Kezdőlap » - I R O D A L O M » -- szerelmes vers » ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ : AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTEK

ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ : AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTEK

28 november 2010

Ha együtt voltunk, minden egyes óra
Ünnep volt, istenültünk összeforrva,
S nem létezett a földön más. Merész
S madártoll-könnyű voltál, szédülés
Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a
Lépcsőn, fokokat átszökellve, és
Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra,
Hová mint tükrön túli tájba lépsz.

Ha alkonyult, kegyelmesen kitártad
A kettős szárnyú szép oltárkaput,
S az éjszakában meztelen sugárzott
Szentséged, és lassan reám borult,
S ha felébredtem: “Légy ezerszer áldott!” –
Súgtam, bár vakmerőség volt az álmod

Áldásommal zavarni: kozmoszod
Pihent, s az asztalról az orgonákat
Vonzotta, kéklő árnyuk rád hajolt,
S meleg karodra, szemhéjadra bágyadt
Derengés kékje és nyugalma hullt.

S egy kristálygömbben csillogott a tenger,
Hegység magaslott, lüktetett a fény
Szilaj folyón, s a kristályt tenyeredben
Te tartottad, a trónon alva, csendben,
És – istenem! – enyém voltál, enyém.
Felébredtél, s a hétköznapi szónak,
Ahogy kimondtad, új fényt adva, már
A nyelvet is varázskörödbe vontad,
A mondatok felzengtek és lobogtak,
S az a szó: te, azt jelentette: cár.
Mindent megmásított kezed varázsa,
A tárgyakat – a kancsót, tálat is,
Úgy állt közöttünk, mint posztján a strázsa,
A rezzenetlen, érchomályu víz.

Nem kérdeztük az ösvényt, merre visz.
Mint szirmait, a nagyvilág kitárta
A városok csodás virágait.
A gyógyfüvek lábunk elé hevertek,
S minden madár fölöttünk szállt, s követtek
A folyóban cikázó halrajok,
Előttünk még a mennybolt is kitárult.

A sors már őrültként loholt utánunk,
S kezében borotvát szorongatott.

-- szerelmes vers

Nincs hozzászólás to “ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ : AZ ELSŐ EGYÜTTLÉTEK”

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)