József Attila: Mint gyermek…

Mint gyermek, aki bosszut esküdött
és felgyujtotta az apai házat
s most idegenség lepi, mint a köd,
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,

tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának, -
oly reménytelenűl erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.

Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megrikasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,

hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!

1935. aug.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

MÁRAI SÁNDOR: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila – Gyermekké tettél

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Pilinszky János: A fényességes angyal is

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végítélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Shakespeare – 75. szonett

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Márai Sándor: Két kézzel

De te csak írjál, két kézzel, pazarolva. Ne hallgass reájuk, ízlésükre, tanácsaikra, divatjaikra, parancsszavaikra. Bízd reájuk, hogy vitatkozzanak, meghatározzanak – te csak írjál két kézzel, s adj oda mindent, ne törődj semmi mással. Ne sajnáld a mondattól azt a fél órát, vagy fél napot, ami kell hozzá, hogy egész, igaz, helyénvaló, gazdag s ugyanakkor könyörtelen, mértéktartó és valóságos legyen. Ne sajnáld könyvedtől azt a tíz, vagy húsz évet, ami kell hozzá, hogy az inkubációs idő leteljen, s egy napon, csakugyan írjad, mert nem tudsz többé kitérni előle. Ne sajnáld életed – mit ér, ha nem az írásnak adsz oda mindent, egészséget és boldogságot, mit ér egy vagy száz év múlva, hogy boldog, vagy beteg voltál, ha nem végezted el dolgodat, nem teljesítetted kötelességedet? Mindent adj oda, hallod! – s két kézzel adjad, pazarolva, fenntartás nélkül. Mi lesz akkor, ha mindent odaadtál? Semmi. Csak így lesz jó, mert ez volt a dolgod.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila & Ágnes Vanilla – Szeretők lázadása

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila: A bűn (Hangosvers – Hobo)

A.bun Get Adobe Flash player

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Arany János: Ez az élet

Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.

Inni hosszut és körömre,
Kedvet búra, bút örömre;
Sok megissza vad-őszintén:
Egy-kettő vigyázva, mint én.

Kivel egykor én mulattam,
Többnyire már pad alatt van:
Én, ki a mámort kerűltem,
Helyt maradék, hol leűltem.

De, ha végignézek romján:
Oly sivár, dúlt e tivornyám!
Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég
Én is a pad alatt volnék?…

(1878 márc. 23)

 

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila: Irgalom (hangosvers – Hobo)

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila: Az a szép, régi asszony

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Ágnes Vanilla- József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Selmeci György Ferenc: Imre barátom emlékére

(szeretettel Marianne-nak)

Most már ott áll előtte.
Lehajtotta fejét, megszólalt:
íme, látod, végül felépítettem önmagam.

A Másik gyengéden átölelte a sovány vállakat.
Nézd, milyen szép
- mondta és végigmutatott a hatalmas síkon-,
itt roppant össze a szörnyű Idő…

Marin-Epagnier 2011. szeptember 28.

 

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Share
Hozzászolások: 2 Hozzászolások

Márai Sándor: A névtelen költő

Valahol él a névtelen költő, Portugáliában, vagy Kiskunfélegyházán, a költő, aki nem ír folyóiratokba, nem szerepel neve az irodalmi felolvasások színpadján, verseinek árfolyamát nem latolgatják a szerkesztőségek és kávéházak börzéin, igen, nevét sem tudja a világ, s ő maga sem akar hivatalosan költő lenni, babérral és honoráriummal és bírálatokkal, hívekkel és ellenfelekkel, telefonszámmal és törzskávéházzal: csak költő, ahogy egy fa lombot tart az ég alatt, csak költő, mert Isten megérintette homlokát, s tudja az összefüggéseket és hallja azt a másik zenét, mely a tárgyakból, az állatok és növények lelkéből s az emberek szívéből árad. Ezért költő. Azt hiszem, ő az igazi.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Tatiosz: A szív törvénye

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.

Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint! Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.

Fordította:

Vágó Zsuzsanna

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Tóth Árpád: Katonasír

Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapja hó a vállát – enyhe kendő -
Szelíden védi és rojtul ráfagyott

Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengő
Mélységben zárt szemekkel és merengő
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.

Ha veres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,

Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, – te álmodd:
Hazaértél, s ugat, vén hű ebed…

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

József Attila: Ezüst élet

1

Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
meg a halottak, meg a rétek.

Győzni épp oly szép, mint a virág,
de én az uccákon lődörgök,
vagy esőt hallgatok szobámban
s nagyon hallgatok, hogyha dörgött.

Ezüstös lesz majd nagy szívetek,
bárha a győzők ti maradtok,
zászlótok is ezüstté őszül
s egyszer győzni is elfáradtok.

Csatazaj mögött eljön halkan
hozzátok is az ezüst élet.
Nagyon halkan élnek a felhők,
meg a halottak, meg a rétek.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá

Szergej Jeszenyin: A kutya

Mint tűzvirág, elnyílt a hajnal,
s fakó gyékényen, suta
szalmakunyhóban hét piros
kölyköt fiadzott a kutya.

Nyelvével fésülgette őket,
ki nem ment volna percre sem;
ott mókázott, s meleg hasából
habos tej csurrant édesen.

S hogy leragadt a nap szeme,
s elcsitult a baromfihad:
jött a gazda, zsákba kötötte
mind a hét kis kutyafiat.

Nyomába loholt a kutya -
elmaradoztak a hegyek…
A páncéltalan víztükör
fázón, sokáig remegett.

Share
Hozzászolások: 1 Hozzászolás

Selmeci György Ferenc : Mégsem

„A lelkek furcsa bányamélye volt az.
Ők hárman, mint a hallgatag ezüstérc,
Sötétjét áterezték. Gyökerek közt
Fakadt a vér s rohant az emberekhez;
A lenti éjben izzott, mint a porfír.
Más nem piroslott.”
(Rainer Maria Rilke: „Orpheusz, Eurüdiké, Hermész” részlet)

1.

Kövek vagyunk, szerelmesek, át és átképzeljük világunkat és inkább hiszünk a virágos mezőnek, mint a vadnak, melynek torkát a ragadozó átharapta. Sok vita folyt erről agg filozófusok között, kik Athén csarnokait járták és nem volt magyarázatuk Orpheusz hibájára, kitől elragadta kedvesét a kígyó, hogy átadasson Hádésznak. Kínjára nem volt mérték és mégis énekelt, dalait a nagy istenek komoly arccal figyelték. Mert nem csak panasz volt bennük, hanem érv is, komor hangzata egy szerelmes méltatlan fájdalmának.

 

2.

Aztán Kronidész döntött. Magához rendelte a törékeny énekest és közölte vele, hogy leszállhat Hermésszel az Alvilágba: visszakapja Eurüdikét. Te fogod vezetni az úton, mögötted lesz a szárnyas sarkú istennel, de visszafelé nem pillanthatsz, mert az Acheron sodra magával ragadja szerelmedet. Minden így is történt, a halál pántjai szétpattantak, Hádész és Démétér intettek, aztán elindulhatott felfelé a megváltott menet. Lápvilágok, tüzek között haladtak és árnyak mellett kiknek mindene örökre elveszett. Derengő fény vezette őket, Phoibosz Apollóné: fenn már várt rájuk a harmatos páfrány s a madárdal.

Share
Hozzászolások: Szólj hozzá