— ETIKA

Seneca: erkölcsi levelek (59. levél)

1 július 2014

seneca-001Nagy élvezetet okoztál leveleddel; engedd meg, hogy e szavakat mindennapi értelmében használjam, ne vonatkoztasd rá a stoikus jelentést. Bűnnek hisszük az élvezetet. Legyen; mégis, vidám lelkiállapot jelzésére szoktuk a szót alkalmazni. Tudatában vagyok annak, ismétlem, hogy az élvezet – ha a mi szabályzatunkhoz igazítjuk – rossz hírű dolog, s hogy öröm csak a bölcsnek jut osztályrészül. Mert az öröm a lélek elragadtatása – a tulajdonai jóságában és igazában bízó lelkeké. Köznyelvi fordulattal mégis azt mondjuk, hogy örömöt szerzett nekünk ennek vagy annak a consuli kinevezése, házassága, gyermeke születése, ám mindez annyira nem öröm, hogy gyakran a közelgő gyász kezdete. Az örömmel pedig vele jár, hogy nem szűnik meg, s ellenkezőjébe sem csap át.

Tehát mikor Vergiliusunk a szív rossz örömeiről beszél, ékesen szól ugyan, de nem éppen helyénvalón, mert az öröm nem lehet rossz. Az élvezetekre alkalmazta ezt az elnevezést, s így fejezte ki, amit akart; ugyanis a maguk rosszaságában örömet lelő emberekre célzott. S én mégsem jogtalanul mondtam, hogy leveled nagy élvezetet okozott; bármennyire tiszteletre méltó indítékból örül is egy tudatlan ember, zabolátlan s nyomban az ellenkező állapotba hajló indulatát élvezetnek nevezem, mert valami képzelt jó feltételezésén alapszik, nem ismer mértéket s határt. (more…)

Seneca: erkölcsi levelek (56. levél)

15 június 2014

seneca-003Vesszek el, ha csakugyan olyan szükséges a csönd a tanulmányaiba mélyedt embernek, mint ahogy hisszük. Lám, zaj, zsivaj, lárma kellős közepébe jutottam: pontosan a fürdő fölött lakom. S most idézz fel képzeletedben mindenféle-fajta hangot, ami csak elkeserítheti a füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri az olcsó kenekedéssel, hallom a paskolást, mikor a vállára csapnak – aszerint változik az ütés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér. Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van. Adj hozzá még egy fenegyereket, egy rajtakapott tolvajt, no meg azt, aki a fürdőben a saját hangját élvezi. S mekkora lármát üt a hatalmas vízcsobbanás, mikor beugranak a medencébe! Ezenkívül, akiknek egyebük nincs is, de legalább a hangjuk természetes! Képzeld el még a szőrtépdesőt: hogy jobban észrevegyék, átható fejhangon szüntelenül kiáltozik, és sohasem hallgat el, csak mikor hónaljat tép, és maga helyett mást kényszerít sivalkodásra. No és, ahogy a lepénysütők kurjongatnak összevissza, a kolbászos, a cukrász meg mindenféle csemegeárus, jellegzetes hanghordozással kínálva portékáját. “Ó – mondod -, hát süket vagy te, vasból vagy te, hogy olyan töméntelen zajban, annyiféle elütő kiáltás között megőrizted ép eszedet, mikor Chrysippusunkat már a szűnni nem akaró tisztelgő látogatások is a sírba viszik?” Pedig szavamra, én azzal a lármával annyit sem törődöm, mint a hullámok vagy a vízesés zúgásával, ámbár hallottam, hogy egy nép egyes-egyedül azért telepítette át fővárosát, mert a Nílus zuhatagának robaját nem tudta elviselni. Úgy látszik, az én figyelmemet jobban elvonja a beszéd, mint a zaj. A beszéd a szellemet köti le, a zaj csak a fület tölti meg és hasogatja. A körülöttem zsongó lármába (mely azért nem vonja el figyelmemet) számítom az elrobogó utazókocsikat, a velem egy házban lakó ácsot, a szomszédos asztalost, vagy azt, aki a Vízikúpnál kis trombitákat, fuvolákat próbál ki, és nem énekel, hanem ordít. (more…)

Seneca: erkölcsi levele (54. levél)

22 május 2014

seneca-003Betegségem hosszú szabadságot adott, s hirtelen rám rontott. “Melyik” – kérded. Teljes joggal kérdezed, oly jól ismerem mindegyiket. Mégis, egy kórnak vagyok szinte kiosztva – nem tudom, miért kellene görögös nevén neveznem, elég jól kifejezi a “fulladozás”. A roham nagyon rövid, s a viharhoz hasonlít, egy órán belül általában megszűnik. Hiszen ki adja ki páráját sokáig? Minden testi baj, válság átvonult rajtam: ennél egyik sem látszik terhesebbnek. Hát persze; hiszen akármi más csak betegeskedés, ez viszont a lelket hányja ki. Ezért hívják az orvosok a “halál előgyakorlatá”-nak. Mert egy napon a lélegzet meg is teszi, amivel gyakran megpróbálkozott. Gondolod, mindezt vidáman írom, amiért megmenekültem? Éppoly nevetségesen viselkedem, ha az ilyen befejezésnek úgy örülök, mintha az egészséget jelentené, mint aki azt hiszi: megnyerte a pert azzal, hogy a törvény előtti megjelenést elhalasztotta. Én bizony a fojtogató rohamok kellős közepén sem szűntem meg vidám és bátorító gondolatokban pihenést keresni. “Mi ez? – mondom. – Ilyen gyakran kísérletezik velem a halál?” Tegye csak, én már régen kikísérleteztem. “Mikor?” – kérded. Mielőtt megszülettem. A halál a nemlét; hogy ez milyen, már tudom. Az lesz majd utánam is, ami előttem volt. Ha valami kín van ebben az állapotban, okvetlenül volt akkor is, mielőtt napvilágra jöttünk; ámde akkor semmilyen gyötrelmet sem éreztünk. Mondd csak, szerinted nem tökéletlen, aki azt képzeli: rosszabb a lámpának, miután eloltják, mint mielőtt meggyújtották? Bennünket is eloltanak és meggyújtanak; a közbülső időben szenvedünk valamit, de mindkét felől mély a nyugalom. Abban tévedünk, Lucilius – ha nem csalódom -, hogy úgy véljük, a halál csak következik, noha előttünk is járt, és követni is fog. Minden, ami előttünk volt, halál. Mit számít, hogy még nem kezded, vagy már abbahagyod, mikor mindkét állapotnak a megvalósulása a nemlét? (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (53. levél)

13 május 2014

seneca-003Mire nem lehet engem rávenni, ha már arra is rávettek, hogy hajón utazzam? Bágyadt volt a tenger, mikor fölszedtük a horgonyt. Valósággal lehúzták az eget a szennyes fellegek, amelyek többnyire esőre vagy szélviharra bomlanak. De úgy hittem, azon a pár mérföldön kedves Parthenopédtól Puteoliig még át lehet lopózni, ha borús is az ég, s a fejünk fölött lebeg a vihar. Így hát, hogy gyorsabban átjussak, egyenesen Nesis felé vettem az irányt a nyílt tengeren át, levágva minden öblöt. Mikor már annyira jutottam, hogy nem jelentett különbséget, ha továbbmegyek vagy ha visszafordulok, odalett a kezdetben félrevezető nyugalom. Még nem tört ki a vihar, de már mozgásban volt a tenger, és egyre sűrűbben jöttek a hullámok. Kezdtem kérni a kormányost, tegyen ki valahová a partra. Azt válaszolta, hogy a partvidék sziklás és kikötésre alkalmatlan, s hogy semmitől sem fél úgy a viharban, mint a szárazföldtől. Én viszont gonoszabbul kínlódtam, mint hogy a veszély járt volna az eszemben: ugyanis az a fajta renyhe, megkönnyebbülés nélküli hányinger gyötört, amely felkavarja az epét, de nem üríti ki. Nem hagytam hát a kormányosnak békét, és akár akarta, akár nem, a part felé kényszerítettem. Amint a közelébe jutottunk, nem vártam, hogy Vergilius előírásai szerint történjék valami: (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (50. levél)

4 május 2014

seneca-002Ki-ki amennyire képes, Luciliusom: neked ott van az Aetna, Sicilia kimagasló, leghíresebb hegye – hogy “egyetlen”-nek miért mondta Messala vagy Valgius (mert mindkettőben olvastam), nem lelem a nyitját, hiszen több más vidék is okád tüzet, az alacsonyan fekvő is, nemcsak a magas (ahol ez sűrűbben fordul elő, nyilván, mert a tűz a lehető legmagasabbra tör). Mi jobb lehetőség híján megelégedtünk Baiaeval, el is hagytam megérkezésem másnapján; el kell ezt a környéket kerülni, noha rendelkezik bizonyos természeti adottságokkal, mert a fényűzés szemelte ki magának gyülekezőhelyül.

“Ejnye, hát szabad gyűlöletet hirdetni akármelyik vidékkel szemben?” Egyáltalán nem. De mint ahogy a bölcs és derék embernek egyfajta ruha jobban illik, mint a másik, s nem utál egy színt sem, de úgy gondolja, van olyan, amelyik nem fér össze a józan életmód hirdetőjével; van olyan vidék is, amelyet a bölcs vagy a bölcsesség felé tartó elkerül, mert nem fér meg a jó erkölcsökkel. Így ha visszavonulást tervez, sosem választja Canopust (ámbár Canopus senkinek sem tiltja meg, hogy józanul éljen) s még Baiaet sem: mindkettő a bűnök szálláshelye kezd lenni. Ott mindent megenged magának a fényűzés, itt – mintha bizonyos féktelenség magából a helyből áradna – még inkább szabadjára van eresztve. (more…)

PLATÓN: KRITÓN (Fordította: Devecseri Gábor)

14 április 2014

 I.platon-001

SZÓKRATÉSZ
Miért jöttél ilyen korán, Kritón? Vagy nincs még nagyon korán?

KRITÓN
Dehogyisnem.

SZÓKRATÉSZ
Mégis, milyen tájt?

KRITÓN
Dereng a hajnal.

SZÓKRATÉSZ
Csodálkozom, hogy a börtönőr olyan készséggel hallgatott rád.

KRITÓN
Jó ismerősöm ő már, Szókratész, mivelhogy gyakran járok ide, és még némi ajándékot is kapott tőlem. (more…)

Dési Edit: A lelkiismeret mint a naiv etika fogalma

26 március 2014

„Az a megszoktam jósige, a daimonion szava,platon-001
egészen idáig mindenkor nagyon sűrűn
jelentkezett, és a legkisebb dologban is ellenem
szegült, ha valamit nem helyesen akartam
cselekedni…”
(Platón: Szókratész védőbeszéde)

Magyarul a lelkiismeret szó számos állandósult szókapcsolatban szerepel és igen széles körben használatos. Az Értelmező szótár szerint a lelkiismeret lehet nyugodt, tiszta, jó, rossz, bűnös, élő, eleven, sőt kényes is. Lelkiismeretünket megvizsgálhatjuk, megnyugtathatjuk, elaltathatjuk, de akár meg is alkudhatunk vele. A lelkiismeret megszólalhat, tilthat, vádolhat, furdalhat és mardoshat (BÁRCZI–ORSZÁGH 1959–1962). De vajon miért nem mondhatjuk, hogy majd kisült a szeme a lelkiismeret-furdalástól, vagy hogy lelkiismeret-furdalás ég az arcán? Vajon mivel magyarázható, illetve mennyiben prognosztizálható egy adott szó használati köre? Mennyiben függ ez össze, illetve következik az adott nyelvben kódolt világképpel? A szemantikán belül számos elmélet lényegében ezekre a kérdésekre keresi a választ (LAKOFF–JOHNSON 1980; LAKOFF–TURNER 1989; ARUTYUNOVA 1990; BARANOV–KARAULOV 1994; JAKOVLEVA 1994; PAVLOVICS 1995 stb.).

Az elmúlt években az ún. naiv nyelvi világkép vizsgálata és rekonstruálása az orosz nyelvészeti vizsgálatoknak is a homlokterébe került. Az alábbiakban három, az orosz naiv etika egyik kulcsfogalmával, a совесть (lelkiismeret) szóval foglalkozó tanulmány összehasonlító ismertetése után kitérek a magyar fogalomnak néhány, az oroszétól eltérő lényeges sajátosságára is. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (50. levél)

15 december 2013

seneca-003Leveledet sok hónappal azután kaptam kézhez, hogy elküldted. Fölöslegesnek véltem hát megtudakolni a levélhozótól, mit csinálsz. Hiszen nagyon jó emlékezőtehetsége van, ha erre emlékszik! S mégis remélem: te már úgy élsz, hogy tudni fogom, mit csinálsz, bárhol leszel is. Mert mi egyebet csinálnál, mint hogy mindennap jobbá teszed magad, mindennap elejtesz valamit gyarlóságaidból, s belátod, hogy a te hibád az, amit a körülményeknek tulajdonítasz! Bizonyos hibákat ugyanis a helynek s az alkalomnak rovunk fel. Ám a hibád, akárhová mehetsz, követni fog.

Tudod, hogy Harpasté, feleségem bolondja, öröklött teherként maradt házamban. Én magam rendkívül idegenkedem az ilyen szörnyektől; ha bolondon akarok szórakozni, nem kell sokáig keresgélnem, magamon nevetek. Ez a bolond hirtelen elvesztette látását. Hihetetlen dolgot mondok neked, de igazat: nem tudja, hogy vak. Folyton arra kéri felvigyázóját, hogy költözzenek máshová. Azt mondja, a ház nagyon sötét. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (49. levél)

30 november 2013

SenecaBizony hanyag, nemtörődöm ember, aki barátjára csak akkor gondol, ha valamilyen táj emlékezteti rá, mégis a lelkünkbe temetett vágyat néha felidézik az ismerős vidékek. Nem élesztik fel a kioltott emlékezetet, de a szunnyadót felébresztik, mint ahogy a gyászolók fájdalmát – még ha az idő múlásával csillapodott is – újra fellobbantja az elhunyt kedves kis rabszolgája, ruhája, háza; nos, hihetetlen, hogy Campania, s különösen Nápoly és a te Pompeiid látványa milyen kitörő vágyra lobbantott utánad. Teljesen magam előtt látlak. Éppen most búcsúzom tőled. Látom, amint könnyeidet nyeled, s hiába fékezed, nem tudod igazán visszafojtani feltörő érzelmeidet. Úgy tűnik, csak az imént veszítettelek el. Hiszen mi nem történt „csak az imént”, ha visszaemlékezel? Csak az imént ültem Sotión filozófus iskolájában mint kisfiú, csak az imént kezdtem ügyvédkedni, csak az imént vesztettem az ügyvédkedéshez a kedvemet, csak az imént vesztettem el hozzá a képességemet is. Végtelenül gyors az idő, ez a visszatekintők számára még világosabb. Mert a jelennel elfoglaltakat becsapja, annyira szelíd átmeneteket mutat a fejvesztett futás. Kérded az okát? Minden elmúlt idő ugyanazon a helyen található: egyformán látjuk, egy rakáson hever. Minden ugyanabba a mélységbe zuhan. És különben sem tagolódhat hosszú időszakaszokra olyasmi, ami egészében véve rövid. Csak egy pont az életünk, sőt még a pontnál is kisebb. De ebből a parányból is valamilyen hosszabb tartam látszatával csúfot űz a természet: egy részéből csecsemőkort csinált, egy másikból gyermekkort, egy harmadikból ifjúságot, egy negyedikből lejtőt az ifjúságtól az öregségig, egy újabb részből éppen öregséget. Hány lépcsőt rakott le arra a rövid kapaszkodóra! Csak az imént kísértelek ki: és mégis ez az „imént” nagy adagot tesz ki életidőnkben, az pedig – jusson eszünkbe – rövid, és egyszer csak elfogy. Régebben nem látszott rohanni az idő: most hihetetlenül sebesnek tűnik, akár mert úgy érzem, közeledik a célvonal, akár mert elkezdtem veszteségeimet figyelni és összeadni. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (47. levél)

17 november 2013

seneca-003Örömmel hallom azoktól, akik tőled jönnek, hogy rabszolgáiddal barátságosan viselkedsz. Ez illik okosságodhoz, ez műveltségedhez. „Rabszolgák.” Még inkább: emberek. „Rabszolgák.” Még inkább: lakótársak. „Rabszolgák.” Még inkább: alacsonyabb sorsú barátok. „Rabszolgák.” Még inkább: rabszolgatársaink, ha meggondoljuk, hogy a sorsnak ugyanannyi hatalma van fölöttük s fölöttünk.

Ezért mosolygok azon a felfogáson, hogy szégyen a rabszolgával együtt ebédelni. Miért? Csak mert egy veszettül gőgös szokás az ebédelő urat álló rabszolgák csapatával véteti körül? Ő többet eszik, mint amennyit elbír, hatalmas mohósággal terheli meg kifeszült gyomrát – amely elszokott már a gyomor feladatától -, hogy még nagyobb megerőltetéssel adja ki az ételt, mint ahogy belehányta; de a szerencsétlen rabszolgáknak még abból az okból sem szabad mozdítani az ajkukat, hogy beszélgessenek. Vessző fékezi meg a legkisebb mormolást, s még a véletlen szülte hang – köhögés, tüsszentés, csuklás – sem ment meg a korbácsütéstől. Nagyon meglakolnak, ha a legcsekélyebb pisszenéssel is megszakítják a csöndet. Ott állnak egész éjjel éhezve, némán. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (45. levél)

2 november 2013

seneca-002Panaszkodsz, hogy tifelétek kevés a könyv. Nem számít, hogy mennyi van, csak jók legyenek. Kijelölt könyvek olvasása használ, a nagy választék csak gyönyörködtet. Aki el is akar jutni oda, ahová szándékozott, egyetlen utat kövessen, ne vándoroljon ezen is, azon is: nem haladás az, hanem csatangolás.

„Szeretném, ha inkább könyvet adnál nekem, mint tanácsot” – mondod. Én bizony kész vagyok elküldeni valamennyi könyvemet, kiüríteni az egész csűrt. Ha tudnám, magamat is átszármaztatnám, s ha nem remélném, hogy megbízatásod nemsokára lejár, öreg fejjel kiszabtam volna magamra ezt a kalandos feladatot, és sem Scylla és Charybdis, sem az a mesebeli tengerszoros nem tudott volna elrettenteni. Nemcsak átkeltem volna rajta, át is úsznám, csak hogy megölelhesselek és szemtől szembe becsülhessem fel, lelkedben mennyit gyarapodtál.

Egyébként a kívánságod, hogy saját könyveimet küldjem el, ugyanúgy nem hiteti el velem, hogy élvezetes író vagyok, mint ahogy szépnek sem hinném magam, ha képemet kérnéd. Figyelmességednek tudom ezt be, s nem meggyőződésednek. S még ha meggyőződésből fakad is, a figyelmesség kényszerítette rád. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (44. levél)

19 október 2013

seneca-003Már megint kicsinyíted magad előttem: mondod, hogy előbb a természet, aztán a szerencse bánt veled mostohán; noha kitépheted magad a tömegből, és feljuthatsz az emberi boldogság csúcsára. Ha nem is volna más jó a filozófiában, az a jó, hogy nem tekint a törzsökfára. Ha a kezdetek kezdetére visszavezetjük, mindenki az istenektől származik. Római lovag vagy, s ebbe a rendbe a szorgalmad emelt; de, szavamra, a tizennégy széksor sok ember előtt zárva marad; nem mindenkit bocsát be a curia; a tábor is finnyáskodva válogatja, kit érdemesítsen a fáradozásokra és a veszedelmekre. Mindenki előtt nyitva áll a bölcsesség, e tekintetben mindannyian nemesek vagyunk. A filozófia nem utasít vissza, nem is választ ki senkit: mindenkire szórja fényét. Sókratés nem volt patricius, Kleanthés vizet hordott, és kertöntözésre szegődött el. Platón nem volt nemes, mikor a filozófia magához ölelte: a filozófia nemesítette meg. Miért mondasz le a reményről, hogy velük egyenlővé válhatsz? Mindezek a te őseid, ha hozzájuk méltónak mutatkozol. Márpedig annak mutatkozol, ha most mindjárt meggyőzöd magad: nemességben senki sem múl fölül. Mindannyiunk előtt ugyanannyi ős élt; nincs olyan, akinek származása az emlékezeten túl ne veszne ködbe. Platón szerint nincs király, aki ne rabszolgától eredne, nincs rabszolga, aki ne királyoktól. Mindezt változatok hosszú sora keverte össze, és a sors hányta-vetette föl s alá. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (42. levél)

6 október 2013

seneca-001Meggyőzött már derekasságáról az a barátod? Pedig hát olyan hamar nem válhat valaki derék férfivá, s nem is ismerhetik el annak. Tudod, kit nevezek most derék férfinak? Amolyan másodrangút. Mert elsőrangú minden ötszáz évben talán csak egyszer születik, akár a főnixmadár. S nem is csoda, hogy hosszú szünetek után támad a nagyság; közepes és a tömeg tetszésére termett dolgot gyakran hoz létre a sors, a kitűnőt viszont éppen ritkasága ajánlja.

Ám ez az ember még nagyon is távol áll attól, amivel dicsekszik. S ha tudná, mit jelent derék férfinak lenni, nem hinné
még annak magát, s talán reményét is elvesztené, hogy azzá válhat.

„De rosszat gondol a rosszakról.” A rosszak is ezt teszik, s nincs nagyobb büntetése a hitványnak, mint hogy nem tetszik magának sem, övéinek sem. „De gyűlöli azokat, akik hirtelen megszerzett mérték fölötti hatalmukat mértéktelenül gyakorolják.” Ugyanazt tenné ő is, ha ugyanaz volna hatalmában. Sok embernek rejtve maradnak hibái, mert gyengék – ha megbizonyosodnak erejükről, éppúgy vakmerőek lesznek e hibák, mint azok, amelyeket a siker már napvilágra hozott. Csak az eszközeik hiányoznak, hogy hitványságuk kibontakozzék. Veszélytelenül lehet megérinteni a mérges kígyót is, amíg dermedt a hidegtől: megvan benne a méreg, csak zsibbad. Sok embernél csak a sors kegye hibádzik, hogy kegyetlenségben, becsvágyban, élvhajhászásban a leggonoszabbakkal vetélkedjék. Tapasztalod majd, hogy ők is ugyanazt akarják; add meg nekik rá a kívánt lehetőséget. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (41. levél)

22 szeptember 2013

seneca-002Nagyszerű s számodra igen gyümölcsöző dolgot viszel végbe, ha, mint írod, állhatatosan haladsz a bölcsesség felé. Bolondság csupán áhítozni rá, mikor te magad vagy az, akitől elnyerheted. Nem kell két kezünket az égnek emelni, sem a templomőrt kérlelni, hogy beeresszen az istenszobor füléig, mintha ott jobban meghallgathatnának: isten közel van hozzád, veled van, benned van. Bizony, Lucilius: szent szellem lakik bennünk, jó és rossz tetteinknek megfigyelője és strázsája. Ahogyan mi bánunk vele, úgy bánik ő velünk. Senki sem lehet igaz ember isten nélkül – vagy fölébe kerekedhet bárki is a sorsnak, ha isten nem segíti? Ő sugallja a nagyszerű, magasztos terveket. Minden egyes igaz ember szívét isten lakja – melyik? nem tudjuk…

Ha szokatlanul magas, vén fákkal benépesített vadonba jutsz, ahonnan az ég kékjét száműzi az egymásba fonódó ágak szövedéke, az erdő sudársága, a hely magányossága, a sűrű és folytonos árnyék keltette csodálat a szabadban egy istenség jelenlétének hitét ébreszti benned. S ha egy tövig kivájt sziklákból álló barlang, melyet nem kézzel faragtak, hanem természetes úton tágult akkorára, hegyet egyensúlyoz a hátán, lelkedet valamilyen istenfélő sejtelem üli meg. Tiszteljük a nagy folyamok forrásvidékét. Oltárok emelkednek ott, ahol váratlanul széles folyók bukkannak elő búvóhelyükről. Nagy becsben tartják a meleg vizű forrásokat, és bizonyos tavakat vagy homályosságuk, vagy roppant mélységük avatott szentté. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (37. levél)

7 szeptember 2013

seneca-003A legerősebb kötelék fűz a helyes gondolkodáshoz; derék embernek ígérkeztél, letetted a katonai esküt. A bolondját járatja veled, aki netán azt mondja, hogy a katonáskodás enyhe és könnyű. Nem akarlak becsapni. A legtiszteletreméltóbb és a legszégyenletesebb zsoldot jelölik ugyanazokkal a szavakkal:

Tűrj tüzet és békót, vas-ütötte halált is.

Akik karjukat az arénának adják bérbe, és ételüket-italukat vérükkel váltják meg, arra kötelezik magukat, hogy a fentieket akaratuk ellenére is eltűrik; te pedig arra, hogy önként és szívesen tűröd el. Nekik szabad leereszteni a fegyvert, megkísérteni a nép könyörületét – te nem ereszted majd le a fegyvert, nem könyörögsz majd az életedért sem: szálegyenesen s legyőzhetetlenül kell meghalnod. Mire jó hát ezen túl nyerni néhány napot vagy évet? A felmentés reménye nélkül születtünk. (more…)

Következő oldal »