— Descartes: Elmélkedések

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; ötödik elmélkedés (A materiális dolgok lényegéről, valamint ismét arról, hogy Isten létezik)

4 szeptember 2011

Sok dolog van ugyan még hátra, amit Isten attribútumaival, önmagamnak, vagyis elmémnek természetével kapcsolatban meg kell vizsgálnom, ámde mindezt inkább más alkalomra hagyom, mivel most (miután már megfigyeltem, mitől kell óvakodnom, s mit kell tennem az igazság elérése érdekében) semmi sem sürgetőbb annál, mint hogy megpróbáljak kiszabadulni azon kétségek közül, amelyekbe a minap bonyolódtam, s hogy megtudjam, szert tehetek-e valamilyen bizonyosságra a materiális dolgokkal kapcsolatban.
Most pedig, mielőtt még azt kezdeném el vizsgálni, vajon léteznek-e effajta dolgok rajtam kívül, szemügyre kell vennem e dolgok ideáit, amennyiben gondolkodásomban vannak, s meg kell figyelnem, hogy közülük melyek elkülönítettek, s melyek zavarosak.
Nos, elkülönítetten képzelem el a mennyiséget, amelyet a filozófusok általában folytonosnak mondanak, vagyis e mennyiség – vagy inkább a mennyiséggel rendelkező dolog – kiterjedését a hosszúság, a szélesség és a mélység szerint. Elkülönítek e dolgokban különböző részeket, s e részek mindegyikének nagyságot, alakot, helyzetet, helyváltoztató mozgást, e mozgásnak pedig tartamot tulajdonítok. (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; negyedik elmélkedés (Az igazról és a hamisról)

27 január 2011

Olyannyira hozzászoktam az utóbbi napokban ahhoz, hogy az elmét különválasszam az érzékektől, s olyannyira pontosan megfigyeltem, hogy a testi dolgokról csak nagyon kevés igaz észleletünk van, s hogy sokkal több mindent ismerünk meg az emberi elméről, de még ennél is sokkal többet az Istenről, hogy már semmi nehézséget nem jelent gondolkodásomat a képzelettel megragadható dolgoktól az értelemmel megragadhatók, vagyis a mindenféle anyagtól különváltak felé fordítani. Az is bizonyos, hogy az emberi elméről, amennyiben gondolkodó dolog – tehát amennyiben nem rendelkezik kiterjedéssel, hosszúsággal, szélességgel és mélységgel, és más egyébbel sem, ami a testtől származik – sokkal határozottabb ideám van, mint bármely testi dologról. Amikor pedig fölfigyelek arra, hogy kételkedem, vagyis hogy tökéletlen és függő létező vagyok, a független és tökéletes létezőnek, azaz Istennek oly igen világos és elkülönített ideája jelenik meg előttem, s csupán csak annak alapján, hogy megvan bennem ez az idea – vagyis hogy létezésemhez tartozik, hogy rendelkezem ezzel az ideával – olyannyira nyilvánvaló a következtetés, hogy Isten is létezik, valamint hogy egész létezésem minden egyes pillanatban őtőle függ, hogy megvallom, nem látok semmit, amit az emberi elme ennél evidensebben és ennél bizonyosabban képes lenne megismeri. Sőt mintha már úgy tűnnék, hogy valamiféle utat is látok, amelyen haladva az igaz Isten ama szemléletétől, (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; harmadik elmélkedés (Arról, hogy Isten létezik)

22 október 2010

Most pedig lecsukom a szemem, fülemet betapasztom, elcsitítom valamennyi érzékemet, s a testi dolgokat ábrázoló valamennyi képet vagy kitörlöm gondolkodásomból, vagy ha ez nem is lehetséges, legalábbis semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok nekik, lévén hamisak és megbízhatatlanok. Így egyedül önmagamhoz szólva, s az eddigieknél mélyebben magamba tekintve arra fogok törekedni, hogy fokról fokra haladva mind közelebbi és meghittebb ismeretségbe kerüljek önnönmagammal.
Én gondolkodó dolog vagyok, azaz kételkedő, állító, tagadó, egy keveset ugyan megértő, ám annál többet nem ismerő, akaró, nem akaró, elképzelő s még érzékelő is. Mert amint az imént fölfigyeltem rá, jóllehet mindaz, amit érzékelek vagy elképzelek, rajtam kívül talán semmi, afelől mégis bizonyos vagyok, hogy a gondolkodásnak azok a módozatai, amelyeket érzeteknek és képzeleti képeknek nevezek – amennyiben ezek pusztán a gondolkodás módozatai – énbennem (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; második elmélkedés (Az emberi elme természetéről, arról, hogy jobban ismerjük, mint a testet)

21 október 2010

Oly marcangoló kételyek közé vetett a tegnapi elmélkedés, hogy most már nem vagyok képes nem emlékezni rájuk, ám ugyanakkor nem látom az utat sem, amelyen haladva megszabadulhatnék tőlük. Sőt, mintha váratlanul mély örvény rántott volna magával, mely úgy sodor hol ebbe, hol abba az irányba, hogy sem a mélyben nem tudom megvetni a lábam, sem pedig úszva fölemelkedni a felszínre nem vagyok képes. De nem szabad megtömöm! Meg fogom próbálni újra, hátha ma sikerül a tegnapi úton messzebbre jutnom. EI fogok tehát távolítani mindent, amihez akár csak egy csöppnyi kétely is férkőzhet, éppúgy, minthogyha teljességgel meggyőződtem volna hamisságáról. Tovább fogok haladni egészen addig a pontig, ahol valamilyen bizonyosságra bukkanok, vagy ahol – ha mást nem is – legalább azt bizonyossággal belátom, hogy nincs semmilyen bizonyosság. Semmi másra nem vágyott Arkhimédész, mint egyetlen szilárd és mozdíthatatlan pontra, hogy aztán ott megvetve lábát, az egész Földet kimozdíthassa helyéből.
Nagy dolgok megvalósulását remélhetjük akkor is, ha rábukkanok valami egészen csekély dologra, ami bizonyos és megrendíthetetlen.
Fölteszem tehát, hogy mindaz, amit látok, hamis. Nem hiszem el, hogy valaha is létezett volna bármi azok közül, amiket a csalóka emlékezet megjelenít. Nincs semmiféle érzékszervem. A test, az alak, a kiterjedés, a mozgás, a hely – mindez csupa kiméra. De hát akkor mi marad igaz? Talán csak az az egy, hogy semmi sem bizonyos. (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; első elmélkedés (Azokról a dolgokról, amelyek kétségbevonhatók)

17 október 2010

Már évekkel ezelőtt fölfigyeltem arra, hogy kora ifjúságomtól fogva milyen sok hamis nézetet fogadtam el igaznak, s hogy mennyire kétséges mindaz, amit később ezekre építettem. Ennek hatására beláttam azt is, hogy egyszer az életben gyökerestül föl kell forgatnom, s az első alapoktól kiindulva újra kell kezdenem mindent, ha arra törekszem, hogy egyszer még valami szilárdat és maradandót hozzak létre a tudományok területén. Ez azonban hatalmas munkának látszott, úgyhogy meg akartam várni azt a megfelelő életkort, amely minden későbbinél alkalmasabb a tudományok elsajátítására. Így aztán oly sokáig halogattam a dolgot, hogy most már vétkeznék, ha fontolgatással fecsérelném el azt az időt, amely a cselekvésre még megmaradt. Ma tehát, a legalkalmasabb időben, miután megszabadítottam elmémet minden gondtól és zavartalan nyugalmat biztosítottam magamnak, egyedül félrevonulok, s végre komolyan, szabadon hozzákezdek nézeteim emez általános fölforgatásához. (more…)