— Marcus Aurelius

Marcus Aurelius: Elmélkedések (12. könyv)

5 január 2013

Marcus-Aurelius-csaszar1. Ami után kerülő úton törsz, az máris a tiéd lehet, ha nem vagy önmagad ellensége. Ez annyit jelent: ha mindazt, ami elmúlt, nem bolygatod, ami lesz, a természet megszabott rendjére bízod, és csak a jelent irányítod a jámborságnak és igazságosságnak megfelelően. A jámborságnak megfelelően: hogy szívesen vedd, amit a sors oszt, mert ezt a természet rendelte neked, téged pedig neki. Az igazságosságnak megfelelően: hogy szabadon, csűrés-csavarás nélkül mondd az igazat, csináld, amit a törvény és a méltányosság követel. Ne tántorítson el ettől mások rosszindulata, felfogása, lármája vagy porhüvelyed érzése. Ám lássa ezt az a rész, amelyik szenved! Ha tehát, mindent félretéve csak vezérlő értelmedet és a benned levő isteni részt ápolod, hiszen előbb-utóbb úgyis eltávozol, ha nem attól félsz, hogy élted megszakad, hanem inkább attól, hogy soha nem fogsz hozzá a természet szerint való élethez – méltó leszel a téged létrehozó világrendhez, nem leszel idegen saját hazádban, nem bámulod váratlan eseményként, ami napról-napra történik, s nem függsz semmitől. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (11. könyv)

31 december 2012

Marcus-Aurelius

1. Íme az értelmes élet sajátságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát; a maga termését maga élvezi (a növények gyümölcsét, nemkülönben az állatok hasznát viszont mások fölözik le); a maga sajátos célját eléri, bárhol legyen is élete határa. Itt nem úgy van, mint a táncnál, színdarabnál és más hasonlónál, hogy az egész cselekmény csonka marad, ha valami hiányzik, hanem bármelyik résznél, bárhol szakad is meg, azért teljesen, hiány nélkül eléri kitűzött célját, úgy, hogy elmondja: “Ami az enyém, az megmenthetem.” Ráadásul még körüljárja az egész világot, a körülötte tátongó űrt, a világ formáját, elhatol az időtlen időkig, megfontolva átgondolja a mindenség időszakos megújhodását, és leszűri az eredményt: hogy utódaink semmi újat nem fognak látni, amint elődeink sem láttak többet,
hiszen valamiképpen egy negyven körüli ember is, ha egy csöpp esze van, az egyformaság törvénye alapján belátta már az egész múltat és jövendőt. Az értelmes lélek sajátsága az embertársak szeretete, az igazság, a szerelem, továbbá, hogy önmagánál semmit nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség.

2. A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt kevésre fogod értékelni, ha a dallamos éneket egyes hangokra tagolod és mindegyiknél rendre fölteszed a kérdést: ez az, ami elragad? Ugye szégyellnél igent mondani! A táncot is bontsd egyes mozdulatokra, figurákra, csináld ugyanezt a pankrációval is. Általában legyen rá gondod, hogy – kivéve az erényt és azt, ami belőle következik – mindent részeiben gondolj el, és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig. Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (10. könyv)

4 november 2012

1. Lelkem, mikor leszel végre jó, egyszerű, egységes, kendőzetlen s átlátszóbb, mint a test, amely körülburkol téged? Rájössz-e valaha a szeretet és a gyöngédség ízére? Betelsz-e már egyszer, legyőzöd-e szükségleteidet, hogy az élet örömeinek élvezéséhez semmit ne kívánj, semmit ne óhajts, sem élő, sem élettelen dolgot, sem azt, hogy még több időt fordíthass rájuk, sem más helyet vagy vidéket, sem tisztább levegőt, sem barátságosabb emberekből álló környezetet? Megelégszel-e már azzal, amit a jelen kínál, örülsz-e mindannak, ami van, meggyőzöd-e végre magad, hogy az istenektől minden rendelkezésedre áll, minden hasznodra van, és a jövőben is hasznodra lesz, amit csak jónak látnak, és amit a legtökéletesebb lény – az élő természet – épsége érdekében juttatnak néked? Ez az élő természet jó, igazságos, szép, mindent létrehoz, tartalmaz; magába foglalja, felöleli azt is, ami feloszlik, hogy belőle más, hasonló dolgok származzanak. Mikor jutsz el végre az istenekkel és az emberekkel való közös együttélésben a tökéletességnek arra a fokára, hogy te sem teszel nekik szemrehányást, viszont arra sem adsz okot, hogy ők korholjanak téged? (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (9. könyv)

19 október 2012

 1. Aki igazságtalan, az bűnt követ el. Mivel a mindenség természetének rendelése szerint az értelmes lények egymásért vannak, hogy egymást értékük szerint segítsék, bántani azonban semmiképpen ne bántsák, világos, hogy aki nem engedelmeskedik az ő akaratának, az vétkezik a legfőbb istenség ellen.

Aki hazudik, az ugyanazt az istenséget bántja meg. A közös természet ugyanis mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezővel rokoni kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük: minden igazság legősibb kútfejének. Aki tehát tudatosan hazudik, az vétkezik, ha félrevezető szándékkal letér az útról. De az is vétkezik, aki akaratlanul hazudik, ha a közös természettel nincs összhangban, és a világ természetével nincs összhangban, és a világ természetével harcba keveredve megzavarja a világrendet. De harcba keveredik vele az is, aki – bár szándékán kívül – az igazsággal ellentétes álláspontra sodródik. Mert a természet beoltotta az emberbe az igazság ösztönét, és csak az nem tudja megkülönböztetni a hamisat az igaztól, aki hanyag és figyelmetlen. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (8. könyv)

26 szeptember 2012

1. Már az is szerénységre int, hogy életedet egészében vagy legalább ifjúkorodtól számítva nem élhetted filozófushoz méltó módon, hanem mind a mások szemében, mind magad előtt úgy tűnt, hogy távol állsz a filozófiától. Lám, zavarban vagy, s így már nem könnyű filozófus hírnévre szert tenned. Különben életberendezésed is ellene mondana ennek a törekvésnek. Ha igazában beláttad, mi a fődolog, akkor ne törődj vele, mit gondolnak rólad, s érd be azzal, hogy életed hátralévő részét, bármeddig tartson is, a saját természeted parancsának megfelelően morzsold le. Gondold át, mit kíván a természet, s más ne izgasson. Hiszen oly sok tévelygés után rájöttél, hogy a boldogságot sehol nem lelted: sem a szillogizmusokban, sem a gazdagságban, sem a hírnévben, sem az élvezetben – sehol! Hol van hát? Az emberi természet megkívánta tevékenységben. Mikor cselekszel e szerint? Ha törekvéseidet és tetteidet bizonyos alapelvekből vezeted le. Micsoda alapelvekből? A jóra és rosszra vonatkozó alapelvekből: hogy az ember számára egyáltalán nem jó az, ami nem teszi igazságossá, józanná, férfiassá, és egyáltalán nem rossz, ami nem teszi a felsoroltak ellenkezőjévé. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (7. könyv)

25 augusztus 2012

1. Mi a rosszindulat? – Az, amit gyakran láttál. Ha valami történik veled, gondolj rá tüstént: ez is olyasmi, amit már többször láttál. Általában fenn és lenn ugyanazokat a dolgokat találod: tele van velük a régi idők, a közbeesők és az új idők történelme, tele vannak a városok és a családi tűzhelyek. Újat semmit sem találsz; minden megszokott és rövid ideig tartó.

2. Hogyan lehetne más módon kiirtani alapvető nézeteket, mint úgy, hogy a nekik megfelelő képzeteket elnyomjuk? Márpedig a felkeltésük minden esetben tőled függ. Tőlem függ, hogy úgy fogjak fel valamit, ahogyan kell. Ha ezt megtehetem, miért nyugtalankodom? Ami gondolatvilágomon túl esik, az egyáltalán nem tartozik gondolatvilágomra. Tanuld meg ezt, és semmi meg nem ingat.

Megteheted, hogy új életed. Csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat, amivel egyszer már helyesen megláttad őket: ebben áll az új élet.

3. A hiú pompázás, a színielőadások, a gulyák és a nyájak, a lándzsatörések – kutyáknak vetett csont, halastóba dobott morzsa, hangyák tehercipelő erőlködése, riadt egerek futkosása, dróton rángatott bábfigurák. Mindezek közepette állj ott nyugodt lélekkel, dölyf nélkül és gondold meg, hogy mindenki annyit ér, amennyit erőfeszítései tárgyai érnek. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (6. könyv)

4 március 2012

1. A világanyag engedelmesen simulékony, Irányító értelmének semmi belső oka nincs rá, hogy rosszat tegyen. Mivel nincs benne semmi ártó szándék, nem is tesz semmi rosszat, nem is árt semminek. Minden az ő szándéka szerint támad és teljesül.

2. Ha kötelességteljesítésről van szó, ne törődj vele, fázol-e vagy izzadsz, virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek, halálveszedelemnek vagy valami másnak teszed-e ki magad. Mert maga a halál is csak az élet feladatainak egyike. Elég tehát, ha vele kapcsolatban is derekasan megteszed, amit a pillanat kíván.

3. Nézz a dolgok mélyére! Sajátos tulajdonságaik vagy értékük egyetlen esetben se kerüljék el figyelmedet.

4. Az érzéki világ minden jelensége gyorsan változik, s vagy szétpárolog, ha az anyagi világ egységes marad is, vagy szétszóródik.

5. A világot kormányzó értelem tudja, hogy mi a lényege, és hogy milyen anyaggal mit csinál.

6. A legjobb módja a védekezésnek az, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók.

7. Abban az egyben találd örömöd és megnyugvásod, ha – az istenségre gondolva – egyik közhasznú cselekedetről a másikra térsz át. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (5. könyv)

27 március 2011

1. Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: “Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? – Mindenesetre ez élvezetesebb! – De hát élvezetre születtél-e? Általában: tétlenségre-e vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?”
– De hát pihenni csak kell! – Kell! Én is azt mondom.
De a természet megszabta a pihenés mértékét, mint ahogyan megadta az evését és ivásét is. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendőn. Bezzeg a munkában már nem, hanem megmaradsz a lehetőségen belül. Mert nem szereted önmagad!
Különben szeretnéd természetedet és szándékát! Mások; akik szeretik mesterségüket, mosakodás nélkül, étlenül senyvednek munkájuk mellett, te pedig kevesebbre becsülöd természetedet, mint a szobrász a képfaragást, a táncos a táncot, a kapzsi a kincset, a hiú a hírt. Ezek, ha elfogja őket a szenvedély, inkább sem enni, sem aludni nem kívánnak, csak hogy előbbre vihessék, amire lelküket feltették. S a te szemedben a közhasznú tevékenység silányabb, kisebb erőfeszítésre méltó? (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (4. könyv)

26 október 2010

1. Ha belső parancsolód a természetet követi, akkor úgy viselkedik az eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és adott. Nem kedvel különösebben egyetlen meghatározott anyagot sem, hanem a fontosabb dolgokhoz vonzódik, de azokhoz is csak bizonyos fenntartással, s ha helyettük valami mással kerül szembe, azt is saját cselekvése anyagaként tekinti, mint ahogyan a lobogó tűz is így csinálja, mikor megemészti a belédobott anyagot, amely a kis mécset kioltaná. A lobogó láng viszont hamar hatalmába keríti és felemészti a rádobott tárgyakat, sőt még magasabbra csap tőlük.

2. Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz művészetét tökéletesen betöltő elv szerint.

3. Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (3. könyv)

21 október 2010

1. Nemcsak arra kell gondolnunk, hogy minden nappal fogy az élet, s mindinkább összezsugorodik a hátralevő rész, hanem azt is meg kell fontolnunk, hogy, ha valaki magas kort ér el, akkor is bizonytalan, vajon csorbítatlanul elegendő lesz-e elmeereje a körülmények mérlegelésére, az isteni és emberi dolgok megértését célzó szemlélődésre. Mert ha valaki másodszor kezd gyermekké lenni, azt a lélegzés, táplálkozás, képzelődés, ösztönélet s más ilyesmi elkísérik ugyan, de idő előtt elhagyja mindaz, amihez föltétlenül gyakorlott belátás szükséges: az önrendelkezés, a kötelességgel való pontos számot vetés, a jelenségek elemzése, az a képessége, hogy meg tudja állapítani az életből való távozás kellő pillanatát. Sietnünk kell hát nemcsak azért, mert mindinkább közelebb jutunk a halálhoz, hanem azért is, mert a dolgok megértése és helyes megfigyelése már előbb elmarad tőlünk.

2. Az olyan dolgokat sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a természet alkotásainak még a ráadásaiban is van valami vonzó báj. Így a kenyér egyes részei sütés közben megrepedeznek, s az ilyen repedések, bár bizonyos módon a pék mester szándéka nélkül valók, valahogyan jól festenek ott, sőt az étvágyat is ingerlik. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (2. könyv)

19 október 2010

1. Reggel előre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam, hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépő embertársam rokon velem nem e megegyező vérség és származás alapján, hanem mint az értelem és az istenségtől eredő rész osztályosa, ezért nekem senki sem árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felső és alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes, márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.

2. Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára és vezérlő értelem. – Hagyd a könyveket! Szedd össze magad ! Nincs tovább! Mintha már halálos ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet, hisz az csak vér, csont, idegek, visszerek, ütőerek esendő szövedéke. Vedd szemügyre az éltető leheletet! Ugyan mi az! Pára! Még csak nem is mindig állandó, hanem pillanatonként kilökött, újra beszívott pára. Harmadik pedig a vezérlő értelem; gondolj arra, hogy öreg vagy, s ne hagyd tovább szolgaságban, ne rángassa tovább dróton az önző ösztön, ne zúgolódjék a sors, sem a jelen ellen, s ne rettentse a jövő. (more…)

Marcus Aurelius: Elmélkedések (1. könyv)

17 október 2010

1. Verus nagyatyám a nemes jellem és higgadtság példája volt.
2. Atyám, hallomásom és emlékeim szerint, maga volt a szerénység és férfiasság.
3. Anyámtól tanultam az istenfélelmet, a jótékonyságot, a tartózkodást nemcsak a rossz elkövetésétől, hanem még a gondolatától is, továbbá a pazarló életmódtól olyannyira elütő egyszerű életet.
4. Dédatyámnak köszönhetem, hogy nem kellett nyilvános iskolákba járnom, hanem otthon élvezhettem kitűnő mesterek tanítását; és hogy megtanultam: ilyen dolgokban nem szabad garasoskodni.
5. Nevelőmtől tanultam, hogy a cirkuszban sem a zöldek, sem a kékek, sem a kerekpajzsúak, sem a hosszúpajzsúak pártjához ne csatlakozzam; hogy kitartó és kevéssel beérő legyek; hogy magam végezzem el a munkámat, és ne markoljak egyszerre sokat; hogy a besúgással szemben tartózkodóan viselkedjem.
6. Diognetos óvott a hiú törtetéstől, a varázslók és szemfényvesztők – ráolvasásokról, szelleműzésről szóló – fecsegéseinek hitelétől, fürjek hizlalásától, és minden ilyen kedvteléstől. Ő tanított az őszinte beszéd eltűrésére, ő szoktatott bölcselkedésre, ő hallgattatta velem először Baccheios, majd Tandasis és Marcianus leckéit, ő íratott velem már gyermekkoromban filozófiai párbeszédeket, ő keltett bennem vágyat a tábori ágy, az állatbőr takaró, általában a görög bölcs életmódjához tartozó tárgyak után. (more…)