Kezdőlap » - M Ű V É S Z E T » -- képzőművészet » Balogh Tibor:„… ihletetten és szenvedőn”

Balogh Tibor:„… ihletetten és szenvedőn”

20 november 2010

 

– Hú, de barós óriás poszterek – idézte Várhelyi Ilona, a Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt című könyv szerzője azt a szakközépiskolás diákot, aki egy tárlatvezetés alkalmával elsőként lépett be osztálytársai közül a Déri Múzeum Munkácsy-termébe, és így adott kifejezést elragadtatásának. Persze megtudta később, amit lát – festmény.

A „barós” nem egészen szöveghű visszaadása a diák elragadtatásának – vallotta be a szerző, aki könyve szerkezeti alapjának a tárlatvezetései tapasztalatát tekinti, s e tapasztalatok közül talán a diák reakciója a legjellemzőbb. A múzeumlátogató közönség újabb nemzedékei érdeklődők ugyan, ám a hazulról hozott műveltségük egyre inkább a médiából, illetve az utcai élményekből származik. Krisztus szenvedéstörténetét legfeljebb a mozifilmekből ismerik. Ezért elsődlegesen beavató könyvnek szánta munkáját Várhelyi Ilona, ám a mozaikok összeillesztgetése közben megérezte, hogy az érkezőt „u profilban” elhelyezve fogadó trilógia a keresztény hitben nevelkedett néző számára is új érzékelési/értelmezési dimenziót teremt. Az önként vállalt tárlatvezetői küldetésében, az ismétlődő, de sohasem önmagukat megismétlő előadói helyzetekben ébredt rá: a bibliai értelmezésre nemcsak azoknak van szükségük, akik alaposabb vallási ismeretek nélkül állnak meg a festmények előtt, hanem azok számára is új megvilágításba helyeződnek a művek, akik az evangéliumot jól ismerik.

A könyvet lapozgatva/olvasgatva az a benyomásom támadt, hogy a szerkesztést – az életrajzi, evangéliumi, művészettörténeti adalékok csoportosítását és rendszerbe foglalását – hitmélyítő önvizsgálat előzte meg, s a kötet tartalmi íve ennek az elmélyedésnek az ívét tükrözi. Az elmélyedés lényege a szenvedéstörténet-élmény személyessé válása. James Joyce-ra hivatkozik a szerző, aki fiatal újságíróként az Ecce homo írországi bemutatója alkalmával arról tudósít, hogy ott, a helyszínen egy varázsütésre megelevenedhetne a kép, és élővé válhatna a drámai jelenet, hiszen Munkácsy mély emberismerete révén testestől-lelkestől ábrázolta a szereplőket: „Krisztus arca tanulmány a tűrésről, a szenvedésről – a szó igazi értelmében vett – halálmegvető bátorságról. Nyilvánvaló, hogy a tömegnek egyetlen gondolata sem éri el a szellemét. Úgy tűnik, semmiben sem hasonlít rájuk, kivéve arcvonásait, melyek faji jelleget tükröznek. Száját barna bajusz rejti el, állát és arcát egészen fülig ugyanilyen színű, nyíratlan, de rendezett szakáll fedi. Homloka alacsony, és valamelyest hátrahúzódó. Orra kissé zsidó jellegű, de majdnem sasorr, orrcimpája vékony és érzékeny, szeme – ha egyáltalán van színe – sápadt kék színű, s – amint az arc a fény felé fordul – kissé magasba néz: mi más fejezhetné ki hívebben mélységes lelki vívódását. Szemét nem nyitja tágra, de tekintete éles, szinte átfúrja a levegőt, ihletetten és szenvedőn. Az egész arc egy aszketikus, ihletett, lelkesült, csodálatosan szenvedélyes emberé. Ez Krisztus, a Fájdalmak Férfija (…)”.

Bevégeztetett, vagy elvégeztetett? Munkácsy hagyatéki leltárában sajnos egyáltalán nem szerepel Biblia, noha valószínűleg mind a katolikus, mind a protestáns változat megtalálható volt párizsi otthonukban (mélyen vallásos felesége bizonyára francia nyelvű Bibliát használt). A kérdés a Krisztus-trilógia legnagyobb méretű darabja, a színvilágával is elkápráztató Golgota kapcsán vetődhet fel a kutatókban, hiszen annak eredetileg Jézus utolsó szavát – „ „Cosummatum est” – adta címül az alkotó. Az igazi, a Munkácsy által adott cím sokkal kifejezőbb – figyelmeztet a könyv szerzője –, mert nemcsak a golgotai esemény értelmére utal, hanem a művészi üzenetet is magában sűríti. Várhelyi Ilona elemzése szerint, a Munkácsy-ábrázolás forrása nem kizárólag a Jézus szavait a tanítványok közül egyedül halló János evangéliuma, hanem együtt látja-hallja a négy evangélium mozzanatait, és úgy állítja művészi szándékainak szolgálatába, hogy azok felidézzék az ószövetségi könyvek messiási jövendöléseit is, amelyek beteljesülése a kereszten válik nyilvánvalóvá. Szemben a protestánsok ’elvégeztetett’ igealakjával, Várhelyi a kínban sarjadt öröm vonásait a keresztény teológia szerinti értelmezéssel magyarázza, amely a Jézus által kötött újszövetséget az Ószövetség beteljesülésének értelmezi, s ezt a következtetését bőséges evangéliumi idézetsorral alá is támasztja.

Mit üzen Munkácsy? – teszi fel a kérdést a könyv szerzője. Amint korábban fogalmaz, őt az Ecce homo festése idejére már teljes egzisztenciájával maga mellé állította Jézus. Nagybetegen is fontos volt számára ez a kép, hogy Pilátus „ Íme az ember” felkiáltásának másik felét ő mondhassa ki: Íme az Isten. Az Ecce homo után végleg letette az ecsetet. A köztudatban olyan kép él róla, mint aki mesébe illő karriert futott be, s a párizsi értelmiség közkedvelt művészének nem sok köze lehetett az istenhithez. Életének utolsó évtizedeiben, e képeinek alkotása folyamatában azonban – Várhelyi fogalmazása szerint –, amint egyre inkább megismerte Jézust, felismerte Krisztust is. Bizonyos, hogy először az embert szerette meg Istenben, de felfedezte Istent is az emberben. Ezt a folyamatot igyekszik véghezvinni tárlatvezetőként a vendégeiben Várhelyi Ilona, s erre az eszmére épül a könyve is, amelynek megalkotásában kiváló partnere volt a fotográfus Lukács Tihamér. Nemcsak múzeumpedagógiai segédlet, hanem könyvészeti érték is született. Büszkék lehetnek rá a támogatók – „A Munkácsy-trilógiáért” Közalapítvány és Hajdú-Bihar megye önkormányzata –, valamint kiadóként a Déri Múzeum.

Debrecen, 2009. szeptember 15.

-- képzőművészet

Nincs hozzászólás to “Balogh Tibor:„… ihletetten és szenvedőn””

Leave a Reply

(kötelező)

(kötelező)