– F I L O Z Ó F I A

Pál Utcai Fiúk – Tréfa

19 február 2014

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Nyolcadik rész)

2 február 2014

hume-3Amit te az én találékonyságom számlájára írsz, felelte Philo, az teljes egészében tárgyunk természetének tulajdonítható. Az olyan témákban, melyek illeszkednek  az emberi értelem szűkös terjedelméhez, általában csak egyetlen olyan döntési lehetőség van, amely valószjnűséget vagy meggyőződést eredményez, s a helyes ítélőképességgel bíró embernek az összes többi feltevést, ezt az egyet kivéve, teljesen abszurdnak és alaptalannak tűnik. Azonban az  olyan kérdésekben, mint amilyenről most van szó, százféle egymásnak ellentmondó nézet igényelheti magának valaminő  tökéletlen analógia rangját, s a találékonyságnak itt tág tere nyílik arra, hogy kiélje magát. A gondolkodás bármilyen erőfeszítése nélkül úgy hiszem  egyetlen pillanat alatt tudnék más kozmogóniai rendszereket javasolni, amelyek megőrzik az igazság valamilyen halvány látszatát, habár egy az esélye az ezerhez, vagy a millióhoz annak, hogy akár a tiéd, akár az enyém, az igaz rendszer lenne.

Például mi lenne, ha újraéleszteném a régi epikuroszi hipotézist?  Ezt általában, és azt hiszem joggal,  a legabszurdabb  rendszernek gondolják, mellyel eddig valaha valaki előállt, azonban én tudom, hogy – néhány változtatással – rá lehetne erőltetni e rendszerre a valószínűség halvány látszatát. Ahelyett, hogy végtelennek gondoljuk az anyagot, tegyük fel, hogy véges. Véges számú részecske csak véges számú módon  helyezkedhet el. S végtelen időtartam alatt a részecskék minden lehetséges rendje vagy helyzete végtelen sokszor kipróbálódik. Ez a világ ezért, a maga összes eseményeivel, beleértve még a legapróbbakat is, már korábban létrejött és megszűnt, s bármilyen határ vagy korlátozás nélkül újra létre fog jönni és meg fog szűnni. Senki, akinek a végessel összehasonlítva van fogalma a végtelen hatalmáról,  nem fog aggályoskodni, ha ezt a rendszert választjuk. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (50. levél)

15 december 2013

seneca-003Leveledet sok hónappal azután kaptam kézhez, hogy elküldted. Fölöslegesnek véltem hát megtudakolni a levélhozótól, mit csinálsz. Hiszen nagyon jó emlékezőtehetsége van, ha erre emlékszik! S mégis remélem: te már úgy élsz, hogy tudni fogom, mit csinálsz, bárhol leszel is. Mert mi egyebet csinálnál, mint hogy mindennap jobbá teszed magad, mindennap elejtesz valamit gyarlóságaidból, s belátod, hogy a te hibád az, amit a körülményeknek tulajdonítasz! Bizonyos hibákat ugyanis a helynek s az alkalomnak rovunk fel. Ám a hibád, akárhová mehetsz, követni fog.

Tudod, hogy Harpasté, feleségem bolondja, öröklött teherként maradt házamban. Én magam rendkívül idegenkedem az ilyen szörnyektől; ha bolondon akarok szórakozni, nem kell sokáig keresgélnem, magamon nevetek. Ez a bolond hirtelen elvesztette látását. Hihetetlen dolgot mondok neked, de igazat: nem tudja, hogy vak. Folyton arra kéri felvigyázóját, hogy költözzenek máshová. Azt mondja, a ház nagyon sötét. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (49. levél)

30 november 2013

SenecaBizony hanyag, nemtörődöm ember, aki barátjára csak akkor gondol, ha valamilyen táj emlékezteti rá, mégis a lelkünkbe temetett vágyat néha felidézik az ismerős vidékek. Nem élesztik fel a kioltott emlékezetet, de a szunnyadót felébresztik, mint ahogy a gyászolók fájdalmát – még ha az idő múlásával csillapodott is – újra fellobbantja az elhunyt kedves kis rabszolgája, ruhája, háza; nos, hihetetlen, hogy Campania, s különösen Nápoly és a te Pompeiid látványa milyen kitörő vágyra lobbantott utánad. Teljesen magam előtt látlak. Éppen most búcsúzom tőled. Látom, amint könnyeidet nyeled, s hiába fékezed, nem tudod igazán visszafojtani feltörő érzelmeidet. Úgy tűnik, csak az imént veszítettelek el. Hiszen mi nem történt „csak az imént”, ha visszaemlékezel? Csak az imént ültem Sotión filozófus iskolájában mint kisfiú, csak az imént kezdtem ügyvédkedni, csak az imént vesztettem az ügyvédkedéshez a kedvemet, csak az imént vesztettem el hozzá a képességemet is. Végtelenül gyors az idő, ez a visszatekintők számára még világosabb. Mert a jelennel elfoglaltakat becsapja, annyira szelíd átmeneteket mutat a fejvesztett futás. Kérded az okát? Minden elmúlt idő ugyanazon a helyen található: egyformán látjuk, egy rakáson hever. Minden ugyanabba a mélységbe zuhan. És különben sem tagolódhat hosszú időszakaszokra olyasmi, ami egészében véve rövid. Csak egy pont az életünk, sőt még a pontnál is kisebb. De ebből a parányból is valamilyen hosszabb tartam látszatával csúfot űz a természet: egy részéből csecsemőkort csinált, egy másikból gyermekkort, egy harmadikból ifjúságot, egy negyedikből lejtőt az ifjúságtól az öregségig, egy újabb részből éppen öregséget. Hány lépcsőt rakott le arra a rövid kapaszkodóra! Csak az imént kísértelek ki: és mégis ez az „imént” nagy adagot tesz ki életidőnkben, az pedig – jusson eszünkbe – rövid, és egyszer csak elfogy. Régebben nem látszott rohanni az idő: most hihetetlenül sebesnek tűnik, akár mert úgy érzem, közeledik a célvonal, akár mert elkezdtem veszteségeimet figyelni és összeadni. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Harmincadik fejezet; Mindennek a legvégéről)

24 november 2013

voltaireCandide-nak, szíve legmélyén, bizony nem volt nagy kedve ahhoz, hogy feleségül vegye Kunigundát; azonban a báró úr felháborító ripőksége mégiscsak rábírta e házasságra, amellett Kunigunda is olyan erősen sürgette, hogy bizony, ha akarta, ha nem, nem bújhatott ki a dolog alól. Megkérdezte Panglosst, Martint és a hűséges Cacambót. Pangloss remek védőiratot írt, amelyben bebizonyította, hogy a báró semmiféle jogot sem formálhat a húgára, s hogy a szép hölgy balkézre meg is esküdhet Candide-dal a birodalom törvényei szerint. Martin inkább azt ajánlotta, dobják a bárót a tengerbe; Cacambo viszont javasolta, adják vissza a levantei kapitánynak, s maradjon egyelőre a gályán; utána azután
elküldhetik Rómába, a generálishoz, a legelső hajóval. Ez az ötlet mindenkinek tetszett; a vénasszony is helyeselte; a báró húgának nem is szóltak; egy kis pénzzel sikerült az egész dolgot elintézni, s így megvolt az az örömük, hogy becsaphattak egy jezsuitát, s egyben meg is büntethették egy német báró pöffeszkedését. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (47. levél)

17 november 2013

seneca-003Örömmel hallom azoktól, akik tőled jönnek, hogy rabszolgáiddal barátságosan viselkedsz. Ez illik okosságodhoz, ez műveltségedhez. „Rabszolgák.” Még inkább: emberek. „Rabszolgák.” Még inkább: lakótársak. „Rabszolgák.” Még inkább: alacsonyabb sorsú barátok. „Rabszolgák.” Még inkább: rabszolgatársaink, ha meggondoljuk, hogy a sorsnak ugyanannyi hatalma van fölöttük s fölöttünk.

Ezért mosolygok azon a felfogáson, hogy szégyen a rabszolgával együtt ebédelni. Miért? Csak mert egy veszettül gőgös szokás az ebédelő urat álló rabszolgák csapatával véteti körül? Ő többet eszik, mint amennyit elbír, hatalmas mohósággal terheli meg kifeszült gyomrát – amely elszokott már a gyomor feladatától -, hogy még nagyobb megerőltetéssel adja ki az ételt, mint ahogy belehányta; de a szerencsétlen rabszolgáknak még abból az okból sem szabad mozdítani az ajkukat, hogy beszélgessenek. Vessző fékezi meg a legkisebb mormolást, s még a véletlen szülte hang – köhögés, tüsszentés, csuklás – sem ment meg a korbácsütéstől. Nagyon meglakolnak, ha a legcsekélyebb pisszenéssel is megszakítják a csöndet. Ott állnak egész éjjel éhezve, némán. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (45. levél)

2 november 2013

seneca-002Panaszkodsz, hogy tifelétek kevés a könyv. Nem számít, hogy mennyi van, csak jók legyenek. Kijelölt könyvek olvasása használ, a nagy választék csak gyönyörködtet. Aki el is akar jutni oda, ahová szándékozott, egyetlen utat kövessen, ne vándoroljon ezen is, azon is: nem haladás az, hanem csatangolás.

„Szeretném, ha inkább könyvet adnál nekem, mint tanácsot” – mondod. Én bizony kész vagyok elküldeni valamennyi könyvemet, kiüríteni az egész csűrt. Ha tudnám, magamat is átszármaztatnám, s ha nem remélném, hogy megbízatásod nemsokára lejár, öreg fejjel kiszabtam volna magamra ezt a kalandos feladatot, és sem Scylla és Charybdis, sem az a mesebeli tengerszoros nem tudott volna elrettenteni. Nemcsak átkeltem volna rajta, át is úsznám, csak hogy megölelhesselek és szemtől szembe becsülhessem fel, lelkedben mennyit gyarapodtál.

Egyébként a kívánságod, hogy saját könyveimet küldjem el, ugyanúgy nem hiteti el velem, hogy élvezetes író vagyok, mint ahogy szépnek sem hinném magam, ha képemet kérnéd. Figyelmességednek tudom ezt be, s nem meggyőződésednek. S még ha meggyőződésből fakad is, a figyelmesség kényszerítette rád. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonkilencedik fejezet; Arról, hogy mint találta meg Candide Kunigundát az öregasszonnyal)

27 október 2013

voltaire-002Miközben Candide, a báró, Pangloss, Martin és a hű Cacambo kalandjaikkal szórakoztak, a világnak esetleges vagy pedig nem esetleges eseményeit magyarázták, s az okról és okozatról, a fizikai és erkölcsi rosszról, a végzetről s a szabadságról meg ama vigaszokról vitatkoztak, amelyek a török gályák légkörében lelhetők, elértek lassan a Propontisz partján az erdélyi fejedelem házához. Mindjárt első pillanatra észrevették Kunigundát meg az öregasszonyt; fehérneműt
teregettek zsinegre, hogy megszáradjon.

A báró elsápadt e látványra, Candide, a gyengéd szerető, mikor meglátta szép hölgyének naptól megfeketült bőrét, gyulladt szemét, lapos mellét, ráncos arcát meg vörös és felhólyagzott karjait, három lépésre hátrált a borzalomtól, s utána is csak illemből közeledett. Kunigunda megölelte Candide-ot is, bátyját is; az öregasszonynak is jutott a csókból meg az ölelésből; s Candide most őket is kiváltotta. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (44. levél)

19 október 2013

seneca-003Már megint kicsinyíted magad előttem: mondod, hogy előbb a természet, aztán a szerencse bánt veled mostohán; noha kitépheted magad a tömegből, és feljuthatsz az emberi boldogság csúcsára. Ha nem is volna más jó a filozófiában, az a jó, hogy nem tekint a törzsökfára. Ha a kezdetek kezdetére visszavezetjük, mindenki az istenektől származik. Római lovag vagy, s ebbe a rendbe a szorgalmad emelt; de, szavamra, a tizennégy széksor sok ember előtt zárva marad; nem mindenkit bocsát be a curia; a tábor is finnyáskodva válogatja, kit érdemesítsen a fáradozásokra és a veszedelmekre. Mindenki előtt nyitva áll a bölcsesség, e tekintetben mindannyian nemesek vagyunk. A filozófia nem utasít vissza, nem is választ ki senkit: mindenkire szórja fényét. Sókratés nem volt patricius, Kleanthés vizet hordott, és kertöntözésre szegődött el. Platón nem volt nemes, mikor a filozófia magához ölelte: a filozófia nemesítette meg. Miért mondasz le a reményről, hogy velük egyenlővé válhatsz? Mindezek a te őseid, ha hozzájuk méltónak mutatkozol. Márpedig annak mutatkozol, ha most mindjárt meggyőzöd magad: nemességben senki sem múl fölül. Mindannyiunk előtt ugyanannyi ős élt; nincs olyan, akinek származása az emlékezeten túl ne veszne ködbe. Platón szerint nincs király, aki ne rabszolgától eredne, nincs rabszolga, aki ne királyoktól. Mindezt változatok hosszú sora keverte össze, és a sors hányta-vetette föl s alá. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonnyolcadik fejezet; Arról, hogy mi történt Candide-dal, Kunigundával, Pangloss-szal, Martinnel és a többiekkel)

13 október 2013

voltaire-002– Bocsásson meg, még egyszer – mondta Candide a bárónak -, bocsássa meg, tisztelendő atyám, hogy ledöftem a kardommal.

– Hagyjuk, ne beszéljünk erről – felelte a báró úr -, bevallom, én is hibás voltam; de mivel tudni akarja, hogyan lettem gályarab, hadd mondjam el, hogy miután meggyógyított a rend patikusa, egy spanyol csapat megtámadott, elfogott bennünket, s becsukatott Buenos Airesben, épp abban az időben, mikor húgom elment onnan. Kértem a rendet, küldjön vissza Rómába, a generális mellé, ehelyett házikáplánnak neveztek ki, mégpedig Konstantinápolyba, a francia nagykövet
mellé. Még egy hete sem voltam ott, mikor egy este egy jóképű fiatal ikoglannal találkoztam. Igen meleg volt; a fiatalember szeretett volna megfürödni; én is éltem az alkalommal, s mindjárt én is megfürödtem. Nem tudom, hogy micsoda főbenjáró bűn egy kereszténynél, ha meztelenül találják egy fiatal muzulmánnal. Egy kádi százat veretett rám, azazhogy a talpamra, s hozzá még gályarabságra is ítélt. Azt hiszem, sose követtek el kegyetlenebb gazságot. Viszont mégis szeretném tudni, miért van a húgom egy erdélyi fejedelem konyháján, aki ide menekült a törökökhöz? (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (42. levél)

6 október 2013

seneca-001Meggyőzött már derekasságáról az a barátod? Pedig hát olyan hamar nem válhat valaki derék férfivá, s nem is ismerhetik el annak. Tudod, kit nevezek most derék férfinak? Amolyan másodrangút. Mert elsőrangú minden ötszáz évben talán csak egyszer születik, akár a főnixmadár. S nem is csoda, hogy hosszú szünetek után támad a nagyság; közepes és a tömeg tetszésére termett dolgot gyakran hoz létre a sors, a kitűnőt viszont éppen ritkasága ajánlja.

Ám ez az ember még nagyon is távol áll attól, amivel dicsekszik. S ha tudná, mit jelent derék férfinak lenni, nem hinné
még annak magát, s talán reményét is elvesztené, hogy azzá válhat.

„De rosszat gondol a rosszakról.” A rosszak is ezt teszik, s nincs nagyobb büntetése a hitványnak, mint hogy nem tetszik magának sem, övéinek sem. „De gyűlöli azokat, akik hirtelen megszerzett mérték fölötti hatalmukat mértéktelenül gyakorolják.” Ugyanazt tenné ő is, ha ugyanaz volna hatalmában. Sok embernek rejtve maradnak hibái, mert gyengék – ha megbizonyosodnak erejükről, éppúgy vakmerőek lesznek e hibák, mint azok, amelyeket a siker már napvilágra hozott. Csak az eszközeik hiányoznak, hogy hitványságuk kibontakozzék. Veszélytelenül lehet megérinteni a mérges kígyót is, amíg dermedt a hidegtől: megvan benne a méreg, csak zsibbad. Sok embernél csak a sors kegye hibádzik, hogy kegyetlenségben, becsvágyban, élvhajhászásban a leggonoszabbakkal vetélkedjék. Tapasztalod majd, hogy ők is ugyanazt akarják; add meg nekik rá a kívánt lehetőséget. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonhetedik fejezet; Candide konstantinápolyi útjáról)

28 szeptember 2013

voltaireA hű Cacambo akkor már kijárta a török kapitánynál, aki III. Ahmed szultánt vitte vissza Sztambulba, hogy Candide-ot és Martint is vegye fel a hajójára. Mindketten hajóra szálltak, de előbb még illendően térdet-fejet hajtottak ő szánalmas felsége előtt. Mondta is útközben Candide Martinnek:

– No lám, együtt vacsoráztunk hat trónjavesztett királlyal, s olyan is volt köztük, akinek alamizsnát kellett adnom. Talán még szerencsétlenebb uralkodók is vannak a földön. Én csak száz juhot vesztettem, s repülök Kunigundám karjaiba.
Kedves Martin, hiába, Panglossnak volt igaza, minden jól van, minden jól ezen a legjobb világon.

– Kívánom, hogy úgy legyen – válaszolt egykedvűen Martin.

– De azért – folytatta Candide – mégiscsak furcsa, s nemigen valószínű kalandunk volt Velencében. Sose látta, sose hallotta még senki, hogy hat trónjavesztett király együtt vacsorázzék egy fogadóban. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (41. levél)

22 szeptember 2013

seneca-002Nagyszerű s számodra igen gyümölcsöző dolgot viszel végbe, ha, mint írod, állhatatosan haladsz a bölcsesség felé. Bolondság csupán áhítozni rá, mikor te magad vagy az, akitől elnyerheted. Nem kell két kezünket az égnek emelni, sem a templomőrt kérlelni, hogy beeresszen az istenszobor füléig, mintha ott jobban meghallgathatnának: isten közel van hozzád, veled van, benned van. Bizony, Lucilius: szent szellem lakik bennünk, jó és rossz tetteinknek megfigyelője és strázsája. Ahogyan mi bánunk vele, úgy bánik ő velünk. Senki sem lehet igaz ember isten nélkül – vagy fölébe kerekedhet bárki is a sorsnak, ha isten nem segíti? Ő sugallja a nagyszerű, magasztos terveket. Minden egyes igaz ember szívét isten lakja – melyik? nem tudjuk…

Ha szokatlanul magas, vén fákkal benépesített vadonba jutsz, ahonnan az ég kékjét száműzi az egymásba fonódó ágak szövedéke, az erdő sudársága, a hely magányossága, a sűrű és folytonos árnyék keltette csodálat a szabadban egy istenség jelenlétének hitét ébreszti benned. S ha egy tövig kivájt sziklákból álló barlang, melyet nem kézzel faragtak, hanem természetes úton tágult akkorára, hegyet egyensúlyoz a hátán, lelkedet valamilyen istenfélő sejtelem üli meg. Tiszteljük a nagy folyamok forrásvidékét. Oltárok emelkednek ott, ahol váratlanul széles folyók bukkannak elő búvóhelyükről. Nagy becsben tartják a meleg vizű forrásokat, és bizonyos tavakat vagy homályosságuk, vagy roppant mélységük avatott szentté. (more…)

Voltaire: Candide, vagy az optimizmus (Huszonhatodik fejezet; Arról a bizonyos vacsoráról, amelyen Candide és Martin hat különös idegennel ült egy asztalnál, s kik is voltak azok)

15 szeptember 2013

voltaire-001Egy este, mikor Candide és Martin épp asztalhoz akart ülni azokkal az idegenekkel, akik velük egy szállóban laktak, egy koromfekete arcú ember odajött hozzá hátulról, s belekarolva ezt mondta néki:

– Legyen készen, velünk jön, ott legyen ám biztosan.

Hátrafordul, s Cacambót látja. Kunigunda látványán kívül semmin se csodálkozhatott volna, semmit sem élvezhetett volna
jobban. Már-már közel volt ahhoz, hogy megbolonduljon az örömtől. Megölelte kedves barátját.

– Kunigunda is itt van? Hol van? Menjünk hozzá azonnal, hadd haljak meg örömömben vele együtt.

– Kunigunda nincs velem – így Cacambo -, hanem Konstantinápolyban.

– Úristen! Konstantinápolyban! De még ha Kínában volna, akkor is repülök, indulhatunk. (more…)

Seneca: Erkölcsi levelek (37. levél)

7 szeptember 2013

seneca-003A legerősebb kötelék fűz a helyes gondolkodáshoz; derék embernek ígérkeztél, letetted a katonai esküt. A bolondját járatja veled, aki netán azt mondja, hogy a katonáskodás enyhe és könnyű. Nem akarlak becsapni. A legtiszteletreméltóbb és a legszégyenletesebb zsoldot jelölik ugyanazokkal a szavakkal:

Tűrj tüzet és békót, vas-ütötte halált is.

Akik karjukat az arénának adják bérbe, és ételüket-italukat vérükkel váltják meg, arra kötelezik magukat, hogy a fentieket akaratuk ellenére is eltűrik; te pedig arra, hogy önként és szívesen tűröd el. Nekik szabad leereszteni a fegyvert, megkísérteni a nép könyörületét – te nem ereszted majd le a fegyvert, nem könyörögsz majd az életedért sem: szálegyenesen s legyőzhetetlenül kell meghalnod. Mire jó hát ezen túl nyerni néhány napot vagy évet? A felmentés reménye nélkül születtünk. (more…)

« Előző oldalKövetkező oldal »