— VALLÁSBÖLCSELET

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Negyedi rész)

22 november 2010

Különösnek tűnik számomra, mondta ekkor Cleanthes, hogy éppen neked Demea, aki oly őszinte vagy a vallás dolgában, kell mégis így védelmezned az Istenség rejtélyes és megragadhatatlan természetét, s annyira ragaszkodnod hozzá, hogy semmiben sem olyan mint az emberi lények, és nem is hasonló hozzájuk. Az Istenség, én készségesen megengedem, számos olyan képességgel és tulajdonsággal rendelkezik, amelyek számunkra terljesen megragadhatatlanok. Ámde ha fogalmaink, ameddig csak el tudunk jutni használatukkal, nem helytállóak, és nem felelnek meg az Ő igazi természetének, akkor igazán nem tudom, hogy mi van ebben a dologban, ami miatt annyira ragaszkodnunk kell hozzá. Egy minden jelentésétől megfosztott szónak ilyen hatalmas jelentősége lenne? Avagy ti misztikusok, akik fenntartjátok az istenség abszolút felfoghatatlanságát, miben tértek el tulajdonképpen a szkeptikusoktól vagy az ateistáktól, akik azt állítják, hogy a Mindenség első oka ismeretlen és érthetetlen. Ugyancsak nagyon nagy merészség kellene ugyanis ahhoz, hogy miután elvetették a Mindenségnek egy szellem – s ezt úgy értem, hogy egy, az emberihez hasonló szellem (mivel más szellemet nem ismerek) – által való létrehozását, még jogot formálnának arra, hogy a világnak teljes bizonyossággal valamilyen más, specifikus okot tulajdonítsanak. (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; harmadik elmélkedés (Arról, hogy Isten létezik)

22 október 2010

Most pedig lecsukom a szemem, fülemet betapasztom, elcsitítom valamennyi érzékemet, s a testi dolgokat ábrázoló valamennyi képet vagy kitörlöm gondolkodásomból, vagy ha ez nem is lehetséges, legalábbis semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok nekik, lévén hamisak és megbízhatatlanok. Így egyedül önmagamhoz szólva, s az eddigieknél mélyebben magamba tekintve arra fogok törekedni, hogy fokról fokra haladva mind közelebbi és meghittebb ismeretségbe kerüljek önnönmagammal.
Én gondolkodó dolog vagyok, azaz kételkedő, állító, tagadó, egy keveset ugyan megértő, ám annál többet nem ismerő, akaró, nem akaró, elképzelő s még érzékelő is. Mert amint az imént fölfigyeltem rá, jóllehet mindaz, amit érzékelek vagy elképzelek, rajtam kívül talán semmi, afelől mégis bizonyos vagyok, hogy a gondolkodásnak azok a módozatai, amelyeket érzeteknek és képzeleti képeknek nevezek – amennyiben ezek pusztán a gondolkodás módozatai – énbennem (more…)

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Harmadik rész)

21 október 2010

Íme – válaszolta Cleanthes – hogyan hangozhat valószínűen a legabszurdabb érvelés is, ha leleményes és találékony ember kezébe kerül! Vajon tudod-e azt, Philo, hogy Kopernikusznak és első tanítványainak azért kellett bizonygatniuk a földi és az égi anyag hasonlóságát, mert bizonyos, a régi tudományhoz vakon ragaszkodó filozófusok, akiket bizonyos érzéki látszatok is megtámogattak elvakultságukban, ezt tagadták? Ámde az semmiképpen sem szükséges, hogy a teisták bizonygassák a természet műveinek hasonlóságát az emberi alkotás műveihez való hasonlóságával; hiszen ez a hasonlóság önevidens és tagadhatatlan! Ugyanaz az anyag és hasonló forma áll előttünk mindkét esetben. Mi többre lenne szükség, hogy megmutassuk a hasonlóságot okaik között, és bizonyítsuk az összes dolgok isteni célok és szándék általi eredetét? Ellenvetéseid, nyíltan meg kell, hogy mondjam neked, nem jobbak, mint ama filozófusoknak a valóságtól távol eső gáncsoskodása, akik tagadták a mozgást, s ugyanolyan módon kell is megcáfolni őket: illusztrációkkal, példákkal és esetekkel, nem pedig komoly érveléssel és filozófiával. (more…)

Philosophy & Religion: René Descartes

21 október 2010

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; második elmélkedés (Az emberi elme természetéről, arról, hogy jobban ismerjük, mint a testet)

21 október 2010

Oly marcangoló kételyek közé vetett a tegnapi elmélkedés, hogy most már nem vagyok képes nem emlékezni rájuk, ám ugyanakkor nem látom az utat sem, amelyen haladva megszabadulhatnék tőlük. Sőt, mintha váratlanul mély örvény rántott volna magával, mely úgy sodor hol ebbe, hol abba az irányba, hogy sem a mélyben nem tudom megvetni a lábam, sem pedig úszva fölemelkedni a felszínre nem vagyok képes. De nem szabad megtömöm! Meg fogom próbálni újra, hátha ma sikerül a tegnapi úton messzebbre jutnom. EI fogok tehát távolítani mindent, amihez akár csak egy csöppnyi kétely is férkőzhet, éppúgy, minthogyha teljességgel meggyőződtem volna hamisságáról. Tovább fogok haladni egészen addig a pontig, ahol valamilyen bizonyosságra bukkanok, vagy ahol – ha mást nem is – legalább azt bizonyossággal belátom, hogy nincs semmilyen bizonyosság. Semmi másra nem vágyott Arkhimédész, mint egyetlen szilárd és mozdíthatatlan pontra, hogy aztán ott megvetve lábát, az egész Földet kimozdíthassa helyéből.
Nagy dolgok megvalósulását remélhetjük akkor is, ha rábukkanok valami egészen csekély dologra, ami bizonyos és megrendíthetetlen.
Fölteszem tehát, hogy mindaz, amit látok, hamis. Nem hiszem el, hogy valaha is létezett volna bármi azok közül, amiket a csalóka emlékezet megjelenít. Nincs semmiféle érzékszervem. A test, az alak, a kiterjedés, a mozgás, a hely – mindez csupa kiméra. De hát akkor mi marad igaz? Talán csak az az egy, hogy semmi sem bizonyos. (more…)

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Második rész)

19 október 2010

Meg kell mondjam Cleanthes, mondta most Demea, hogy semmi sem lehetne meglepőbb számomra, mint az, ahogyan te ezt a vitát mindvégig felfogtad. Fejtegetésed egész hangneméből azt gondolhatná az ember, hogy te Isten létezésének tételét akarod fenntartani, az ateisták és hitetlenek gáncsoskodása ellenében, úgy érzed: az összes vallások eme alapigazságának bajnoka kell, hogy legyél. Ámde ez   remélem   egyáltalán nem is kérdés közöttünk. Meg vagyok győződve arról, hogy senki, legalábbis józan ésszel, nem táplálhat magában soha komoly kételyt egy ennyire bizonyos és ennyire önevidens igazsággal szemben. A kérdés, melyről beszélgettünk, nem Isten létezését, hanem a természetét  érinti. Erről állítom én, az emberi gondolkodás hiányosságaiból kiindulva, hogy teljességgel felfoghatatlan és ismeretlen számunkra. Ennek a legfensőbb szellemnek a lényege, tulajdonságai, létezésének módja, fennállásának voltaképpeni természete, ezek és minden egyes állítás, amely egy ilyen isteni lényre vonatkozik, örökre rejtélyek maradnak az emberek számára. Nekünk, embereknek, lévén véges, gyenge és vak teremtmények, meg kellene aláznunk magunkat az ő fenséges jelenlétében, és saját törékenységünk tudatában, csendben imádnunk az ő végtelen tökéletességeit, amelyeket szem nem látott, fül nem hallott, és szív be nem fogadott, hogy elgondolhatná őket. (more…)

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Első rész)

17 október 2010

MIUTÁN csatlakoztam a társasághoz, amelyet ülve találtam CLEANTHES könyvtárszobájában, DEMEA udvariasan méltatta CLEANTHES ama nagy gondosságát, amelyet ő az én nevelésemre fordított, s amiért minden barátságában olyannyira kitartó és állhatatos volt. PAMPHILUS édesapja, mondotta Demea, a te bizalmas barátod volt: a fiú tehát a te tanítványod, és bízvást fogadott fiadnak is tekinthető, ha abból ítélünk: mennyi fáradsággal törekedtél őt bevezetni az irodalom és a tudomány minden ágába. Meg vagyok győződve arról, hogy semmivel sem inkább szűkölködsz bölcsességben, mint szorgalomban. Éppen ezért szeretnék elmondani neked egy olyan aranyszabályt, amelyet én magam követtem saját gyermekeim nevelésénél, mert szeretném tudni: mennyire egyezik ez meg azzal, ahogyan te jártál el ennek a fiúnak az oktatásában. A módszer, amelyet követtem gyermekeim oktatásában, a régiek egyikének a következő mondásán alapszik:  A filozófia tanulmányozóinak először logikát, azután etikát, azután fizikát, és mindegyik közül utoljára az istenek természetét kell megtanulniuk.  A természeti teológia tudománya tehát e régi bölcs szerint a legmélyebb és a legnehezebb az összes tudományok közül, a legérettebb ítéletet kívánja meg a tanulótól és csakis az összes tudományokban már felvértezett elmére szabad rábízni. (more…)

René Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; első elmélkedés (Azokról a dolgokról, amelyek kétségbevonhatók)

17 október 2010

Már évekkel ezelőtt fölfigyeltem arra, hogy kora ifjúságomtól fogva milyen sok hamis nézetet fogadtam el igaznak, s hogy mennyire kétséges mindaz, amit később ezekre építettem. Ennek hatására beláttam azt is, hogy egyszer az életben gyökerestül föl kell forgatnom, s az első alapoktól kiindulva újra kell kezdenem mindent, ha arra törekszem, hogy egyszer még valami szilárdat és maradandót hozzak létre a tudományok területén. Ez azonban hatalmas munkának látszott, úgyhogy meg akartam várni azt a megfelelő életkort, amely minden későbbinél alkalmasabb a tudományok elsajátítására. Így aztán oly sokáig halogattam a dolgot, hogy most már vétkeznék, ha fontolgatással fecsérelném el azt az időt, amely a cselekvésre még megmaradt. Ma tehát, a legalkalmasabb időben, miután megszabadítottam elmémet minden gondtól és zavartalan nyugalmat biztosítottam magamnak, egyedül félrevonulok, s végre komolyan, szabadon hozzákezdek nézeteim emez általános fölforgatásához. (more…)

David Hume: Dialógusok a természetes vallásról (Bevezető)

15 október 2010

Figyelemreméltó dolog, kedves Hermippusom, hogy, bár a régi filozófusok tanításuk legnagyobb részét dialógusok formájában hagyták ránk, újabb korokban ezt a módszert a filozófusok csak ritkán alkalmazzák, és azoknak is csak ritkán sikerül, akik megpróbálkoznak vele. A pontos és szabályos érvelés, amit ma várnak a filozófiában a vizsgálódóktól, természetszerűleg hajtja a filozófust a módszeres és didaktikus kifejtés irányába, afelé a módszer felé, amelynél közvetlenül, minden bevezetés nélkül elmagyarázhatja a vizsgálódás végkövetkeztetését; azután pedig anélkül, hogy bármi is megzavarná, vezetheti le a bizonyításokat, amelyeken az alapul. Társalgás formájában filozófiai RENDSZERT nyújtani nemigen tűnik természetes dolognak; és jóllehet aki dialógusokat ír, az kétségkívül azt szeretné, hogy a közvetlen előadói stílustól eltávolodva szabadabb hangulatot kölcsönözzön a műnek, s elkerülje azt a látszatot, hogy itt szerző és olvasó állnak szemben egymással, ugyanakkor hajlamos – így még kényelmetlenebb helyzetbe jutván – a tanár-diák viszony képzetét kelteni művével. Ha pedig a vitát olyan módon mutatja be, ahogyan az egy jó társaságban szokott folyni, amikor a beszélők több témát is felvetnek, és egyikük sem nyomja el a másikat, akkor gyakran oly sok idő fecsérlődik a bevezetőkre és az átmenetekre, hogy az olvasó úgy érzi: a dialógusforma minden szépsége sem kárpótolja őt a rendszeres, tömör és pontos kifejtésért. (more…)

« Előző oldal