Category Életérzések – Rajnai Lencsés Zsolt

Rajnai Lencsés Zsolt: Álmodó utca

Egy kosár gyerekzsivajról álmodott az utca.
Régi idők tiszta lármáiról, karikába hajtott
szökkenésekről, pántlikás nagy kalapokról,
és kiskabátokban bujkáló kamasznevetésről…

Olyan időkről álmodott, mikor a karcsú szelek
üde zsivajban fürödtek, s az önfeledt jókedv
vígan nyújtózott árgyélus gyermekek
csillag-homlokán…

De jaj, felébredt, felébred az utca,
és sírva fakadt! Mert látta, hogy a változó
világ meggyötört hátán piercinges gyerekek
csillogó mobiltelefonnal seftelnek, és
karjukon, mellükön, vállukon,
lábukon tetovált tinta világol… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Fehéren reggel

Fehéren ülök csak kis szobámba’ reggel;
készülődik a lendület rongyos-álmos
kedvvel.

De a kar alig mozdul, tompán zsibbatag,
akár tél ölében fázó, szélfogó
pirkadat.

A csontom roppanó, a hang is pisszenő,
izmokon erek ülnek, mint lúdbőrös
hideg kő.

S a lelkem elterül, fehéren, álmoson,
és a konok reggel kegyetlenül
előoson.

2010.06.11.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Körketrec

Bőrbörtön és tudatkaloda,
nem, bizony te nem mész sehova!
Itt maradsz, csak vergődsz a halálig,
míg reményed elhull mind egy szálig.

A börtön falai szívreteszből,
rajtuk zárak, mind elfordítva.
Nincs szökés, vagy bebocsátás,
erősen tartják odaátról, ordítva!

Ez körketrec, szívtelenségből fonva,
engem téboly kerget-rángat, ide-oda,
gyere hát, állj be te is a sorba,
hogy énbelém döfj, lassan, vagy gyorsan.
Jöjj csak, most szabad, most lehet,
hisz csak a túlélésért teszed.
Ezért emeled rám tőrrel sújtó kezed! Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Hórihorgas

Hajlott hátú hórihorgas ember,
méla-búban, szomorúban,
magában áll…

A fák csendben, dermedt-mozdulatlan
erőben tótágast állnak,
mint érzések…

Bágyadó avar pihen meg némán,
elhalón a sírok között,
csak álmodón…

Örök éjüket holtak alusszák,
öntudatlan-koporsóban,
szépen, halkan…

A vidéki süllyedt kis temető,
mint az Úr, méltósággal
érinthetetlen…

De a hajlott hórihorgas ember,
kifeslik a víg világból,
– csak mert könnyes… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Szótalan szavak

Elszórt kérdések szerteszéjjel.
A válaszok gyáván lapulnak.

Elejtett derű a macskakövön.
De ironikus.

Sír a szél a házfalak között.
Emberidegen évek már itt járnak.

A bolond lány lelke volt a legszebb.
Aztán rám unt ő is.

Szavaim vedlenek.
Engemet.

A hiány definíciója: “Te”.
Az én jellemzése: “acél és agyagcserép”.
Az osztatlan jókedv feltétele:
“boldog tudatlanság”.

Némaság?
Embersors értve.

Versek?
A lélek lélegzése.

2010.06.19.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Szélmalmaim hajtva

I.

Merre jársz én lelkem, ha nem vagy velem?
Messziről felismerlek, mikor érkezel,
mert ha megjössz, úgy ragyogsz!

Olyankor magasnak tűnsz,
el alig érlek…
Hamvas vagy és szárnyas.
Égi. Eposzok tündérlánya,
és ifjak férfivitéze…

De máskor: lom s kacat közt alig lellek…
Hiányzol, ha nem vagy! Mégis, ha folyton
velem lennél, felemésztene a bánat.
Mert túl mély vagy: örvénylő tölcsér,
tátongó mélység, mindent látó gömb!
S én parány vagyok, egészen parány…

Mondd: mi a szomorúság?
Van a bánatnak fenomenológiája14?
Nana szerint, mikor szomorú vagyok,
csak magamat sajnálom.
Nem tudom így van-e, de azt tudom,
hogy őt igazán szerettem! Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Tűnődés

Kocsi csend az utcán vasárnap reggel.
Elhalkul a tegnap még fölzajgó világ,
s békésen öleli lelkem a néma
harmóniát.

Kietlen síri nesz utcakőre esve.
Halkan dobol csak pár árva esőcsepp,
s tört, foltozott szívemnél csak a magányom
erősebb.

Ó mennyi kéretlen pillanat áll sorba,
hogy, mint emlék újra eszembe essen,
s mutassa, hogy sorsom között akaratom
milyen keskeny…

2010.08.04.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Viharsziget agóniája

Ődöngő szép szerelmem, ki lelkembe
ki- s bejársz unos-untalan, ki néhol
Isten vagy, máskor síró jajongás
fehér rongyaimban; azután te vagy a
platóni jóság, mint szalmaszál,
amin görcsös ujjaimmal lógok, mondd,
ki vagy te, gyöngyöm és göröngyöm?

Ki vagy te “én”, ki némelyeknek
nyitott könyv, másoknak csak
habos indulat, vagy tört betegség,
csonka zúzódás, de olykor fény is,
vagy étek, és néha még csoda is,
bár magamnak csak kutató fájdalom,
nyugtot nem lelő part, viharok közt
szorongó sziget, amin járni se tudok,
csak mint a kisded, mely elesik, feláll
és tipeg, oly bizonytalanul kérdezem,
ki vagy te alakváltó, belső,
sodró kényszerűség? Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Szinkroncsúszás

Néha csak úgy elmerengek….
Jó lenne visszamenni az időben,
és némelyeket megölelni még egyszer…
Utolszor bár, de szépen…
Nem akikké lettek,
hanem akik voltak, akiket hajdan
nem becsültem…

Más tapasztalatok hatása alatt,
másmilyen az ember…
Ha kergetik és erőszakolják,
fut előlük…, előttük…
Pedig ők nem akartak mást, csak
szeretni engem, és szeretve
lenni tőlem. De én csak futottam,
mert kényszerítve éreztem magam… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Seb

Fáj, mert nem akartam.
Sőt, igyekezetemet összeszedve,
minden értelmemet latba vetve,
türelmemet pattanásig feszítve,
csöndben szóltam.
Mégis tőrként hatolt szavam.

Ilyenkor hónapokra elcsendesedem.
Meg sem szólalok…
Hát ilyen ügyetlen volnék?
Ennyire képtelen a helyes
kommunikációra?
És a seb, mi tátong, hozzám is elhat,
s az ő sebe, már az én sebem is…
És majdan, mikor neki már
rég nem fáj, mikor gyógyultan
és önfeledten szalad újra,
én még mindig,
örökké hordozom
azt a sebet, – az ő sebét…
Mert én okoztam.

2006 decemberében

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Meddő órán

Miért írjak verset,
ha nem jön most a Múzsa,
hogy homlokomra csókolva
tündököljön rúzsa?

Csak a szót szaporítsam?
Abból van már elég!
Tűzre dobni való,
ezer dőre szemét…

Vagy álljak én is be a sorba
nagy világértelmezésekkel?
Tán másokhoz hasonló
üres lételemzésekkel?

Avagy művészieskedjem
a sznobizmus szintjén?
Tudálékos, zagyva
álokosságaim hintvén? Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: A dekadencia…

A dekadencia hozzánk, emberekhez tartozik,
csak az nem mindegy, felállunk-e belőle,
és mikor, milyen áron?!

Az értelmes lélek nem hagyja magát hosszan
elterülni, hanem tevékenyen nekiveselkedik
felépíteni új jövőjét, ha már egyszer úgy döntött,
hogy él és élni akar!

Persze nem kell ezt válassza, hiszen épp ily
morális az is, ha méltósággal
kivonul onnan, hová ő sohasem kéredzkedett,
– ebből a világból… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Mint cinikus századom…

Feledve a lelki hazátlanságot,
temetve létbeni magánosságot,
kívánva az üresség ócska rongyát:
jöjj, és énekelj, hangos, vidám pompát!

Elűzve a szellemi értékeket,
megtaposva lágy, finom szépségeket,
csak tömd meg falánkul, de jól a hasad,
hosszú az éj, a hajnal alig hasad!

Hogy menjen, ne nézz soha szenvedőre!
Hogy higgyed, ne gondolj még szemfedőre!
Csak énekeld, majd’ hétmilliárd dalát:
“szakíts üres boldogságot és zabáld!”

2010.06.09.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Ezer seb emlékére

Tolvaj szerencse szülte most a percet,
min csüng mélán, búsongón, agg korom,
elfáradt idők jajszavához szerzett
mégis csöndes órát ez’ alkonyon.

Leült épp a szívem, s tán le is rogyott,
múlt korokba szállt emlékezete,
gyermekkor meséje kissé megkopott:
szavai, vesszői s ékezete…

Ezer sebzett emlék gyűlt ma itt össze,
– a jelenbe sugárzik a bánat,
hiányzik az a szép, önfeledt, röpke
élet, amit a boldogság áthat… Read More

Rajnai Lencsés Zsolt: Fehéren reggel

Fehéren ülök csak kis szobámba’ reggel;
készülődik a lendület rongyos-álmos
kedvvel.

De a kar alig mozdul, tompán zsibbatag,
akár tél ölében fázó, szélfogó
pirkadat.

A csontom roppanó, a hang is pisszenő,
izmokon erek ülnek, mint lúdbőrös
hideg kő.

S a lelkem elterül, fehéren, álmoson,
és a konok reggel kegyetlenül
előoson.

2010.06.11.

 

Összes kategória
Vissza a Főoldalra!

Rajnai Lencsés Zsolt: Egy álom

Mentális terek rajzanak
korláton innen és túl.
Ne kelts fel álmaimból!
Horpadásnyi jókedv tipeg
szívemen törékeny lábon,
hagyd még, hogy vigyen,
csak vigyen tovább az álom.
Mert arcod sóhajomba’ leng,
száraz füstként csókol, kereng,
bennem bújik meg és földereng…

Ócskavasak hunyorognak
otthonos fénnyel itt lenn,
álmodom, tudom, de ne kelts még fel!
Hisz vesszőnyi fák domboldalról
nyújtóznak az égre,
és békésen beszélnek a dalról,
hogy hajadba költözött a csend,
s a puhán réveteg
vágy, mint idelátogató
tudatja velem,
hogy lényed sosem
lesz szívemben zárt ajtó… Read More