteségre, nem azt gondolja, amit mond, és nem azt teszi, ami látszik; a
gyűlölködő gonosz és kíméletlen másokkal, számára egyetlen lény méltó rangra, hírnévre, elismerésre: saját maga. Közöttük áll az erény: a szeretet.

Túlságosan sokat adni mások véleményére – ez a tetszelgő sajátja; de aki fütyül arra, hogy tettét tetszőnek vagy elítélendőnek tartják, nem különb annál az önhittnél, aki mások nélkül ítél és ítéltetik. Közöttük áll az erény: az önérzet.
A felfuvalkodott roppant sokra tartja magát; a kishitű ellenben semmire. Közöttük áll az erény: a nemes becsvágy.

Az elpuhult nem tűr semmilyen fájdalmat, még azt sem, amely a hasznára válnék; teste és lelke sajog a legkisebb kellemetlenségtől is. Vele szemben áll a tompa – őt átvitt értelemben fanyarnak, nyomorultnak is nevezhetnénk -, neki a szenvedés az élet legtermészetesebb velejárója, szenvedni számára annyit jelent, mint örülni, vagy boldognak lenni. Közöttük áll az erény: az állhatatosság.

A tékozló túlzásba viszi a költekezést, miközben testi-lelki értékeit elherdálja. A túloldalon áll a fösvény, ő minden tekintetben alatta marad az emberi mértéknek. Közöttük áll az erény: a nagyvonalúság.

Hasonlóképpen áll a dolog pazarlóval és a kérkedővel. Míg a pazarló és a kérkedő túllépi a mértéket, a szűkkeblű és az álszerény messze alatta marad. Közöttük áll az erény: az áldozatkészség.

Az álnok mindenből hasznot húz: trágyából aranyat csihol, sárból palotát épít – fortéllyal, csalással, hazugsággal; az együgyű, azt sem fogadja el, ami a természet folytán neki járna. Közöttük áll az erény: a belátás.

A szemérmetlen senkire sincs tekintettel, fölötte áll mindenkinek, lenézi a hagyományokat, a világ törvénye hozzá nem ér fel. Párja a szégyenlős, aki viszont nem tartja magát sokra, joggal hihetnénk, senki sem érdektelenebb a számára, mint saját maga. Közöttük áll az erény: a szemérem

Az irigy bosszankodik mások szerencséjén; mások jó sora annyira bosszantja, hogy még azokra is irigykedik, akik megérdemelten jutottak hozzá. Az irigyekkel szemben álló szélsőségnek nincs külön neve, – mondjuk, ők a rábólintók, belenyugvók, puhánvok -, ott viszik túlzásba a dolgot, hogy még azon sem tudnak méltatlankodni, amin pedig kellene: ha olyanoknak megy jól a sora, akik azt nem érdemelték meg. Könnyen veszik az igazságtalanságot, miként a falánkok az ételt. Közöttük áll az erény: a jogos felháborodás…

A végletek között megtaláltuk az erényt. Mégis hány ember kényszerül nélkülözni az arany középutat… A léleknek két része van: az egyik gondolkodik, a másik érez. És mily szomorúan, de kevésbé igazságtalanul vagyok kénytelen kimondani, hogy a végletekben élő ember nem gondolkodik, csupán érez; s ha pedig kettévágjuk a Ielket, a benne lakó erények is e két rész szerint nyilvánulnak meg. A végletek messze állnak az erénytől: vagy csupa gyönyörrel, vagy csupa fájdalommal kapcsolatosak. Ezért mielőtt elhamarkodottan határoznánk meg az erényt, illesszük össze a gyönyör és a fájdalom széthullott darabjait, hogy középütt, a nyugalomban meglelve, felékesítsük igazi nevével.

--- etikai töredékek

Nincs hozzászólás to “Arisztotelész: Az arany középútról…”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)