Szerkesztő: rajnai november 26 2011 • Kategória: -- érték
De te csak írjál, két kézzel, pazarolva. Ne hallgass reájuk, ízlésükre, tanácsaikra, divatjaikra, parancsszavaikra. Bízd reájuk, hogy vitatkozzanak, meghatározzanak – te csak írjál két kézzel, s adj oda mindent, ne törődj semmi mással. Ne sajnáld a mondattól azt a fél órát, vagy fél napot, ami kell hozzá, hogy egész, igaz, helyénvaló, gazdag s ugyanakkor könyörtelen, mértéktartó és valóságos legyen. Ne sajnáld könyvedtől azt a tíz, vagy húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő leteljen, s egy napon, csakugyan írjad, mert nem tudsz többé kitérni előle. Ne sajnáld életed – mit ér, ha nem az írásnak adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit ér egy vagy száz év múlva, hogy boldog, vagy beteg voltál, ha nem végezted el dolgodat, nem teljesítetted kötelességedet? Mindent adj oda, hallod! – s két kézzel adjad, pazarolva, fenntartás nélkül. Mi lesz akkor, ha mindent odaadtál? Semmi. Csak így lesz jó, mert ez volt a dolgod.
Szerkesztő: rajnai október 15 2011 • Kategória: -- érték
Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Szerkesztő: rajnai szeptember 18 2011 • Kategória: -- érték
Valahol él a névtelen költő, Portugáliában, vagy Kiskunfélegyházán, a költő, aki nem ír folyóiratokba, nem szerepel neve az irodalmi felolvasások színpadján, verseinek árfolyamát nem latolgatják a szerkesztőségek és kávéházak börzéin, igen, nevét sem tudja a világ, s ő maga sem akar hivatalosan költő lenni, babérral és honoráriummal és bírálatokkal, hívekkel és ellenfelekkel, telefonszámmal és törzskávéházzal: csak költő, ahogy egy fa lombot tart az ég alatt, csak költő, mert Isten megérintette homlokát, s tudja az összefüggéseket és hallja azt a másik zenét, mely a tárgyakból, az állatok és növények lelkéből s az emberek szívéből árad. Ezért költő. Azt hiszem, ő az igazi.
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint! Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.
„A lelkek furcsa bányamélye volt az.
Ők hárman, mint a hallgatag ezüstérc,
Sötétjét áterezték. Gyökerek közt
Fakadt a vér s rohant az emberekhez;
A lenti éjben izzott, mint a porfír.
Más nem piroslott.”
(Rainer Maria Rilke: „Orpheusz, Eurüdiké, Hermész” részlet)
1.
Kövek vagyunk, szerelmesek, át és átképzeljük világunkat és inkább hiszünk a virágos mezőnek, mint a vadnak, melynek torkát a ragadozó átharapta. Sok vita folyt erről agg filozófusok között, kik Athén csarnokait járták és nem volt magyarázatuk Orpheusz hibájára, kitől elragadta kedvesét a kígyó, hogy átadasson Hádésznak. Kínjára nem volt mérték és mégis énekelt, dalait a nagy istenek komoly arccal figyelték. Mert nem csak panasz volt bennük, hanem érv is, komor hangzata egy szerelmes méltatlan fájdalmának.
2.
Aztán Kronidész döntött. Magához rendelte a törékeny énekest és közölte vele, hogy leszállhat Hermésszel az Alvilágba: visszakapja Eurüdikét. Te fogod vezetni az úton, mögötted lesz a szárnyas sarkú istennel, de visszafelé nem pillanthatsz, mert az Acheron sodra magával ragadja szerelmedet. Minden így is történt, a halál pántjai szétpattantak, Hádész és Démétér intettek, aztán elindulhatott felfelé a megváltott menet. Lápvilágok, tüzek között haladtak és árnyak mellett kiknek mindene örökre elveszett. Derengő fény vezette őket, Phoibosz Apollóné: fenn már várt rájuk a harmatos páfrány s a madárdal.
Loading ...
Mint gyermek, aki bosszut esküdött
Töltök ...